Első nap, negyedik lépcső

Boldi hétfő reggel kirobbant az ágyból, és szíve szerint már pizsamában rohant volna az iskolába. Indulás előtt készítettet magáról és Áronról egy fényképet, amit gondosan megtervezett: a legalsó lépcső a kiscsoportosoké (jelenleg egy sincs itthon), a második a közésősöké (Áron), a harmadik a nagycsoportosoké (szintén hiánycikk), a negyedikre pedig az első osztályosok álljanak (őkelme).

Paprikás krumpli

Az idei nyár legnagyobb gasztronómiai slágere Bogdányban a bográcsban főtt paprikás krumpli volt, jó sok savanyával körítve, nagy- ill dédszülőkkel együtt fogyasztva. Heti egyszer biztos előkerült a bogrács, a gyerekek ott toporogtak a tűz körül, segítettek a hozzávalók előkészítésében (kolbászkóstolás), és ami a legszebb a történetben, hogy lelkesedésük az ebéd végéig kitartott, mind megették.

Erdei szederrel és a másik bográcsban főtt kukoricával öblítettük le.

Mindig is mondtam, hogy a legegyszerűbb dolgoknak van a legnagyobb sikere (VP! bárány, mi???????????).

A képek hiányosak: nem örökítettük meg a paprikás krumpli vesztét ill. Mária és Sándor dédi is lemaradt, pedig ott voltak...

Boldi iskolás lett

Hát ez is eljött. Boldi megkezdte az iskolai pályafutását a Bolygó osztály tagjaként. Augusztusban vásároltunk ceruzát, füzetet, gyurmát, zsírkrétát, festéket (víz és ), ecsetet, hurkapálcát, műanyag órát és hőmérőt, színes korongot, kartont, és még ezerféle frincfrancot, amik mind nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy Boldi fejébe áttöltsék az emberiség kultúrkincsét.

Most vasárnap eljött a nagy nap az évnyitóval. A kapuban maga a Főigazgató várta az elsősöket, mindenkivel kezet fogott, aztán a tanítók is köszöntötték a kis gólyákat.

Boldi kicsit meg volt illetődve, de azért nagyon örült, bár attól egy kicsit betojt -mint az összes elsős - mikor az aulába beérve vastaps fogadta az ifjú Bolygó- és Szigetlakókat.

Aztán nagy meglepetésre a tanári dalárda tagjaként vp-apa is megcsillantotta basszusát, nahát milyen szépen szól - gondolta a harmadik sorban egy kis negyedikes...

Azután visszamentünk a 30 fokos terembe és átvettük a könyveket, hétfőtől pedig indul a nagyüzem.

(Azért halkan jegyzem meg, sokkal hangulatosabb és bensőségesebb volt ez az évnyitó, mint a hajdani Fenyvesesek. Még akkor is, ha engem a Farkasberci avatott úttörővé...)

Újra itthon

S hogy jó-e???? Első körben a "nem" felé billent a mérleg, mert rengeted elfojtott ill. a nyolc hetes távolléttel együttjáró problémát kell megoldanom/megoldanunk.

4 körben cipeltük föl a táskákat, zacskókat, csetreszeket, a nyár foszlányait a garázsból a negyedikre, s kezdődhetett a kicsomagolás, amiről már jópárszor írtam, hogy mennyire utálom. Sirattam a szabadságot, az örökös együttlétet, a zöldet magunk körül, a nyár könnyed lefolyását. A lakásba lépve el sem tudtam képzelni, hogy hol fogunk elférni, olyan zsúfoltnak, fullasztónak tűnt minden tér, pedig tavasszal még szerettem.

"Kicsi és sötét", gondoltam magamban, pedig sem ez sem az, csak a nyár volt szabadabb és világosabb,... el kell engednem a vizeket, erdőket, kertkapcsolatot, büntetlenül szétzilálható napirendet.

Valójában nem a lakással van baj, hanem velem. Egy újabb hullámvölgy, talán megrémülve az új feladatoktól (Boldi iskolás lett, Bercus még mindig nem beszél, nagyon lassan fejlődik szociális téren, ezért egy oviba sem vették fel, de erről majd születik részletesebb sirám), vagy búslakodva a nyár távozásán.

