Egy magas fa legfelső ágán élt a kis falevél. Mostanában nagyon szomorú volt. Hiába jött játszani hozzá a szellő, csak nem vidult fel.
-Miért nem hintázol velem? - kérdezte a szellőcske. -Láttam, most mindig egy kismadárral beszélgetsz. Ugyan, mennyivel mulatságosabb ő nálamnál? No, de találok én is más pajtást!
A falevél erre sírva fakadt.
-Ne bánts, szellőcske, tudhatnád, mennyire szeretlek, és láthatod, milyen szomorú lett a sorsom. Azelőtt reggelenként arany napsugárban fürödtem, és fecskesereg köszöntött vidám jó reggelt. Most se napsugár, se fecskék. Hová lettek, miért hagytak el? Nézd az arcom, a nagy bánattól egészen megöregedtem, már ráncos is, az esőcseppek naphosszat elülhetnek benne!
A szellő megsajnálta a falevelet. Megsimogatta, vigasztalta, de az zokogott, hogy leszakadt az ágról, és hullt a föld felé.
Nem baj, ha meghalok - gondolta - úgysem ér már semmit az életem.
De a szellő nem hagyta kis barátját: szárnyára vette, s azt mondta:
-Oda viszlek, ahová akarod! Merre repüljünk?
De a falevél bizony nem tudta.
Éppen akkor egy kismadár szállt a fára. Csodálkozott, hogy nem találta ott a falevelet; máskor már messziről integetett neki, alig várta, milyen híreket hoz.
-Ott van a kismadár - ujjongott a falevél, - akivel beszélgetni láttál. ő megígérte, hogy hírt hoz a fecskékről, talán már tudja is, merre kell utánuk menni!
Odarepültek hát hozzá. A kismadár elmondta, hogy egyik pajtása látta, mikor a fecskék összegyűltek s elhatározták, hogy itt hagyják ezt a vidéket, s elindulnak tengerentúlra. Azt beszélték: ott mindig aranyos napsugár ragyog.
-Menjünk utánuk-könyörgött a falevél.
A szellő nem kérette magát. Szálltak hegyen-völgyön, erdőkön, mezőkön, míg csak a tengerhez nem értek. Azon is átszálltak, mikor egy fecske suhant el mellettük. Rögtön észrevette a kis falevelet, aki több társával együtt olyan kedves házigazdája volt. Örömében gyorsan összehívta a fecskéket; de mire odaértek, a falevél már nagyon fáradt volt. A fecskék szépen rátették a csillogó tenger hátára. Ott himbálódzott a ragyogó napsütésben. A fecskék énekeltek, a napsugár mosolygott, a szellő duruzsolt.
-Most már boldog vagyok - sóhajtotta a kis falevél, aztán álomba ringatta a tenger.
szombat, október 26
péntek, október 25
Ármin
Közös megegyezésre tavaly Bercit minden nap délben hazahoztam az oviból, elég volt neki napi négy óra közösség. Idén Bercus már szívesebben jár oviba, sokkal inkább képes egy lenni a húsz között, követni az óvodai szabályokat, ritmust, beosztani az energiáit, odafigyelni másokra. Ezzel párhuzamosan itthon elkezdett mesélni az ovis délelőttökről, nevükön emlegeti a gyerekeket, és felmerült az igénye, hogy az ovin kívül is bandázhasson a csoporttársaival. Három napja már elég fél háromra érte mennem, ami minőségi változást hozott az életemben.
A mogyorócsoportból elsőként Ármint hívtuk hazai terepre. Nagy volt ám az izgalom, Berci öt percenként kérdezgette, hogy mikor érkeznek már végre meg a vendégei:
- Alig várom, hogy itt legyen az Ármin, és végre megbarátkozzunk!
Békésen játszottak két óra hosszat a gyerekszobában, elég volt negyedóránként bekacsintani, és boldogan nyugtázni, hogy milyen jól működik ez a "barátkozás".
A mogyorócsoportból elsőként Ármint hívtuk hazai terepre. Nagy volt ám az izgalom, Berci öt percenként kérdezgette, hogy mikor érkeznek már végre meg a vendégei:
- Alig várom, hogy itt legyen az Ármin, és végre megbarátkozzunk!
Békésen játszottak két óra hosszat a gyerekszobában, elég volt negyedóránként bekacsintani, és boldogan nyugtázni, hogy milyen jól működik ez a "barátkozás".
csütörtök, október 24
A kis buddha
Nem tudom mi a titka, de létezik teljesen kiegyensúlyozott, jól evő, jól alvó, mosolygós, rugalmas kisbaba. Kölcsönkaptuk Zsombit egy hétvégére, jól esett babázni, pelenkázni, etetni, altatni, ringatni, becézni... Igazi laza kiscsávó:
szombat, október 19
Blansi zsúrja
Vasárnap reggel Bogdányból Boldi sakkozni, a család többi része ovis tájfutásra indult. A tájfutást Blanka rendelte szülinapi zsúr gyanánt, s bizony ilyen bulikra van szüksége a mai fiatalságnak és tartozékainak, nem is a Lézer Force Arénára. Remekül éreztük magunkat, a fiúk bezsebelték a futással kiérdemelt varázsköveket, és az éjszakai vihar ellenére az esőszerkót is feleslegesen hoztuk magunkkal, mázli.
