hétfő, március 31

Családlátogatás

Nelli VP exosztályának tagja, és úgy látszik a gimi után is szívén viseli volt of-jének, valamint ofnejének és azok kis ofcsemetéinek a sorsát.
Nelli sem úszhatta meg a társasjáték kiképzést, szóval reszkessen minden kacsaréti látogató, mert labirintus-, csirkés játék-, lotti karotti-, stb. vizsga nélkül nem léphet ki az ajtón senki. Miközben az asztal fölött látszólag komoly játszmák zajlottak a csirkecsapatok között, az asztal alatt sem tétlenkedett Boldi.
Az esti fektetésnél Nelli végigélvezhette Vuk kalandjait, majd Áron koncertjével zárult a nap.
.

Vallomás

Boldi játék közben odajött hozzám, megölelt és azt mondta:
-Mama! Én téged a legszebben imádlak.

Jaj nekem! (De jó!!!)

Türelem virágot terem

Ma délben leültem Bobekkal "Ki nevet a végén?"-t játszani. Nekünk kisvakondos verziónk van itthon, amiben "virág dobással" lehet kilépni. Boldi a másodikra virágot dobott, majd türelmetlenül megszólalt:
-Na végre, kiléptem!!!

szombat, március 29

Ujjujujj

Délelőtt kicsalt minket a napsütés a játszóra focizni. Boldi volt a csatár, apa a kapus meg a bíró, 2 in 1. Egy idő után bekpacsolódott egy Boldinál kicsivel nagyobb fiú is, aki ráadásul gyorsabb volt, így Boldi az első akciónál megpróbálta visszahúzni, majd azzal a lendülettel el is esett. Rögtön kitört a zokogás is, amiről nehezen lehetett eldönteni, hogy az elvesztett párharcnak, vagy a lehorzsolt hüvelykujjnak volt köszönhető.

Mivel nem volt nálunk az elsősegély szett, ezért egy papírzsepit csomóztam Boldi ujja köré. Ezután felszámoltuk az arcát elborító könny-, takony- és nyálfolyamot, ami időközben kialakult, majd hazamentünk ebédelni. Ebéd után Dórival leléptünk vásárolni, azt tervezve, hogy még hazaérünk, mielőtt Boldiék és a nagyszülők felébrednek. Kicsit megcsúsztunk, így nagy meglepetés volt, hogy a Zöldkőben csönd és félhomály fogadott minket. Boldi feküdt a nagyszobai kanapén, sírdogált és nagyon betegnek nézett ki.

Kiderült, hogy az eddig sértetlen kezén lévő mutatóujja körmét úgy lerágta, hogy most irtózatosan fáj neki. Pedig a Namu már be is ragtapaszozta. Na nem a sebet, hanem a mellette lévő ujjat. Bobek ugyanis azt hiszi, hogy a sebtapasz olyan, mint a gyógyszer. Be kell venni és akkor hat. És ha lehet, akkor már inkább ne a fájós ujját kínozzák, hanem egyet a közelben, és akkor majd gyógyul a beteg is.

Vacsoráig sikerült életet verni a gyerekbe, így jöhetett a rántotta serclivel. Boldi ott ült az asztalnál, roppant szomorú és komoly pofát vágva, és ette a serclit, kéz nélkül, a tányérba behajolva, mint egy kiskutya. Bal kezén még mindig ott volt a délelőtti csomóra kötött pzs, jobb kezén a piros ragtapasz. Szegény nagyon viccesen nézett ki, de ezután jött a java.

Kis betegünk Anyával akart Ki nevet a végén?-t játszani. Anya felállította a bábukat és kezdődhetett a menet, de előtte Bobi közölte, hogy a súlyos állapota miatt nem tud lépni a bábukkal, valamint dobni a dobókockával, így ezeket majd Anya csinálja. És így is lett. Anya dobott, lépett, majd dobott Boldi helyett és lépett, időnként kiütve Anya bábuját, Boldi meg két kezét eltartva örült.

