péntek, április 27

Szitakötők és Bolygósok

Hosszas halasztás után végre összejött a nagy testvértalálkozó: Zelma, Áron csoporttársa és Áron, Boldi osztálytársa érkeztek délutáni hancúrra. Már a kocsiban megkezdődött a buli, miután bolondgombát evett a négyek bandája.
Kacsaréten aztán csocsó és társashegyek, majd ipari mennyiségű gofri betolása után jött a csúcs: kincskeresés a lesötétített szobában, fejlámpával. Ez annyira jó volt, hogy háromszor is meg kellett ismételni.
A következőre ne kelljen ennyit várni!







hétfő, április 23

vasárnap, április 22

Sziklás

A megint tavasz kicsalt minket vasárnap a hidegkúti reptérre. Gyönyörű napsütés, lelkes gyerekek, mi kell több. Megmásztuk a reptér innenső végén lévő dombot, bár Berci itt-ott visított az előtte tornyosuló sziklaszirtek és a mögötte tátongó mélységek miatt, de azért csak felmásztunk. Boldival lefele jövet láttunk egy akkora kövér zöld gyíkot, hogy kaméleonnak is elment volna, de elcsípni - hál istennek- nem sikerült.
Hazafelé a fiatalok kissé elfáradtak, egy rövid ideig sikerült három síró gyereket produkálnunk, így aztán a szembejövők furcsán néztek, de megnyugtattuk őket, hogy a reptér szörnyű látványának elviseléséhez nekik is jól jön majd a kötélideg.

Az ebéd így is csak félig sikerült, mert a gyerekek olyan fáradtak voltak, az altatás meg félig se, mert addigra pedig átestek a holtponton.








Duplázás

A nagykorúakon kívül a kiskorúak is annyira örvendtek egymás társaságának a múlt héten, hogy gyorsan visszatapsoltuk a találkozást, és Liziék meglátogattak minket pénteken. Remélem a heti vizit szokásunkká válik majd, csak az egészség meglegyen!





Birka a fedélzeten

Ma este Dóri a Háromgyereknek csinált melegszenyát, én meg boldog mosollyal láttam neki az Éva nagymama által főzött birkapörköltnek. Kicsit álszent módon sajnálkoztam itthon, hogy hát sajna csípős lett a perkelt, így a fiúk nem ehetik, de aztán a végén én estem pofára: Berci és Áron amint meglátták a tányéromat, lelkesen jelezték, hogy ők is kérnek. Mondtam, hogy csípős, de ők akkor is. Na, hadd kóstolják, majd elmegy a kedvük, de nem. Ezek bezabálták -csípés ide vagy oda, az összes színhúst, meg a krumplit, Dóri kétségbeesett tekintetének kereszttüzében. Nekem meg maradt a csontos része. Nyamm!

csütörtök, április 19

Anyjuk fiai

Tegnap, mikor 5 percre kisütött a nap, a fiúk rohantak a teraszra, "tavaszi nagytakarítást" rendeztek, amely után én megrendezhettem az újabbat.


Isten, a dínók kihalása és az óriás

A minap lefekvés előtt beszélgettem Áronnal az ágyban. Mivel Áron folyamatos szómenésben szenved, bekapcsoltam a diktafont, aztán csak figyeltem, bár a végére így is elvesztettem a fonalat. Hogy lehet ennyire szerteágazó és fésületlen egy gondolatmenet? Biztos ott van mögötte a logika, s fel lehetne göngyölíteni a gondolat-fonalat, de minek, ez így gyermekileg tökéletes. A téma: isten. A kérdező: apa. Aki mindenre tudja a választ: Áron.

- Van isten, vagy nincs?
- Előbb volt, most meg nem.
- Mikor volt isten?
- Amikor mindent megteremtett.
- És az isten hogy teremtette meg a világot?
- Hát úgy, hogy létezett csak mi addig nem léteztünk, nem tudom hogy hol voltunk addig, de nem léteztünk, addig még fent voltunk az égben és utána isten megteremtett minket. Mer hogyha nem lenne isten, akkor nem lenne ember se. Bízzál abban.
- Honnan tudod, hogy az isten teremtett meg mindent?
-Hát onnan, hogy istennek van egy varázspálcája, elöl van egy csillag mint egy igazi varázslónak, csak ez kisebb, mert az isten az kicsi, és ott van egy csillag rajta és úgy tud varázsolni, hogy amit mond az isten, azt csinálja a varázspálcája.
- Úgy teremtette meg a világot varázspálcával?
- Hogy most a vulkánok 1 percet ne legyenek, és 1 percen belül a vulkánok elromoljon, meg a dínók kipusztuljanak.
- A dinók kipusztultak?
- Igen, onnan tudom, hogy...,hogy,... hogy nem tudom, hogy pusztultak ki inkább. Úgy pusztultak ki, hogy nagyon öreg dínók voltak. Mer' azok nagyon lassan tudnak menni.
- És utoléri őket a kipusztulás?
- Nem, hanem kipusztulnak, ha még egy szülinapjuk lesz.
- Szóval te hiszel istenben?
- Te is most már?
- Nem, én még mindig nem.
-Miért? Mikor hiszel istenben? Apa, hogyha adok neked két kétszázast, akkor higgyél az istenbe.
- És honnan van kétszázasod?
- Onnan, hogy van a zsebpénzem.
- Honnan?
- Jaj, a borítékomban, te buta. A dolgozásért.
- Neked miért jó, ha én hiszek az istenben?
- Hogy anya ne legyen szomorú. Én azért akarom, hogy higgyél az istenben, mert nagyon szeretem az istent. Ő magát nagyra varázsolja és ő a barátom.
- Nem az Artúr?
- Artúr is a barátom, csak őt jobban szeretem.
- Te szoktál beszélgetni az istennel?
- Nem, csak mikor az égbe nem léteztem csak mindig azokat álmosodom, hogy valamilyen filmet megnézek, valami félelmeteset, és mindig az a fejembe lesz, és azért fordulok arra, azért takartam be magam most fejig, hogy ne lássam azt, de én az óriásat most nagyon szeretem, mert a Boldi még abban is hisz a kő-papír-ollóba , hogy ez egy nagy mérges fa, és én azt állítottam, hogy ez a nagy mérges fa kijött, de az óriás a barátom volt és az óriás legyőzte és az óriást azt nagyon szeretem...
-Köszönöm az interjút.


