csütörtök, március 29

Ünnepi csúszka

Áron szülinapján meglepiből (ovis délutáni alvás helyett) elmentünk a Hajógyári sziget nagy csúszdáihoz. Ahogy terveztük, szinte csak mi voltunk a placcon, a nap melegen sütött, így a fiúk derekasan kicsúszkálhatták magukat. Boldi irtó helyesen terelgette Árcsit, végig figyelt arra, hogy a szülinapos jól érezze a magát. Boldi vezetésével Áron még a legmeredekebb csúszdán is le mert jönni. A hazaútra már félig szundikálva nevezett be az ünnepelt.

















kedd, március 27

Jógyerekek képeskönyve

Ma este színházban jártunk Editbaráttal és VP-vel, a Jógyerekek képeskönyvét néztük meg az Örkényben. Kellett egy kis idő, míg háromgyerekes szülőkként belerázódtunk a darabba, ami rendkívül groteszk. Még most is fogom a fejemet a sok agyament ötletre és színpadi képre gondolva, de remekül szórakoztunk.


http://www.youtube.com/watch?v=qfYISLp6-6U



hétfő, március 26

Kívánság

Pénteken volt Áron szülinapja, vasárnap ünnepeltük családilag, de erről majd később írok részletesebben.
Most csak egy mozzanatot szeretnék kiemelni, a gyertya-elfújós-kívánósat, amit idén Árcsi hangosan közzé is tett (ennek ellenére rövid időn belül teljesült):

-Mindenkit nagyon szeretek, és azt kívánom, hogy mindenki egyen a tortámból!










Zálog

Két hónapja pénteken kaptam egy sms-t valami behajto.hu-tól, hogy sürgősen hívjam őket telefonon egy általam ismeretlen nő tartozása ügyében. Biztos téves, gondoltam, de biztos ami biztos rájuk csörögtem, hogy legalább az adatbázisukból töröljenek.

A telefon végén ügyintéző csajszi, visszadiktálja a létező összes adatomat, majd közli, hogy zálogkötelezett vagyok a számomra még mindig tök ismeretlen csaj hitelében. A hangján lehetett hallani, hogy nem hiszi a sztorimat, háromszor visszakérdez, hogy de biztos nem ismerem?
Biztos.

A következő lépés, hogy ugyan mondja már meg hogy
a, mennyi is a hitel?
b, melyik banknál van


Na ezekre már alig akart válaszolni, mert titok, de azért végül elárulta, hogy egy CIB-es hitelről van szó, svájci frank alapú, de nem lakáscélú, viszont a mi lakásunk rá a fedezet. Fasza!

Mondtam, hogy kérdezzék meg újra a CIB-et, mert szerintem légy van a levesben, de ők ugye hétvégén semmit.

Hétfőn berongyoltam a CIB helyi fiókjába, előadtam a helyzetet a fiókvezetőnek, aki készségesen ígéri, hogy utánajár a dolognak. Ennek immár két hónapja. Hetente bemegyek a fiókba, az emberem kedves, és segítőkész, nagyon úgy tűnik, hogy a CIB keverte össze a dolgokat, de ezt még csak szóban sikerült elővezetnie, közben időnként főz egy kávét, komolyan kezdünk összemelegedni, gondoltam, hogy meghívjuk őket az asszonnyal sütögetni, elpattintunk egy-két sört, ő meg nyugtat, hogy a behajtási osztály, majd mindjárt.


Pénteken felhívtam a CIB behajtási osztályát, ott is meg akart nyugtatni egy faszi, de ott már nehezebb dolga volt, mert valahogy fogyva éreztem a türelmemet, biztos front volt, vagy mi. Persze az sem segített, hogy a telefonos okos azt próbálta javasolni, hogy személyesen fáradjak be az illetékes számlavezető fiókba.

- Milyen számlavezetőbe? Nekem csak egy megszüntetett számlám van a Pasaréti téren.
- Hát nem abba, hanem ahol a hitelt fölvették, a Kerepesi útiba, de az megszűnt, úgyhogy Kőbányán lévő Maglódi útiba.

Na itt megpattant bennem valami. Higgadtan, de emelt hangon jeleztem, hogy két hónapja szólok, hogy elszartak valamit (tévesen kiadták az adataimat egy behajtócégnek, s azóta már az is kézen közön kiderült, hogy egy másik Varga Péter adatai helyett, végülis nagyobbat nem hibázhat egy bank) és azt várom TŐLÜK, hogy ŐK nézzenek utána a dolognak, majd ha ez sikerült ügyesen, akkor küldjenek nekem leveleket, az alábbi témákban.