Amikor meg pisilni kellett, akkor Apára volt szükség, de nem csak a gatya le- és felhúzásához, hanem a célzáshoz is. Nem is lett pisis a karima, valamint Boldi kihagyhatta a kézmosást...

"Ápá"

Áron úgy 3 hónapja kimondta az első szavát: "nem", melyet fejcsóválással nyomatékosít, és előszeretettel használja. Aztán jött a "pápá", csuklótekeréssel párosítva. Kb. 3 hete kérlelem, hogy mondja azt, hogy "mama". Néha leutánozza a hangsort, de nem használja azt adekvát mód. Tegnap kicsi Áron egész nap lázas volt, és nyűgös. Délután ültünk a szobájában, és próbáltunk játszani, de nagyon nehéz volt, mert állandóan szopizni akart ill. sírdogált. Mondtam neki, hogy nemsokára hazajön Apa, és az nagyon jó lesz. Erre kimászott a bejárati ajtó elé, elkezdett mutogatni, és sírós hangon mondogatta, hogy "ápá, ápá, ápá". Ápá haza is ért úgy 5 perc múlva, de nem jutott tovább a bejárati ajtónál, mert a látottaktól/hallottaktól odaolvadt.

Ma reggel Árcsi nagyon korán ébredt, így fél 7 fele már ettük is a tízórainkat a konyhában, miközben VP aludt a hálószobánkban. Gondoltam próbára teszem Áron legújabb tudományát, és megkérdeztem, hogy "hol van apa?". Erre ő elkezdett a szobánk felé mutogatni, és mondogatta, hogy "ápá,ápá".
Azóta is így hívogatja VP-t, aki most állati büszke.

péntek, március 28

Kihagyhatatlan

A konyhából bejövet ez a kép fogadott a nappaliban. Rohantam is a masináért.