Hamar rájöttem, hogy magam alatt vágom a fát az önsajnálattal, a Háromgyerknek Kacsarét a fészek, mikor hazaértek simogatták a szekrényeket, falakat, ugráltak örömükben a szobájukba lépve..., így csüggedés helyett rendet kell tennem magam körül.

Először is megfogadtam, hogy miden nap egy zacskónyi feleslegessé vált dolgot lapátolok ki a lakásból, mert valószínűleg nem a 130 nm tetőtér + tároló a kicsi, hanem túl sok a cucc. Átnéztem a ruháinkat, és jövő héttől kezdve szelektálok, gondolva a rászorulókra, s szakítva gyűjtögető életmódommal.

ÉS ami ennél sokkal fontosabb: magamban kell rendet tennem, elfogadnom, hogy Bercusnak mellettem lesz ebben a tanévben is a legjobb helye, bíznom benne, hogy megtaláljuk a kellő szakembert, segítő kezet, és egy év múlva már Berci is a "gyerekszáj-rovat" szerves résztvevőjévé fejlődik.

Boldit buzdítva terelgetnem iskolás létében, figyelni rá nagyon-nagyon, Árcsit kicsit rövidebb pórázra fogni, mert eléggé elszaladt alatta a ló, s közben töltekezni a fantáziájából, lelkesedéséből, életszeretetéből. Vannak és lesznek feladataim, és bízom benne, hogy helyes megoldás felé sodródom. Ha látnék egy augusztusi hullócsillagot, türelmet kérnék és alázatot, sokkal többet annál, mint ami van.

S bár az időjárás nyárias, lelkiekben itt van az ősz, itt van újra.........

Melyik?

Áron odajön hozzám hátratett kézzel

- Melyiket választod?

- Legyen a jobb kezed!

- De melyik a jobb?! Megmondod?- háborodik föl

Miaz?

Mostanában nagy sláger nálunk a találós kérdés. A könyvön már túl vannak az ifjak, így elkezdték gyártani a saját kérdéseket.

Boldi: Nincs lába, mégis lépünk vele, mi az? (A megfejtést megkönnyíti, ha elárulom, hogy éppen sakkoztunk.)

Áron: Egy pici kerek gomb, mi az? Köldök. (Egy példa a könnyűekből, de most jön a neheze!)

Áron kérdése: Mi az? Tál és mégsem megy? Takaróóóó! (Itt azt hiszem nem sokat segítene a környezet részletes leírása sem.)

Tolvajtempó

Múlt hét közepén Namu bevállalta egy éjszakára Bercust, így mi Boldival és Áronnal hármasban múlattuk az időt Bogdányban, míg VP húzta az igát Budapesten. Megkockáztatnám, hogy a nyár egyik legszebb napja volt a múlt csütörtöki. Két gyerekkel olyan könnyedén működik minden, egész nap társasoztunk a kertben, ill. vízicsatáztunk a felfújható medencében. Amikor meg sem ez sem az, akkor leheveredtünk a fűbe, pattogtattam egy kukoricát, és beszélgettünk az élet nagy dolgairól. Pl.
Boldi megkérdezte, hogy a betörő embereknek mi is valójában a foglalkozásuk. Tisztáztuk, hogy kik ők, hogy bizony nem csak a mesében léteznek, már nekem is volt hozzájuk szerencsém.... Előkerült a "Ti mit tennétek, ha betörővel találkoznátok?" kézenfekvő kérdés is. Boldi és Áron merőben eltérő megoldást vázoltak, mely hűen tükrözi lelkületüket...:

"Én azt mondanám, hogy ez törvényellenes!!! Ha kirabolsz mindenkit, akkor egy barátod se lesz, kivéve a társaid. Ezt gondold át, mert ártasz másoknak!!! Anya, én felsorolnám, hogy mennyi barátom van, és akkor lehet, hogy ő is akar majd ennyi barátot!" - vélekedett Boldi.

"Én majd hozzávágok egy papucsot!!!"- mondta Áron.

Waterloo

Berci szülinapja idén is augusztusra esett, és Dórit megint sikerült kiakasztani azzal, hogy a bulira valami extrakajasággal készültem, pontosabban készültünk sokan. Tavaly birkapörköltet főztem bográcsban, és bár telefonban mindenki lelkes volt, de azért többen is érdeklődtek Dórinál, hogy lesz-e valami más kaja is, de engem nem akartak ezzel lelombozni. Nem húzom tovább, a pörkölt remek lett köszönhetően elsősorban a birkának, ami tulajdonképpen megfő magától, ha nem piszkálják sokat és nem égetik oda. Majdnem mindenki megkóstolta és tényleg jó volt.