1. Elnézést, hogy összekevertünk valamit.
2. Elnézést, hogy kiadtuk adatait egy behajtócégnek.
3. Intézkedünk, hogy a behajtók ne hajtsanak.
4. Díjtalanul küldünk egy igazolást, hogy nincs fönn a BAR listán.
5. Fogadjon el bűnbánatként egy kétszemélyes wellness-hétvégét.

Mindezeket a magnójukra mondtam, hátha visszahallgatják. Most várok.

Aztán PSZÁF, esetleg rendőrségi feljelentés az adatkezelés miatt. Fel vagyok spannolva!

Adj egy ölelelést!

Szeretik egymást a gyerekek, ennél nagyobb boldogság nem nagyon van egy anyai szívnek. Közhely, de ez van! Írhatnám szebben, árnyaltabban, de nem teszem, inkább átélem nap mint nap, és töltődöm belőle.

Épp Áron szülinapi meglepi csúszdaparkja felé tartottunk, mikor az autóban, a hátam mögött hallottam Boldit, amint Áron felé fordulva, meleg hangon mondja neki:
-Árcsi, adj egy ölelést!
S amennyire a biztonsági öv engedte, Áron adott:

Virágos

Visszavonhatatlanul itt a tavasz, hurrá! Ezen felbuzdulva 2 hete becsörtettem a helyi kertészetbe, és megvettem a teraszunk tavaszi kellékeit, nevezetesen az egynyáriakat, némi fűszerállománnyal kiegészítve, no meg muskátlit, ami nem tartozik a kedvenceim közé, de be kell látnom, hálás növény, egész nyáron virágzik, csak víz kell hozzá meg napfény.

Több növényem áttelelt, így pl. a muskátlik egy része, babérfa, rozmaringok, árvácskák, az újdonságok közül nagy kedvencünk lett az eperpalánta.



A terasz mellett a két kis franciaerkélyünk is virágzik, olyan vidám lett ettől minden szoba.
Hétvégén vettünk egy akácfa-asztalt a teraszra, kihúzható (IKEA-ban elég jó kis kínálat van az idén, olcsóbban, mint máshol), tervbe vettünk két új széket is, már alig várom a nyár esti vacsikat..., remélem (pár szem) eper lesz a desszert.

Ő a babérfánk, a friss babér íze köszönőviszonyban sincs a szárítottal, elképesztő finom vele a pácolt hús, krumplileves...

A fűszernövények közül nagyon könnyen nevelhető a kakukkfű, rozmaring, majoranna, kicsit érzékenyebb az oregano, snidling, bazsalikom (legalábbis nálam gyakran tönkremegy, de lehet, hogy túllocsolom...).













Milyen jó lenne, ha a városban egyre több erkély virágba borulna! Esküszöm, hogy hatékonyabb, mint a legtöbb antidepresszáns!

péntek, március 23

Végek

Áron este lefekvés előtt:
- Apa, van egy jó hírem és egy rossz!
- Na essünk túl a rosszon..
- Ki a nagyobb, te vagy anya?
- Én - mondom gyanútlanul
- Akkor sajnos te fogsz előbb meghalni - mondja Áron tudálékos pofával.
- és mi a jó hír?- kérdem, hiszen vigaszra azért nekem is szükségem van.
- Kakiltam két nagyot és egy kicsit!

csütörtök, március 22

Szitakötő játszótér

Ma délelőtt kipróbáltuk Bercussal a Szitakötő játszóteret, ami az első kerület legnépszerűbb és legújabb (felújított) játszója, a Vérmező zöld parkjában található.
Amellett, hogy EU konform, még számos gyakorlati dolog tetszett benne. Elsősorban a tisztasága a területnek, homoknak, padoknak..., a mérete, a megközelíthetősége, a színvilága, a nagyobbaknak is izgalmas mászókák, öntött gumi burkolatok (sarkok helyett ívekkel)...
Amiket még külön kiemelnék, azok a tér egyik sarkában elhelyezett gyerekméretű szelektív kukák. Igen, a dolgok itt kezdődnek, ezen a szinten! Hányszor látok játszótereken flakonokkal és újságokkal csordultig megtelt szemeteseket. Legutóbb a Margitsziget EU-konform csodája úszott a mocsokban, szinte élvezhetetlenné tette a játékot a szemét, mászóka alatti üvegszilánk, homokozóban kallódó flakon, zsepi.....

Aki a közelben lakik, annak szerintem érdemes kipróbálni, még a 8-10 évesek sem fognak unatkozni, mi biztos megmutatjuk majd a tesóknak is!











kedd, március 20

Medvedal és limerik

Kiss Ottó verséről Varró Dániel jutott az eszembe, ezért írom ide le Varró Dani limerikjeit is.