csütörtök, március 27

Kimerítő

A bejegyzés címe nem a vendégeinkre utal, (akikkel nagyon jól telt a délután), hanem Boldi 3 napja tartó ámokfutására. Kicsit az az érzésem, mintha beköszöntött volna a dackorszak 2.! Délutánjainkra a non-stop csatározás jellemző leginkább. Ma, amikor Bobek az oviban leesett a lépcsőn, (mert annyira fontos volt neki, hogy megelőzze Apát,) tudtam, hogy ez a délután is jól fog illeszkedni a heti vonulatba. Hazafelé a 22-es busz persze tömött volt, alig lehetett kapaszkodni, és Boldi a Budagyöngyénél kijelentette, hogy ő nem száll le, mert még szeretne ülve is buszozni egy kicsit, és ezt nyomatékosítva matróz csomót kötött a karjaiból a korlát köré. Azért sikerült kibogoznom, és még annál a megállónál le is szálltunk, persze óriási hiszti, kapálódzás közepette. Azon már rég túljutottam, hogy "mit szólnak az emberek", mivel azt gondolom, hogy ezeket a kalandokat minden 4 éves gyerekkel rendelkező ember átéli egyszer-kétszer-háromszor..., szóval esetünk nem egyedi.
A hazafelé séta alatt végig bömbölt, hogy "menjünk üres busszal, most!". Szerintem elég jól kezeltem a dolgot, nem ment fel a pumpa. Közel 25 perc alatt teljesítettük a 7 perces utat (mindenki a saját lábán, végig!!!), majd jött a lépcsőházi zengedelem, majd 40 perc hiszti a lábtörlőn. Fizikailag egyre nehezebben bírok Boldival: régebben megfogtam, és beraktam az ágyába, hogy "gondolkozzon és nyugodjon meg", de most már nem emelgetem, rakosgatom, mert dög nehéz, meg rúgkapál, meg úgy is kimászik mindenhonnan. Ennek tudatában tegnap az "izmozás" és könyörgés helyett, egy finom ebéd mellett döntöttem, majd olvasgattam, és láss csodát, 40 perc után négykézláb megjelent Bobek, és kijelentette, hogy akkor "abbahagyom a sírást, és csak azért hisztiztem, mert üres busszal akartam menni" (mintha ez nem derült volna ki az elmúlt egy órában az egész környék számára). Én meg elmagyaráztam neki, hogy most sétál Áron Namuval, és ilyenkor tudnánk mi ketten "nagyfiús játékokkal", nyugodtan játszani.
Ezek után Krisztivel és Lórival is elég kakas volt, és az esti lefekvés sem ment simán. Kb. 6ig türelemmel viseltem a műsort, de 5 órányi durca után telítődik az ember (azt hiszem én a hangzavarra vagyok érzékeny), és azt vettem észre, hogy kiabálom neki, hogy "ne kiabáljon velem". Vagy: "ha még egyszer rám ütsz, rácsapok a kezedre". (Kutyaharapást szőrével.) Szóval az ilyen mondatok helyett kéne még fél óra türelem, csak néha olyan fárasztó és nehéz....
Az egyetemen sokszor hallottam/olvastam, hogy csínyán kell bánni a büntetésekkel, legyen alternatív út a gyerek előtt, a "helyes" jutalmazásával vegyük elejét a "helytelennek"... , de azt is hangsúlyozni kellene, hogy bizony ez rengeteg türelmet és időt igényel a szülőktől! Sok mindent tanul és veleszületetten tud/érez az ember, de olyan ijesztő a folyamatos elbizonytalanodás, kéne egy "ezt most jól csináltad" visszajelzés, ami persze jön, amikor legközelebb Boldi magától "helyes útra tér", csak a két epizód között van némi hatásszünet, amit nem mindig sikerül magabiztosan áthidalnom.
Természetesen megengedhetetlennek tartom a "durr egy pofon jobbról, meg a másik balról" nevelést (bár adott szituációban gyors és eredményes- már ami a nem kívánatos viselkedés visszaszorítását illeti-, ennyire nem "pofonegyszerű" a gyereknevelés), de ahogy egy idősebb pszichiáter ismerősöm (3 gyerekes) megjegyezte: "a ritkán, de jó időben elhelyezett "seggrepacsi" aranyat ér".
Hú, ez most kijött, de már jobb is!!!!!
Jöjjenek a mosolygós fotók a délutánról:




Kriszti megvárta a fürdetést, és belefutott az esti társasozásba, így megtanítottuk neki a legújabb szerzeményünket, a Lotti Karottit. Kicsit zavarba jött, amikor VP lazán megkérdezte tőle, hogy "jössz velem répásat játszani?". Aztán tisztáztunk mindent!

Testvéri szeretet

Boldinak oviba indulás előtt megmutattuk a tegnap éjszaka készített "Áron összeállítást". Nagyon tetszett neki, főleg azok a képek, melyeken ő is szerepel. A végén megkérdezte:
- És hol vannak azok a képek, amikor Áronra rádől a szobor?
(Emlékeztető: Pápán Árcsi ujját lefejelte egy afrikai, kemény fából készült, kisgyerek méretű szobrocska, amitől a mai napig lila a körme.)
Na én a fenti kérdésre elkezdtem kacagni. Erre Bobek, mérgesbogyó fejet vágott:
- Mama! Ne viccelj ki engem!
Na, ettől még jobban röhögtem.

szerda, március 26

kedd, március 25

ÖltözŐ

Délelőtt nagyon fújt a szél, és a tegnapi hidegből kiindulva elbizonytalanodtam a sétát illetően. Ültünk a fiúkkal a nappaliban.
-Nem tudom, hogy kimerészkedjünk-e sétálni ebben a zord időben.
Vagy valami ilyesmit mondhattam, mire Áron eltűnt a gyerekszobában, és 2 perc múlva egy sapkával a fején jelent meg. Felőle indulhattunk volna....