Idén már hónapokkal ezelőtt érkezett a hír: bárány van. Fú, bárány, az tényleg klafa, ráadásul Mária dédiék letesztelték az egyik combját, isteni lett.

Mondom Dórinak, hogy akkor bárányt sütünk, roston. Na azt nem. Há me' mér ne? Mert ne. De.

Végül de lett. Olvastunk recepteket (Nagyvadi is lelkes volt nagyon), megterveztük mit és hogy, és Dóri is beletörődni látszott a dologba, bár nem nézett rá a fagyott bárányra, és tüntetőleg pótlólagos húsbeszerzésre is utasított.

Végül nekiláttunk a nagy napon, sütöttük, forgattuk, pároltuk, pihentettük a parázson, de a vége csúfos kudarc lett: csak nem akart elkészülni. Szerencsére vettem más sütnivalót is, mert okos vagyok, így végül csak a "báránysültes szülinap" kifejezést kellett átirányítani a fejekben "tarjás-csirkés- halas szülinapra".

A félig kész báránycombot aztán Éva nagymama hazavitte, kicsit párolta, megsütötte és istenien puha, ízes báránysült lett belőle. Mondtam is Dórinak, hogy már csak egy kicsit kellett volna még hagyni sülni a parázson, mert már mozgott benne a pici csikó...

Végezetül a konklúzió: rossz villanysütővel a hátunk mögött ne kezdjünk báránycomb grillezésbe. Jövőre talán nyúl? Hm, Dóri?

Csibészke

Egyik nap Mária és Sándor dédivel beszéltünk meg randevút a PöSzöLö fölötti Kis rigó nevű étteremnél. Reggel Visegrádon kezdtünk a pisztrángosnál, aztán elindultunk. Pilisszentlászlóra egy igen kanyargós szerpentin vezet, így hát nem csoda, hogy az út vége előtt 500 méterrel Dóri és Berci együttes erővel reklamáltak egy rókafarknyi pihenőt. Kis téblábolást követően behúztuk a hiányzó fél kilométert és átvettük Máriáéktól a szajrét (bárány!!). Már indultunk volna visszafelé, mikor észrevettük, hogy hiányzik Berci egyik cipője. Kerestük a kocsiban, kerestük a parkolóban, de sehol semmi. Na akkor biztos ottmaradt a pihenőnél. Vissza, semmi.

De ekkor Berci már gyanúsan vigyorgott, mikor hirtelen elkapott a balsejtelem:


- Berci, te kidobtad a cipőt menet közben a kocsiból?

- Tye! - derült föl Berci végleg, mi meg elkezdük a lefelé ereszkedést a szerpentinről, 10-zel, vészvillogóval. És a happy end, a cipő kisvártatva meglett: szomorú döglött csigaként hevert az út közepén, és úgy szedtük föl, hogy ki se szálltunk.

Még az volt a szerencse, hogy Berci az út közepe felé eső oldalon ült, mert így nem a susnyásban landolt a cucc.

Egyszer volt, hol nem volt....

Majdnem minden reggel a bogdányi pékségben kezdtük a napot, ami igen jó alapozást jelent. Ki a kakaós csigára, ki a meleg túrós batyura esküszik, nálam a spenótos táska a favorit. A friss péksütiket mindig a szabadban fogyasztjuk el, a Dunaparton ücsörögve, a tanyán pokrócozva... Egyik reggel VP a tanya felé menet, a jól ismert bal helyett jobbra kanyarodott, "járatlan utat járt útért el ne hagyj!", így jobban tetszik a mondás.... Kétszáz méter után egy tavacska fogadott minket (amiből másnap Boldi és VP Nagyvadi hathatós közreműködésével két pisztrángot horgászott ki). Nem volt kérdéses, ma itt reggelizünk. Kiszálltunk, és csak akkor vettük észre, hogy ez nem csak egy tó, hanem egy sebes folyású patak egyik állomása.