Kiss Ottó: Tavaszi medvedal

Tavasz volt, fényes, szép tavasz,
az árnyék épp csak két arasz
- a medve ment a fák között,
minden madárra ráköszönt.

Örült a hosszú tél után,
hogy jött egy forró délután
- bundában barnát vett fel ő,
mert abban szép és megnyerő.

A rét is szép ruhát viselt,
a bokrok meg madárcsicsert
- ott ült egy méh, csak megszökött,
szagolni szállt virágözönt.

Vagy mézet gyűjt? Az is helyes.
A méz roppantul ízletes.
A méz: akár egy csepp remény,
imádja azt a medvelény!

Varró Dániel: Limerikek

Kíváncsi gyerek volt Péterke,
Bedugta orrát az ételbe.
Kiszólt a galuska:
"Megrúglak, Petyuska!"
S Péterke elszállt az éterbe.

Volt egy úr, lakhelye Sarkad,
pukkantott egyszer egy halkat.
"Ki votl ez, kérem?"
Azt mondtam: "Én nem."
Nem volt egy őszinte alkat.

Volt egy úr, lakhelye Komárom,
Útra kelt egyszer egy homáron.
Kérdezték: "Élelmes?
Fürge és kényelmes?"
"Nem-mondtam-, de azért komálom."

Volt egy úr, lakhelye Mozambik,
Fenéken harapták a zombik.
Faggatták: "Nagyon fáj?"
Azt mondták: "Ugyanmár.
Eleve is volt már azon lik."

Pippo gazda

Mivel a fiúk egyre többet bandáznak hármasban, mostanában még inkább olyan játékokra vadászom, amit Boldi, Áron és Berci is élvez, és az pedig külön bónusz, ha minket, szülőket sem untat.
Majdnem minden este UNO-zunk, Bercust ölbe veszem, együtt nagy csodákra vagyunk képesek, igaz már egyedül is elboldogul, Áron stabilan játszik egyedül (és nem is akárhogy), Boldi régi bútordarab...

Nagy családi kedvenc a Pippo gazda nevű kártya, amit 1500-2000 Ft-ért lehet beszerezni az okosabb játékboltokban.
Szeretem, mert többféle játéklehetőseget kínál, pörgős, egyszerű, kis helyen is elfér, és imádom, mert a fiúk imádják.
Pippo gazdának 5 fajta állata van, 5 különböző színben (macska, malac, tehén, kutya, ló; zöld, lila, piros, sárga, kék). A kártyák felén egy-egy állat látható bizonyos színben (pl. kék cica), a másik felén pedig együtt 4 állat, 4 különböző színben (pl. zöld macska, lila malac, piros tehén, sárga kutya).
Az Áron korú gyerekek esetében kitesszük az asztalra az összes olyan kártyát, melyen csak egy állat van, majd a másik pakliból (4 állat látható együtt) az asztal közepére helyezünk egyet. Ki kell találni, hogy a középre helyezett kártyáról melyik állat hiányzik, és melyik színben (a fenti példa esetében a "kék ló"), majd a hangos beüvöltés helyett, ki kell keresni az asztalon heverő kártyák közül a megfejtést, és rá kell mutatni.
Boldi esetében a 4 állatot együtt ábrázoló kártyákat terítem szét az asztalon, és az egy állatot ábrázoló kártyákból teszek mindig egyet középre. Ez esetben azt kell kitalálni, hogy melyik 4 állatot ábrázoló lapról hiányzik az az egy (természetesen minden színből csak egy lehet).

A játékot azért ajánlom a legkisebbeknek is, mert nem muszáj versenyezni, Bercivel közösen találjuk ki a megfejtést, vagy csak csoportosítjuk a lapokat színek/állatok szerint....

