péntek, május 31

Hóbagoly Cup



A suliban nagy hagyománya van az osztályok közti focibajnokságnak, mely a Hóbagoly kupa névre hallgat. Alapvetően a másodikosok mindig megverik az elsősöket, a negyedikesek a harmadikosokat, de az évfolyamokon belüli meccsek mindig hatalmas presztízscsatának számítanak.

Idén is a Sziget és a Bolygó között dőlt el a legkisebbek között a bajnoki cím.
A tornateremben mintegy 40 néző előtt lépett pályára a két csapat, Boldi is kezdett, és szokásától eltérően most a csatársorba kérte magát, így a bolygósok egy védővel és három csatárral valósították meg a klasszikusnak éppen nem nevezhető 1-3-as felállást.
Az első félidő csapkodó játékot hozott, mígnem a félidő derekán Boldi egy kipattanót emelt okosan a rárontó védő és kapus mellett a hosszúba. 1-0.

Utána megint a mezőnyben folyt a meddő küzdelem, mikor Boldi a félpályáról felszabadított, és az éppen előtte pattanó labda megzavarta a kapust, 2-0. Nagy volt az öröm a Varga családban!

A félidő végéig nem változott az eredmény. A második félidőben erősített a Sziget, de csak helyzetig jutottak, mert remekül szűrt a Ben-Alex védő-kapus tandem, és ha kellett, a hátrafutó Varga B. is besegített.
Ismét a félidő feléig kellett várni, mikor egy kavarodás után a szigetesek által szorongatott Radó Boldihoz passzolt, aki felnézve remek átadással szolgálta ki Müllit, aki ezúttal nem hibázott: 3-0. (Egyébként ez volt a mérkőzés egyetlen kétpasszos kombinációja...)

Az elkeseredett Szigetesek mindent félretéve támadtak, és ez megbosszulta magát: Boldi elcsípett egy keresztpasszt és egyedül indult meg a kapu felé. A messzire kifutó kapus azonban útját állta, de Boldi ekkor rendkívül önzetlen módon a cselezés és a bizonytalan eredményű kapura lövés helyett oldalra pöccintette a labdát, így Kuszi az üres kapuig vezethette azt: 4-0.
Talán ez volt Boldi szempontjából a legnagyszerűbb pillanat, ahogyan helyzetbe tudta hozni társát.

Ezek után a szakvezetés okosan pihentette a kezdőcsapat egy részét, így végül még esett egy szigetes gól kavarodás után (H-B. Dani szerezte), és Mülli is rúgott egy szépségdíjasat: 5-1.

Ezzel zárult az idei Hóbagoly kupa 1-2.-os évfolyamának döntője. A csapat nagyon kitett magáért, de minden szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy Boldi volt a meccs embere 2 góllal és 2 gólpasszal.

De jó most Vargának lenni, igaz-e!

33 helyett

VP egész évben azt tanította a gyerekeknek, hogy 33 éves. Ezek után nehéz volt megmagyarázni a süti tetején árulkodó számgyertyát, próbálta, de bukta. Rögtönöztünk egy szolid összejövetelt, s az idő szűke ellenére sem maradtunk étlen-szomjan, ne érje szó a ház elejét..... 
Boldog akárhányadik szülinapot Apafej!!!! 





csütörtök, május 30

szerda, május 29

Tabló

Közeledik a szitakötő-búcsú, edzem rá a lelkem rendesen, de még mindig előre utálom azt a napot... Várom az újat, hiszem, hogy jó helye lesz ott is, de szeretem és megszoktam a régit, és tudom, hogy jó helyen volt/van. Elröpült ez a három év is, jövőre már csak egy óvodás lesz a családban. Nehéz elfogadni a dolgok múlását, hagyni kiröpülni a "szitakötőket" és "ajtót" nyitni az újra.


Csodabogarak

Újból rákattantunk!


szombat, május 25

Kaláka koncert

Szombaton (beáldozva a BL-döntőt, örök hálám VP-nek!!!) Kaláka koncerten jártunk. Minden hónap utolsó szombatján hallgathatóak akusztikusan a Marczin, de legközelebb csak októberben. Régen sűrűbben jártunk ezekre a koncertekre, de amióta gyerekeink vannak, s ráadásul három, örülünk, ha évente egyszer eljutunk, pedig igény volna rá... Sok szépet kaptunk szombat este, ráadásul meghívták Kányádi Sándort is, aki mesélt és saját verseit olvasta fel. Fél évvel ezelőtt láttam őt utoljára a Könyvünnepen, azóta az örök ifjú lendületének dacára megöregedett, ami nem meglepő ebben az életkorban, mégis fájt látnom a remegő kezeit, szétszórtságát. Lázasan érkezett a színpadra, rosszul volt, mégis, mikor szavalt minden alkalommal megtörtént a csoda.  