Palacsint(a)

Bobek nem ment oviba, mivel fél 9-ig horpasztott az ágyunkban. Az utóbbi 3 napra visszatekintve, volt mit kihevernie, így nem volt szívünk ovizási célzattal fél7kor felébreszteni. Hálából délelőtt sütött nekem palacsintát, amiből persze jutott neki is bőven. Hatalmas volt a képzeletbeli étvágya, és amikor megkérdeztem, hogy mivel töltötte meg a palikat, az alábbi választ adta:
-Mama! 11 palacsintát ettem meg, de egyikbe sem raktam "palacsint".
Sajátos logikával született tölteléknév, az egyszer biztos.

hétfő, március 24

Loccs

Hétfőn reggel puccparádéba vágtuk magunkat Boldival és elindultunk locsolkodni. Először Namun és Dórianyán kísérleteztük ki a locsolóverset (Zölderdőben jártam/kék ibolyát láttam/el akart hervadni/Meg szabad-e locsolni?), és alapoztuk meg csokitojás-nagykereskedésünket, majd sorban Éva nagymama, Karolanéni, Csengi-Luca-Titi jött sorban (itt még egy plusz Kati is volt, de nem bántuk, mert érte is kaptunk tojást).

Szinte mindenhol volt a kínálókosárban kindertojás, amit Bobek eléggé szeret, de azért egy-két festett keményet is szereztünk mutatóba.

Ezután mentünk Rékához és Nórihoz, ahol végül is döntetlennel zártunk: Boldi a hátam mögé bújva nem mondta velem a verset, cserébe Réka Nóri háta mögé bújva lehellte alig hallhatóan, hogy köszönöm a locsolást.

Meglátogattuk még Cilit, aki elmenekült otthonról, ugyanúgy, ahogy Ági; Luxit, ahol egy egész tábla csokit locsáltunk össze, és Pannit, aki sírva közölte, hogy nem akarja, hogy meglocsoljuk. Így aztán Pannival csak csokitojást cseréltünk, miközben Boldi csábítóan bedugta orrába félig a kölnisüvegét. Nagyon férfias jelenség volt...

Délben ebéd előtt és után Évadédi és Eszti is részesült locsolásban, így a csokitojáskészletünk egy kosárnyira szaporodott, ami előrevetít heti hat vitát és két székszorulást Boldival.

Na ezért szoktam én bevinni a suliba a kollégáknak annyi csokinyulat. Nem a jó szívem, hanem a gyerek bele miatt.

vasárnap, március 23

Tojáskeresés második felvonás

Úgy látszik, tapsifülesünk Hidegkút felé vette az irányt, mivel délután riasztást kaptunk Gáboréktól, hogy elcsokisodott a nappalijuk, és segítséget várnak. No, nem kellett kétszer mondani Boldinak, mentünk csokit irtani. Gáborék a saját csapaton kívül (Bálint a nyuszizás helyett inkább Julcsizott, de Fanni és Barni készen állt), áthívták még Eckhardt Erzsiéket, akiknél 6-ból 5 gyerkőc el is jött.
VP is részt vett a csokirejtésben, bár a lámpabúrába ill. ajtófélfa fölé rejtett édességeivel a felnőtt versenyzők számára kedvezett. Ennek ellenére itt is megteltek a gyerekek kosarai, majd ezt követte az igazságos osztozkodás, melynél elkélt egy koordinátori szerep is.



Boldit alig láttuk a délután folyamán, olyan jól eljátszott a nagyobb és korabeli fiúkkal. Aztán elénekeltük Áronnak a szülinapos nótát, és felvágtuk a répatortát (gondoltam, két legyet egy csapásra).



Nem marad ennyiben Áron szülinapja, csak eldöntöttük VP-vel, hogy nem keverjük bele a húsvétolásba, hanem egy külön hétvégét szentelünk a tiszteletére, várhatóan az első áprilisit.


Megint jó volt Hidegkúton, sok köszönet mindenért Ágiéknak!