kedd, április 17

Fürdőkádleves

Nálunk egy fürdés a ráérősebb estéken alaphangon bő fél óra, Berci és Áron imádnak pancsolni, egy kiskádnyi vízi-játék kíséretében. Én is szeretem, mikor a fürdőben csipognak és a legnagyobb egyetértésben lubickolnak a kádban, csak az a fél kádnyi víz ne loccsanna ki a padlóra, eláztatva minden földön maradt ruhát, arra tévedt zoknis lábat, törülközőt...
Ma próbáltam elejét venni az uszodának, és csak két tápszeres korszakunkból maradt mérőkanalat, egy vízben használható dobot, ütőt, piros tölcsért és egy fél literes üveget adtam a fiúknak. Mi lett ebből? Lábszösz-leves-főzés.
Bercus észrevette, hogy Árcsi és Boldi fekete zoknijának hála a vízben jó pár szösz úszkál. A tápszeres kanál segítségével kihorgászta a szöszöket, melyek addigra halakká változtak, majd a tölcséren keresztül az üvegbe öntve gyűjtötte őket, aztán az üvegből át a dobba, ami onnantól kezdve lábosként funkcionált. Árcsi keverte-kavarta a halászlevet, majd tálalta a guszta főzetet.


hétfő, április 16

Állatbarát

Bercus nem szeret egyedül enni, ma is megvendégelte a barátait.

Weöres Sándor: Ének a határtalanról

Amikor még senki se voltam
fény, tiszta fény,
a kígyózó patakokban
gyakran aludtam én.

Hogy majdnem valaki lettem,
kő, durva kő,
hegylejtőn jégerezetten
hömpölygetett nagy erő.

És végül élni derültem,
láng, pőre láng,
a szerte határtalan űrben
mutatom valódi hazánk.




szombat, április 14

A pénz nem boldogít?

Egy pedagógus-pszichológus házaspárnak "reményteli" a gyerekei között lezajló alábbi beszélgetés:

-Áron, te mi leszel, ha nagy leszel?- kérdi Boldi (aki pillanatnyilag tanító szeretne lenni).
-Semmi. - feleli Áronunk.
-De Áron, úgy értem a munkában. Te mi leszel, ha nagy leszel?
-ŐŐŐŐŐŐ???? Boldi, melyik keresi a legtöbb pénzt?

péntek, április 13

Árcsi 5 éves lett az oviban

Mivel már Boldi is elmúlt 8 a héten, ideje, hogy pótoljuk Árcsi szülinapi ünneplés-áradatának stációit. Többek között tortáztunk egyet az oviban. Nagyon szeretem az ovis szertartást: a szülinapos meghívhat 6-8 gyereket a virágokkal feldíszített szülinapi asztalához ebédelni (idén Bercus és én is ott ettünk), aztán a csoport énekel, szaval, az óvónénik simogatnak, áldanak, egyesével meggyújtják a gyertyákat (és vizsgáztatják a szülőket, hogy mit csinált a gyerkőc 1-2-3-4-5 évesen), saját készítésű ajándékkal kedveskednek, székestül a magasba emelik a szülinapost, majd jön a tortázás, melyet az ünnepelt visz oda személyesen mindenkinek. A gyerekek tudják, hogy kiről szól, miről szól ez az ünnep, kicsit halkabbak mint máskor, másokra odafigyelőbbek.