Kányádi Sándor: A bivaly és a halacska

- erdélyi szász népmese alapján -

Volt egyszer egy kicsi patak
s tán még ma is folydogálna
de lám, csak a medre maradt
mindannyiunk bánatára.
Lakott benne egy kicsi hal
akkora de akkorácska,
hogy egy szúnyogból kitelt
az ebédje meg vacsorája.
Hihetetlen egy történet
nem hinném ha nem én írnám
de még így is félten- féltem
a kétkedőktől az irhám.
Mentségemre legyen mondva
ahonnan mesém szivárog
úgy hívják a medret máig
bivalynyelő halas árok.
Nyáron történt nagy meleg volt
kánikula a javából
s a réten egy bivaly legelt
ott ahol a patak átfolyt.
Jobban mondva folyt
mert szörnyen megszomjazott
a nagy állat és nekiállt inni
a kis halacska kis patakának.
Hé te bivaly hagyd már abba
csillapodjon szörnyű szomjad
vidd a bendőd a folyóra
hagyj békét a patakomnak.
De a bivaly föl se vette
amit a halacska mondott
és húzott a kis patakból
újra s újra kortyra kortyot.
Hát ez mégis csak hallatlan
vakmerőség sőt gyalázat
volna képed te orcátlan
leinni rólam a házat.
Hogy azután mint az iszap
száradjak és repedezzek
vidd a bendőd te szörnyeteg
vidd amíg csúffá nem teszlek.
Nyomatékul és jelezve hogy
készen áll bármily tettre
ecsethegynyi farkuszonyát
a bivaly orrába verte.
Nocsak, rekegte a bivaly
hű de veszedelmes ütleg
tágulj innen mert különben
még téged is kihörpintlek.
Azzal neki térdepelt és
orrát egyre lejjebb nyomva
kiitta a kis patakot
mintha sohase lett volna.
Fölmagasul és indulna
bendőjében a patakkal
elébe cikkan ekkor a
hajléktalan maradt hal.
És tátotta a kicsi száját
akkora de akkorára
inába szált a bivalynak
addigi nagy bátorsága.
Hátrált volna de hiába
a megbántott bősz halacska
a behemót nagy bivalyat
mint egy szúnyogot bekapta.
Nyelt egyet, mondta a béka
ki a dolgot végig nézte
nem látszott ki a bivalyból
csak a farka bojtja vége.













Júniusban lesz Weöres Sándor születésének 100. évfordulója.

Altató Palya Beától

Pár hete jártam egy konferencián, ahol a fejtágítás órái közé beékeltek egy ki lazítást Palya Bea segítségével. Ott hallottam először ezt az altatót, melyet megtalálhattok a Ribizliálom c. lemezen.


péntek, május 24

Bogdány

Múlt hét végén végre kijutottunk Bogdányba, örült ennek a család apraja-nagyja, VP még a fűnyírást is mosolyogva abszolválta. Rendbe tettük a kertet, házat, és 4 napig ki sem mozdultunk (kivéve VP-t, aki pénteken elment dolgozni), még a Duna-partra sem volt kedvünk lemenni, a nap pedig csak sütött, és raktunk nagy tűzet, szotyiztunk, trambulinoztunk, a kert fegyelmezett helyettem, lefárasztotta a kicsiket, pihentette a nagyokat, és este mosolygós, kimerült család ájult az ágyba. Így van ez jól!







Pizza

Mostanában sokszor sütünk pizzát vacsorára. A többes szám nem véletlen: a gyerekek, a kenyérsütő és én. Összmunka. Találtam egy tésztareceptet, ami átmenetet jelent az amerikai vastagtésztás verzió és az olasz vékony közt, inkább ez utóbbi felé kacsintva, de meg sem közelítve a kemencében sült feelinget, sajna. (Azért kompromisszumnak nem rossz.) 
A tésztához: 220 g liszt, 2-3 ek olívaolaj, 1/8 liter langyos víz, fél csomag szárított élesztő (ennek felfuttatásához egy kis cukor), só + én a tésztába is gyúrok olasz fűszereket (oregano, bazsalikom...., bors vagy egyszerűen szórok bele egy kis Kotányi Pizza fűszerkeveréket). Ha manuálisan állítod össze a tésztát, akkor először fel kell futtatni a langyos vízben egy kis cukorral az élesztőt, majd összegyúrni a többivel, keleszteni egy órát, majd átgyúrni.
A megkelt tésztát kívánt alakúra nyújtom, és itt átadom a terepet a Háromgyereknek. Mi a tésztát fokhagymás tejföllel szoktuk megkenni, és innentől kezdve gyakran 3-4 csíkban eltérően ízesítik a gyerekek (hagymás ill. hagymamentes csík, gombás ill. gombamentes...., tonhalas), tetejére sok sajt, ha szükséges még egy kis só, olívaolajjal meglocsolom, és megszórom a fűszerkeverékkel. Kiolajozott tepsiben forró sütőbe teszem (200-220 fok), és szűk negyed óra alatt megsütöm. 


csütörtök, május 23

Rododendron 2013.

