Csere után vagyunk. Boldi kint Dórival, én meg itthon.
A losonci kórház teljes személyzete kiváló: a szlovákiai magyarok és szlovákiai szlovákok is jelesre vizsgáztak emberségből, amit jobb helyen szocializálódva lehet, hogy meg sem kellene említeni, de nekem azért van némi összehasonlítási alapom. Szóval Boldinak helyretették a a lábát és utána a kedélye is sokkal jobb lett, most meg este azt hallom, hogy sírdogál, annyira fáj neki. Aztán este 6-kor még benézett a doki és hullámvasutat csinált az ágyból, mire Boldinak elmúlt a lábfájása.
Na de nézzük, mi is volt. Vasárnap délben akartunk indulni. Benne voltunk az utsó 10 percben, mikor Boldi, Andris és István nekiindultak. A nem túl hosszú pálya utolsó harmadában jártak, én már pont leelőztem őket, mikor hallottam, hogy István kiabál Boldinak, visszafordultam és már csak azt láttam, hogy Boldin átesik István, aztán fék és rohanás Boldihoz, aki sír. A liftesek azt mondták, hogy megijedtek, hogy Boldi meg sem mozdult, de én úgy emlékszem, hogy rögtön hallottam, aztán odaértem és akkor már mondta, hogy a lába nagyon fáj. A szemüveg megnyomta az arcát, és egy kis helyen vérzett, de nem volt vészes. A fejét nem fájlalta, csak a lábát. Rögtön jött egy fiatalember, aki azt mondta, hogy traumatológus és azonnal megnézte Boldit, Fej ok, has ok, kezek ok, térd ok, csípő ok, a combja nagyon fájt, se nyújtani, se mozgatni nem tudta. Boldi végig figyelt, válaszolt, bár nagyon fájt és sírt közben.
István 10 m-rel odébb hullasápadtan a vállát fogta (később kiderült, hogy kulcscsontja tört), én ölemben Bobek fejével a pályán, Andris (Bobek volt ovistársa) meg ijedten félúton. Mindenki állatira segítőkész volt, 1 perc alatt az összes liftes ott segített, hozták a hordágyat, szedték a léceket, hívták a mentőt. Ijesztő volt, hogy Boldinak komoly fájdalmai voltak, én csak attól rettegtem, hogy a combcsontja nem tört-e el. Végül a mentővel vitték Boldit és Istvánt, mi meg mentünk utánuk István autójában Andrissal.
A pálya tulaja meég kérdezte előtte, hogy adjon-e pénzt, vagy van nálunk elég? Útközben kétszer megálltunk fájdalomcsillapításra. A kórházban egy magyar, vagy magyarul beszélő doki volt, nagyon helyes, mentünk röntgenre, ahol kiderült, hogy nem törés, hanem ficam.
Fölkerültünk az osztályra, ahol mondták, hogy még este reponálják altatásban, de Bobek annyira aluszékony volt, hogy jött a neurológus, meg a gyerekorvos, majd 10 perc múlva egy szesztricska az orrom alá dugott egy papírt, hogy hozzájárulok a CT vizsgálathoz. Aláírtam, és aztán mondtam, hogy MOST szeretnék beszélni egy dokival, vagy valakivel magyarul. Jöttek is és igyekeztek nyugtatni, hogy csak rutin, meg a csípőjét nézik, és ha már ott vannak, akkor a fejét, de nem nagyon nyugtatott meg. A CT szerencsére fejnegatív volt, így mehetett az altatás,ahol szumma 25 perc alatt végeztek (6-ra). Este Boldi 8 felé ébredt, jókedvűen, élénken, éhesen és fecsegve.
Az éjszaka nyugis volt, az éjszakás nővér ágyazott nekem az üres ágyra, (Dóri mikor Boldival öt napot volt a krupp miatt a Lászlóban, négy napig aludt egy műanyag széken az asztalra borulva, mire az ötödikre kapott egy vékony szivacsot a padlóra, csak a doktor úr meg ne tudja…) délelőtt Dóri megjött, akit Eszti hozott az első pillanatban, csapot-papot otthagyva, örök hála. Közben
Boldi összehaverkodott Lórikával, akivel egy szobában volt. Lóri ma hazament, de előtte hozott Bobeknak egy nagy csomag édességet, meg üdítőt, hogy gyógyuljon meg, mert neki már nem kell, ő hazamegy. És még este Boldi kapott egy telefont a kórházon keresztül, a nővérek hozták a vezetéknélkülit, és a füleki Lóri telefonált, hogy hogy van az újdonsült barátja…
Boldi kapott egy levelet is: Erika néni a 604-esből hallotta, hogy van egy beteg kisfiú és küldött neki egy csokit…
Én akárhányszor kérdeztem valamit orvostól, nővértől, ha tudott magyarul, akkor félbehagyva mindent válaszolt, ha nem tudott, akkor félbehagyva mindent hívott egyet, aki tudott magyarul és válaszolt.
Szóval öröm az ürömben, hogy olyan dolgokat tapasztal meg az ember Losoncon, hogy nehéz meghatódás nélkül gondolni rá.
Boldira hosszú rehabilitáció vár, egyelőre nem nagyon látunk tisztán, hogy mik a lehetséges prognózisok, úgyhogy most ismerősök, internet, infók előre! Köszönjük az érdeklődést, a jókívánságokat, nagyon jólesnek.
Én teljesen magam alatt vagyok, függetlenül attól, hogy nem tehetek róla, nem tudtam megakadályozni, utána csináltam, amit kellett, ezzel együtt állandóan megy a mozi bent, és nem a jó részeket ismétlik folyton. Ijesztő volt Boldi fájdalma és a tehetetlenség. Most is az. Várjuk, hogy jobb legyen.
ui: nagyon jól carvingolok, de leszarom.
A feladat egyszerű: hős szerelmes lovagunk eljuttatása a hercegnőhöz, de a lovag nem tud falat mászni, és a szakadékokat sem kedveli. Gyönyörű, fából készült elemek, amiket jó kézbe venni, kellemes színek, formák.
de a vége már engem is elgondolkodtat.
Boldi úgy játszik vele, ahogy az a nagykönyvben írva vagyon, Áron az egyszerűbbeket megoldja, és a lovagnak mindig van mondandója, a konstrukciós kivitelezés közben mesét sző, Berci l'art pour l'art építget, ill. neki elegendő kihívás a megoldás képet leutánozni. 
az óvónénik pedig személyesen mesélhették el, hogy a legkedvesebb cimborája, Izsák segedelmével ma éppen tobozokkal és gesztenyékkel hajigálták meg a nagycsoportosokat (jelzem, én 
Mindenki tiszteli Áronom önbizalmát, bár 
kedden Mária dédihez, akinél szintén szépek az orchideák, de a 