Sharan

Gáboréknál a tojáskeresés közben találtunk egy Sharant a kertben, és mivel 3 hónapja gondolkodunk VP-vel, hogy "milyen autót vegyünk" a jelenlegi Skoda helyett, és az eddig szóba került Opel Zafira, Volkswagen Touran, Skoda Roomster, Ford Galaxy és Volkswagen Sharan közül ez utóbbi nyerte el leginkább a család férfi tagjainak lelkesedését, szóval ilyen okokból kifolyólag egy hazaút és garázspróba erejéig kölcsönvettük Gáborék autóját. Boldi az utóbbi időben nagy tudora lett a fentebb említett típusoknak, ami annyit jelent, hogy sötétben, takarásban, 100 méterről, esőben, mellettünk elsuhanva is felismeri őket. Tegnap este beszállt a kölcsönkocsiba, majd megszólalt:
-Apa! Én el sem hiszem a szemeimnek, hogy egy nagy Sharanban ülök!
Aztán ment a telefon Nagyvadásznak, hogy várja Bobekot az utcán, mert nem ám akármiből fog kiszállni. Nagyvadász meg diliből felszerelt a fejére 4, különböző színben villogó lámpát, és az összhatás kedvéért még a kezében is tartott egy fényszórót, és ezzel cikázott fel s alá a Zöldkő utcában, hogy kis unokájának meglepit okozzon. Sikerült is, még a 3 házzal odébbi szomszédok is kijöttek a kertkapuhoz, mondván, hogy még sosem láttak UFO-t!

Tojáskeresés első felvonás

11 óra tájban, miközben Bobek békésen beszélgetett Nagyvadásszal fent, tapsifülesünk beosont, és elpottyantotta ajándékait Namuéknál. Boldi a hír hallatára fellépő adrenalinfröccs hatására leviharzott a nappaliba, de már nem tudta fülön csípni a betolakodót.Némi zoknihúzási intermezzo-t követően, kezdetét vette a kutakodás, melynek végeredménye egy nagy kosár finomság-játék, valamint egy nyuszis társasjáték, melyet azon nyomban felavattunk. Boldinál a legnagyobb sikert a focicsapatos nyuszicsokik aratták, meg az elektromos fogkefe, melyek jól kiegészítik egymást. Áronnál Hippék és egy plüss nyuszi volt a nyerő.
A képen a furfangos nyuszi elrejtett egy csokit (nem Árcsi szájába, sem a kosárba), hova???

szombat, március 22

Húsvéti vacsi

Áron közel 3 órás délelőtti alvását követően (már 5. napja kápráztat el egy igazán mamabarát relax üzemmóddal, ami a délelőtti 2 órás alvás mellett egy másfél órás délutáni szunyókálást is magában foglal), átmentünk a Gábor Áronba, ahol Évi néni ebéddel, a nyuszi pedig ajándékokkal várt minket. Megettük ill. megtaláltuk, majd egy másfél órás össznépi alvással testileg-lelkileg rákészültünk az esti, Zöldkős vacsira. Namu ismételten remekelt, fel van adva a lecke, bár azt hiszem ezt a 6 salátás, hidegtálas, sajttekercses, sonkás, 3 desszertes gyomortágítást sosem tudom majd felülmúlni, így már most elhatároztam, hogy ez nem is célom!!! A szokásos "szűk családon" kívül, velünk ünnepelt Zsuzsi és Gyuri, akik Mária dédi nagynénjének lánya ill. veje, és mivel Londonban élnek, sajnos ritkán találkozunk velük.
Boldinak mindenki megdicsérte az eleganciáját, amit Zsuzsinak a jobb kéz nyújtásos "csókolom" köszönéssel egészített ki, a dédnagyik legnagyobb csodálatára. (Csak én tudtam, hogy ilyenkor hozzá szokta tenni, hogy "te kis tökmag", vagy valami ilyesmit, de ez most elmaradt.)


Namu húsvéti répás-túrós tortája megérdemel egy külön képet: Árcsi hozta a szokásos tündéri formáját, kb. 8-ig bírta a közösségi életet, majd visszavonult.
Boldi viszont fél 11-ig játszott és beszélgetett Nagyvadásszal, aki közben kétszer is elaludt.