Két hete Mária dédinél jártunk rododendron-nézőbe. Íme egy csokorra való kép:










Ambivalens

Imádják egymást, önfeledten játszanak órákon át, de az éremnek van egy veszekedős, nyafogós, bunyós oldala is, bár a képet nem erről készítettem.


szerda, május 15

Egy csapatban

Egyre többször fordul elő, hogy az esti társasjátékozás közben Bercus Boldihoz csapódik, és duóznak. Bercus édesen bújik, kérdez, Boldi pedig terelget és magyaráz. 






Cimborák

Elvállaltam a Szitakötők tablófotózását az oviban. Élvezem minden percét, s közben születnek "Áron és cimborái" képek is. A legjobb barátok köre mit sem változott kiscsoport óta: Artúr, Tomi, Simi és Izsák.







Berci zsúr

Két hete Bercit zsúrba hívta Dorka. A műfaj nem volt szokatlan Bercus számára, de ez volt élete első zsúrja "saját jogon", élvezte is rendesen.  







hétfő, május 13

Lizi

Néha jól esik a nagy kékségből kilépve egy kis rózsaszín. Remélem hamarosan újból kijutok Solymárra!



Fehéren-feketén

Május elsején a majális helyett újabb sakk-kupán vettünk részt, bár itt csak kevesebb sikerrel, de annál nagyobb élvezettel. 168-an ültek a táblák mellé. Május 23-án Boldi játszhat egy sakk-szimultán versenyen  Polgár Judit ellen. A végeredmény borítékolt, de azért megyünk:-), nem minden nap adódik erre lehetősége az ember fiának.


Egyedül nem megy...

Az utóbbi időben ünnepnapnak számít, ha gépközelbe kerülök, pláne, ha Kacsarétig is kitart a lendület. Tönkrement a laptopom, s bár Kere jóvoltából kaptam egy régebbi, de tökéletesen működő gépet (örök hálám), nincs benne kártyaolvasó. Sebaj, megkerestem a régi, külső kártyaolvasónkat, ami viszont múlt héten ment tönkre, s azóta csak most volt időm előkotorni a fényképezőgéphez tartozó zsinórokat, szinkronizálni emezt amazzal. A technikai mélyrepülés mellett szinte minden este egyedül vagyok a Háromgyerekkel, ráadásul VP múlt héten 5 napos erdei táborban volt a Bakonyban, ezen a héten pedig szigorlatozik, közben a suliban tombolnak az érettségik, szóval sűrű neki is. Így fordulhatott elő, hogy idén családilag még nem jutottunk ki Bogdányba, csak a kötelező fűnyírós köröket abszolváljuk havonta egyszer. (Talán majd ezen a hétvégén.) Bercussal is intenzívre sikeredett az elmúlt két hónap, rohangászunk ilyen-olyan vizsgálatokra, terápiára, s úgy látszik, közben csak én fáradok el, mert ő még éjjel fél 11kor sem alszik, cserében viszont fél 6kor már ébren van. Most is mászókaként használva felpolcolt lábaimat, billentyűzetbe kapaszkodó ujjaimat, már ötször átmászott rajtam egy nagy marok legoval egyetemben, melyből még a dekoltázsomba is jutott egy figurányi, s közben okít:
- Neked meg én vagyok a főnököd, hogy mit csináljál!

csütörtök, május 2

Sármőr

- Tudod milyen anyám vagy te? - kérdezi Áron.
-???- nézek rá.
-Pont egy ilyenre vágytam, mint te. Te nem szépíted túl magad. Te még nem lépsz túl a határon! Te vagy a cél! Olyan szép vagy.

Bevallom nőiesen, elolvadtam, aztán hallom, amint Árcsi odamegy VP-hez:

- Csak udvaroltam anyámnak.

Újabb kiskamaszos szösszenet

Este jó, este jó, este mégis jó.... Jó illata van a melegszendvicsnek a sütőben, szeretjük a félhomályt, társasjátékozást, közeleg a mese, csak az a nyavalyás fürdés zavar bele az idillbe.

- Boldi, mindjárt kész a vacsi, légyszi fürödj le, tettem habot a vízbe.
-  Füüüüürdünk egyet???? Én tegnap fürödtem, bakker!-  feleli felháborodva.


És ha nevetek rajta, vérig sértődik....