péntek, október 18
Őszi pisztrángos
Múlt hétvégén amolyan évadzáró bogdányozást tartottunk, bár ki tudja. A fűtés pöccre beindult, de a reggeli köd, éjszakai hideg még zordabb a Pilisben, mint itthon, valamint a péntek este elindulunk, vasárnap hajnalban meg vissza (mert ugye minden hétvégére jut egy kis sakk-zsúr-miegymás) rapid műfaj sem tartozik a kedvenceim közé. A köd felszállta után a szombatot nagyon élveztük, igyekeztünk belezsúfolni minden szépet és jót, így ismét eljutottunk pisztrángozni, hancúroztunk a kertben, sütögettünk.
csütörtök, október 17
Utólagos szülinap
Mivel Berci a nyári szünet alatt ünnepelte az ötödik szülinapját, az oviban szeptember végén pótoltuk a tortázást, Berci megrendelésére egy saját gyártmányú csokis-színes bogyóssal. Az alapokat mázastól megsütöttem, a díszítést közösen ejtettük meg, és ha valakinek, hát ennek a gyereknek érdemes hausgemachte tortával előrukkolni, mert úgy örült neki, mint senki más.
Amúr helyett
Ezt a két pontyot akkor fogta Bobek, mikor a nagy amúr elment. Csak ez a két kis ponty maradt nekünk...
szerda, október 16
Zavaros
Boldi kómás fejjel támolyog ki reggel az ágyából:
-Egy kicsit olyat álmodtam, hogy még én sem értettem, hogy mi van! - mondja felháborodott hangon.
-Egy kicsit olyat álmodtam, hogy még én sem értettem, hogy mi van! - mondja felháborodott hangon.
kedd, október 15
Kányádi Sándor: Szemerkél az őszi eső
Szemerkél az őszi eső,
szomorkodik a diófa,
nem búsulna, ha a nyári
viselete most megvolna.
De letépte a cudar szél
pompázatos szép ruháját,
pedig azt még a zuhogó
záporok is respektálták.
De leginkább azon búsul,
hogy azok is elszeleltek,
akik árnyas lombja között
nyáron által csiviteltek.
Se egy rigó, se egy veréb,
csak egy öreg, mindig álmos
varjú maradt hűséges a
lombja-vesztett diófához.
Ül, csak ül és hallgat bölcsen,
jól tudja, hogy nemsokára
lesz az öreg diófának
gyönyörűszép hósubája.
A Kaláka zenekar megzenésítette ezt a verset, ha valaki teheti, érdemes meghallgatni, az alábbi albumon találjátok.
csütörtök, október 10
Idényzáró? (na Dóri, lécci neeeee...)
Pénteken, a tanítás után engedtünk Boldival a csábításnak, és lementünk Vadi után Váraszóra, hátha megfogjuk a már egyszer megfogott amúrt, ami az eltelt napok során jócskán megnőtt, így a hétvégi kiruccanásra érkező társaság már 14 kilósról halott a korábbi 10 helyett, de hát ki tudja?
Fél 7 felé értünk le, de nem a parton kezdtünk, hanem előbb megkóstoltuk az őrhegyi vendégház főnökasszonyának isteni sült csülökjét. Hát mit mondjak, nehéz volt elszakadni az asztaltól, de azért 9-kor már hajigáltuk be a horgokat. (Köszönet Vadinak, akinek volt lelkiereje otthagyni a beszélgetős, poharazgatós estet azért, hogy mi horgászhassunk egy sort éjszaka.)
Váraszó külsőn annyira nincs közvilágítás, hogy az égen minden csillag látszik: a Tejút, amit Budapesten lehetetlen meglátni, itt vakító egyértelműséggel fénylett. Emellé kaptunk egy kis koncertet a szarvasoktól, normál őszi bőgésüket végezték, nem kis intenzitással. Se Bobek, se én nem hallottunk még ilyet, és fantasztikus élmény volt a vaksötétben, a csillagok alatt hallgatni a felspannolt bikák hangját.
Sokat persze nem időztünk a parton, mert igencsak mínuszok cikáztak arra, inkább a fűtött lakókocsiban vertük a blattot, és csak időnként füleltünk a hangos kapásjelzőre. Szégyen ide vagy oda, azért nagyon hálásak voltunk, mikor fél 11-kor Vadi összeszedett minket.
Másnap reggel tízkor kezdtük a műszakot, rögtön két éjszakai öngyilkos hallal, így Boldi fülig érő szájjal újságolta boldogan, hogy nem megyünk haza üres kézzel. Elfoglaltuk helyünket a napos körtefánál, és elkezdtük kikapdosni a keszegeket, kárászokat és törpeharcsákat. Nekünk jó napunk volt (a halaknak kevésbé), mert összesen fogtunk 18 kisebb nagyobb halat, köztük 5 kiló körülit, és emellé még aprítottuk a törpeharcsákat, mintegy kilencet. (A csipkelekűek kedvéért: végül 13-at visszadobtunk, de az ikragyilkos törpeharcsák rókaeledelként végezték.)
Közben Vadi barátai ipari mennyiségű húst sütöttek a tó másik végén, így éhen nem maradtunk, és Boldiból boldogan ömlött a szó hazáig, hogy hogy is volt, mikor kifogta a rendkívüli szépségű veresszárnyú keszeget.
Vaditól még várható egy-két fénykép, ha meglesz, akkor ide kirakom.
Sajna elképzelhető, hogy ez volt az évadzáró váraszói peca, de ha így is alakul, emlékezetes marad sokáig!