hétfő, március 19

Lovas nemzet





Magányosan

A sors úgy hozta, hogy a hosszú hétvége középső két napját a férfiszakasz négyesben volt kénytelen abszolválni, ráadásul se Namu, se Nagyvadász nem volt itthon (Dórival hármasban voltak Münchenben).
Mivel itten 36 óráról volt szó, ezért Dóri már napokkal előtte parázott, hogy vajon mi lesz velünk nélküle, mit fogunk CSINÁLNI, meg hogy majd mit ESZÜNK, meg egyáltalán.
Az indulás előtt precízen megtervezett programot mondott el, amit leírnom nem, csak megjegyeznem kellett: aszondja, péntek délelőtt elmentek 10-re a Vérhalomra játszózni, ebéd Esztinél, alvás ugyanott. Délután anyádéknál lesztek, aztán este otthon. Vacsora virsli és/vagy hideg. Másnap délelőtt Csömör, Esztiék épülő házának megtekintése, majd lovaglás, ebéd anyádnál, alvás, majd várás a Zöldkőben a hazatérő Megváltóra. (idén 33...)
Erre én csak bólogattam, meg volt ühüm-ühüm, átéreztem én is a helyzet drámaiságát, mert tényleg iszonyú felelősség a mai világban ilyen hosszú időre elszakadni a mamarobottól, aki egyszemélyben garanciája a vacsorának és jó időnek egyaránt.
Mikor Dóri reggel hatkor lelépett, én már éber és feszült voltam. A gyerekek egyesével beszállingóztak az ágyamba, és akkor a felelősség súlya alatt megroppanva kikapcsoltam a CD lejátszót, ami addig a belégzés-kilégzés-belégzés-kilégzés c. végtelenítettet játszotta. Egy pillanatig a rémület jeges szorítását éreztem a mellkasomban, de aztán ez is elmúlt.
Bereggeliztünk, a gyerekeknek Túrórudi helyett müzlit adtam, és aztán elkezdtünk Monopolyzni. Pontosabban csak Áron és Boldi, míg Bercus inkább autózott. Így aztán 10 helyett csak 11-re értünk le a játszóra. Az ebéd Esztinél 100 pontos volt, de az ottalvástól eltekintettünk, felmérvén a dolog istenkísértés jellegét. Így aztán itthon csapta be a szunyát a Háromgyerek 67%-a. Évi nagyi meg átjött délután, este csatlakozott az egész Pálinkás család, akikkel aztán ittunk a nevükre. A buli után a fiatalokat elzavartam aludni, Évi nagyit szintúgy, és reggelig horpasztottunk.

Másnap kimentünk Csömörre lovagolni (erről mindjárt bővebben), aztán beebédeltünk Éva nagyinál, aludtunk és vártuk a Messiást.
Mikor Dóri megjött, igencsak elcsodálkozott, hogy mindannyiunkat épségben talált, de azért örült! Legközelebb lehet, hogy 37 órára is el mer menni????

vasárnap, március 18

Le a kalappal

Vannak bizonyos látogatások, vendégségek, melyeket hosszú hónapokig, extrém esetben (mint amilyen ez is) akár másfél évig is halogathat az ember, mivel vagy betegek vagyunk, vagy ha nem mi, akkor a másik fél, vagy ha mindketten egészségesek vagyunk, akkor egyikünk nem ér rá....
15-én (utólag is nehéz elhinnem, de) eljutottunk Sztikéékhez, és megcsodáltuk az új lakásukat, ami már egy éve is az volt.
Sztike 100 pontos ebédet főzött (a fiúknál a legnagyobb sikert a madártej aratta, nálam a párolt zöldség újhagymás joghurttal és csirkével), többek között ezért is a cím, no meg azért az alapvető bátorságért, hogy elhívtak egy Háromgyerekes bagázst az új lakásukba, ráadásul enni is adtak nekik, meg hagyták, hogy a gyerekek órákig nyomogassák a vadiúj Yamahát, Bercus rohangásszon a fugázópisztollyal, s a fiúk búcsúzóul a kerti tavacskából kigyomlálják a tavirózsát....
Bátráké a szerencse, jövünk máskor is! Hívtok?




csütörtök, március 15

Editbarát

A minap meglátogatott minket Editbarát, és logopédusbarátként megnyugtatott, hogy Berci jó úton halad, már ami a beszédfejlődését illeti, türelem-türelem, lesz az tisztább, érthetőbb, választékosabb, a lényeg, hogy beindult. Editre ismét rátapadt a Háromgyerek, de fantasztikusan kezelte ezt a népszerűséget, erre születni kell!


Kőműves dekoltázs



"Hüle"

Bercus azt a korszakát éli, mikor mindenki nagyon "hüle", és ezt feltétlen hangoztatni kell naponta vagy százszor. Ha valaki pirosban indul el a zebrán, akkor utána kurjant: "hüle néni", ha nem vagyok elég gyors a vacsi-szervírozásban, én is bezsebelem a magam "hüléjét", "hüle" a kisautó, ha leesik, s még Bercus is "hüle", ha nem sikerül valami elsőre....
Eleinte még ennek a szónak is örültünk, nagy mérföldkő ez egy megkésett beszédfejlődésű gyerektől, most viszont már szabadulnánk tőle, de úgy tűnik, szervült a szókincsébe....

vasárnap, március 11

Maszkabál

Árcsiból egérbarát kandúr,
Boldiból egy bukósisak, 2 ásványvizes palack, egy tekercs alufólia és némi tesz-veszes licitálás segítségével a Bolygó osztály űrhajósa lett.

Boldi bemutatkozó kis verse:

"Barátaim, a sültkrumpli
akkor finom, hogyha sós!
Ezt üzeni a Bolygóról
Boldizsár, az űrhajós."