A tóba érkező patak torkolatánál, kavicsokból, kövekből gátat építettek a fiúk, pancsoltak, békát fogtak, s közben mondogattuk, hogy "még egy ilyen reggelt???".Pedig ez csak a mese eleje. Egyre följebb merészkedtünk az Apátkúti-patak mentén, jártuk az erdőt a Malomkerti-völgyben, vízesések, kiöblösödések, izgalmasan csúszós kövek. A távolban megláttunk egy lovaskocsit. Áron felkiáltott, hogy szeretne lovaskocsizni. Bíztattam, hogy fussanak Boldival, és szép szóval állítsák meg a szekeret, hátha.... A szekér dinnyéket szállított az erdészethez. A szekérre felkéredzkedő fiúk arca ragyogott, VP meg majd leszakadt, mire visszasétált az óriási ajándék dinnyénkkel a kocsihoz. Vannak még kedves és jólelkű emberek. Egy elágazásnál elköszöntünk a lestoppolt járművünk vezetőjétől és motorjaitól, majd fél kilométernyi séta után (közben megnéztünk még egy forrást és kisebb csobogókat) egy pisztrángos étteremre bukkantunk, mellette erdei játszótér, mögötte egy arborétum.

Hazafelé megálltunk még a Nagyvillám hegynél, ahol télen sípálya üzemel, majd kipróbáljuk.
Gyönyörű helyre bukkantunk, mesebeli reggelünk volt. Itt a vége, fuss el véle!

Tahitali

Helgáék Tahitótfaluban laknak, ami csak egy falunyi távolságra van Bogdánytól, így a Balaton után a Dunakanyarban is találkozhattunk, hurrá. Helgáék most építkeznek, és bizony az ugrálóból Bobcat nézésnél jobb programot egész nyáron nem sikerült prezentálnunk a kölköknek....

Eufémizmus

Sokat beszélünk Sanyi nagypapa távozásáról, a gyerekek próbálják összerakni a képet, megérteni azt, amire mi sem vagyunk még elég felnőttek. Állandó téma a halál, sok a nehezen megválaszolható kérdés. A Háromgyerekkel még ezek a napok is "viselhetőbbek", főleg az ilyen "gyerekszájtól":

-Amikor lejár az energiánk, nem halunk meg, csak elveszítjük az életünket!!! - bölcselkedett Árcsi.

Lódarázs

A bogdányi ittlétünk horrorja volt az a lódarázsfészek, ami az erkélyajtó fölött fogadott minket. Gigamennyiségű szteroidon táplált minihelikopter zümmögött, és az sem volt kellemes érzés, mikor csak úgy barátságosan körbeszimatoltak minket. Zöldgondolat ide vagy oda, a falubeliek tanácsát kértem a kiirtáshoz. Lajos meg is mondta a tutit: befújni darázsirtóval, a fészket meg ki kell nyomni purhabbal. Nosza neki is álltam, de a purhab terén még csekély tapasztalattal rendelkezők magabiztosságával hajítottam félre a mellékelt műanyag kesztyűt és puszta kézzel kezdem neki a habozásnak.

Mondom a jó részt: sikerült eltömecelni a fészket. A rossz, hogy mint egy habcsókmészárszék, úgy nézett ki minden: az ablak, a terasz padlója, a műanyagszék, a fal, úgyhogy mondhatnánk, hogy statisztikailag arra is volt esély, hogy a darázslyukba is jusson a habból, ami ellentétben a borotvahabbal, nem jön le szépszerével az ember kezéről, hanem érzetre a pillanatragasztót idézi.

Persze ez még csak a csata kezdete volt, mert a darazsak jó része valószínűleg kimaradáson volt és másnap reggel felháborodottan zümmögtek a a fészek nyílására nőtt habcsók felett. Na -gondoltam -itt az ideje a darázsméregnek. A faluban kifejezetten ezt javasolták, mondván a sima kemotoxtól a darázs továbbmegy és csak később döglik meg, de ezt ráfújom és ott helyben leesik.