Lizi-Lizi-Lizi

Ma egy túl régóta dédelgetett álmom vált valóra azzal, hogy eljutottunk Zsuzsihoz Solymárra. Lizit utoljára újszülöttként láttam, s szívből sajnálom a kimaradt egy évet. A fiúk hormonháztartása turbo-fokozatba kapcsolt, versengtek Lizi kegyeiért, amolyan macsósan anyáskodó üzemmódban, amitől pedig az én hormonjaim zizzentek meg, olvadoztam rendesen. Simogatták Lizit, etették, itatták, vigyáztak rá, fogták a kezét, nagyon-nagyon szeretően, gyengéden. Körbemotoroztuk/futóbicikliztük/bicajoztuk a solymári halastavat, persze kötelező kakaós-csiga-szünet közbeiktatásával. Megcsodáltam Zsuzsi tündérkertjét, ami olyan, mint egy pointilista festmény, a kis színes pöttyök tavaszi virágok, gyönyörű és üde.
Bár a nyomába sem ér, de jövő héten szívesen látnálak Titeket a teraszomon! :-)






csütörtök, április 12

Újabb gyöngyszem

Pénteken találtam rá, azóta nem megy ki a fejemből.

Kányádi Sándor: Öreg kút az utca szádán

Öreg kút az utca szádán,
öreg asszony ül a káván.
Mint a botja, olyan görbe,
beleréved a vödörbe.

Nézi magát, motyog, motyog.
Mosolyt próbál - be nagy dolog! -,
de a mosoly nem sikerül,
abbahagyja kedvetlenül.

Jaj, mert az a félvödör víz
égeti, mint eleven tűz.
Ég a karja, ég a háta,
azért ült le a kávára.

Én istenem, hányadik is!
Nincs a kútban most annyi víz,
amennyit ő eddigelé
húzott reggel s estefelé.

Ha az a víz egybefolyna,
fél falunak elég volna.
Nagy tó lenne, talán tenger,
elsírt, lenyelt könnyeivel.

Talán ezen, talán máson -
tűnődik az elmúláson.
Sokáig élt, nincs más bűne...
S ottfelejti magát ülve.

1956

kedd, április 10

Locsifecsi

Húsvét hétfőn délben értünk haza Vonyarcról. Berci aludt hazafelé a kocsiban, Áron Esztiékkel utazott és inkább mesét nézett, Boldi meg a Vadiékkal jövet picpicezett. Itthon aztán családegyesítés és a cuccok felnégyemeletezése után, elindultunk locsolni. Az előjelek nem kedveztek: részint fáradt, de ugyanakkor nem eléggé lefárasztott gyerekek, fejenként 30 kg csokival a bendőjükben, amelyet várhatóan megdupláznak, miközben az én szemem előtt a leendő guvadt szemmel kínlódó arcuk lebeg, nota bene én is inkább aludni vágytam, de hát húsvét az húsvét.

Az idei versek nélkülözték a kreativitást.
Boldi a hagyományos Zölderdős-ibolyás változattal rukkolt elő, Áron a tavaly "Áron vagyok, szép és laza, Locsoljak vagy menjek haza" négysorossal kezdett, de az első két állomáson "laza" helyett "gyagyá"-t illesztett be, és emellé ehhez illő kacarászást is lenyomott, így a szülői tiltás után átírtuk a verset: "Áron vagyok, szép és kedves, Ha locsollak leszel nedves" lett a végső, ami némi sorrendi változtatással akár évtizedekre is használható marad, némi pajzán utalással...

Bercust, fiatal korára tekintettel, egy rövidebbre tanítottam be:
"Én még nagyon kicsi vagyok, Azt kérdezem, locsolhatok?" -ra gondoltam, amit a minimalista művész emígyen rövidített és adott elő:

"Kihi vahok, lohóhatom, he?", amit némi szinkrontolmácsolás után mindenki megértett.

Gyermekeim kedves, ámde bohókás szokása volt, hogy
a, a feltett kérdésre nem vártak választ
b, egy löket helyett addig fújtak, míg ki nem csavartam a kezükből az üveget
c, gyakorlatilag véletlenszerűen irányították a fúvókát, így jutott hajra, levegőbe, saját szembe is.

Az áldozatok meglepő türelemmel viselték hosszabb rövidebb ámokfutásunkat, melyet aztán követett az itthoni telefonos diszpécserünk elnézést kérő hívása az okozott károkért.

Összességében kijelenthető, hogy a nagyobb botrányok elmaradtak, lakáson a gyermekeim átlagosan jóközepesen viselkedtek, cserébe viszont két állomás között a kocsiban egymást püfölték, illetve visítottak az éppen aktuális szereposztásnak megfelelően, én meg üvöltöztem velük, hogy most már hagyják abba az őrjöngést. Kívülről biztosan sokkal viccesebb volt, mint bentről.

Este félhétkor dögletes pacsulibűzt árasztó, félhulla, éhes nyűgös jómagammal és vidám gyermekeimmel tértem haza. Gyors vacsora (pörkinoki, csirke ill. birkaváltozatban, thx Éva nagyi), és némi rövid után (a gyerekeknek csak víz!) végre ágyba dőltünk, ahol aztán egészen hajnali kettőig nyugton lehetett aludni, akkor megjelent az első fecske. Elmúltak az ünnepek...

Egy pár mp-es ízelítő (aztán betelt a memóriakártya...):

Segítség, felszarvaztak!

Nagyvadász és Kisvadászok

Este tízkor hol is lehet az összes kölök?