Hát nem esik le. Lefújom és a darázs meg repked tovább és csak percek múlva bukkan föl valahol a földön vergődve. Mivel a gyerekek darázsba lépését nem akartuk kockáztatni, ezért harcmodort váltottam Dóri legnagyobb gyönyörűségére: egy 150 Ft-os légycsapóval kióvakodtam az erkélyre, majd -mintha vívópáston lennék- gyönyörű kitörések végén igyekeztem fejbenyomni a darazsakat, és ha sikerült, akkor földharcban eldönteni a küzdelmet. Ha nem sikerült elérni a lódarazsat, akkor viszont hanyatt homlok menekültem, letaposva az ajtóban leselkedő és hol rettegő, hol röhögőgörcsben rángatózó Dórit.

Két nap alatt aztán elfogytak a lódarazsak és azóta csak naponta egy-egy téved erre. És hogy tényleg nagy dögök arra itt a bizonyíték:

Balról jobbra: átlagos kisebb lódarázs, kórosan sovány lódarázs, génhibás (bazinagy) vérbögöly, nagyon nagy darázs (mind fejjel lefele)

Áron röptet

A Mócsai tanya mellett van egy óriási rét, ahol időnként megpróbálkozunk sárkányeregetéssel. Sajnos most csak egy gagyerák volt nálunk, így nem bírta tíz percig sem a rángatást, de addig szuperül szórakoztunk. A képeken Boldi, a videón Árcsi röptet. Azóta beszereztünk egy kétzsinóros kite-ot is, majd jelentünk....

Hanna zsúrja

Hanna zsúrjára voltunk hivatalosak Solymárra. Móni egész nap a konyhában sürgött-forgott (meg előtte is egy hétig), így aztán Bilagit nem maradt szárazon. A trópusi hőségben jól jött, hogy pont volt egy medence a felfújható vár mellett, és amilyen mázlija volt a gyerekeknek, a felaggatott dobozban, amit szétvertek, egy csomó édesség volt.

Árcsus becsajozott, Boldi meg minden tortát megkóstolt, de a medenceátúszó versenyt kihagyta.

Hát szó ami szó: remek buli volt és már kisajtoltuk a meghívást a jövő évire is.

Centrum

-Apa, ugye itt van a világ közepe?- kérdi Áron az erdőben.

-Áron, a világ közepe mindig ott van, ahol Te vagy!- feleli VP.

Pillangó

A Háromgyerek imád pillangókat kergetni, megfigyelni a tücsköket-bogarakat. Tegnap sikerült szemrevételeznünk egy pompás lepkét. Nekem nem lenne szívem gombostűvel keresztüldöfni és üveg mögé kárhoztatni (pedig muzeális példány volt), sokkal humánusabb lefényképezni. (Ilyenkor örülök a digitális kultúrának.....)

Boldi a kameraman

Mostanában Boldi sokszor elkéri tőlem a fényképezőgépet, és előszeretettel készít rólunk felvételeket. Ez is Boldi műve:

Namu ünneplése

Namu 20. szülinapjának idei évfordulóján négy generáció képviselői ülték körül az asztalt (orosz hússaláta nem volt.)

Egyszerre két hotplate-n sült a kaja, minden nagyon finom volt, de az igazi szenzáció az Éva dédi által sütött stangli volt. Nem tartóztattuk meg magunkat a étel-ital okozta örömöktől, így másnap rövidtávon, és a hét végi BMI számításakor is keserves pillanataink voltak. De akkor is megérte!

Miri zsúrja

Múlt hétvégén 3 szülinapot is ünnepeltünk. Az elsőt Miriéknél, ahol Miri nagytesói terelgették az csapatot, nekünk szülőknek csak az volt a feladatunk, hogy egymást szórakoztassuk a kertben. Tényleg csak két fénykép elejéig közelíthettem meg a gyerekeket.

Micó Bogdányban

Az egész egy telepatikus telefonbeszélgetéssel kezdődött, mikor is csütörtökön felhívtam Tamást, és megkjérdeztem, hogy mit csinálnak másnap, mire ő rávágta, hogy meglátogatnak minket. S így is lett, hiszem én is ezt indítványoztam volna.

A nagy melegre való tekintettel délelőtt a Dunánál molyoltunk, majd egy ebédet és azt követő szieszta után leginkább az ugrálóba koncentrálva múlatták az időt a fiatalok, kivéve Boldit, aki nem tudta feldolgozni azt a traumát, hogy Tamás és VP legyőzték pókerben.

Szerencsére vigaszként érkezett egy nagy torta is, ami enyhítette a kártyamérget...