Csütörtökön már tudtuk, hogy ez így nem mehet sokáig, úgyhogy jól bevacsoráltunk (Vacsorál a Pali). Éjfélig én voltam fent, mert 7. alkalommal is meg akartam nézni a Végképp eltörölni című, morális kérdéseket feszegető és az emberi helytállás modern himnuszának számító Arnold Swarzenegger-filmet; míg éjféltől Dóri volt ébren, mert fájt a hasa. Kettőkor engem is felébresztett, hogy nézzük az órát, mert ezt meg szokták kérdezni a kórházban (nem azt, hogy mikor keltünk, hanem hogy két fájás közt hány perc telt el.) Háromtól az adatokat beleírtuk a mobilba, mert pl a 2 óra 15-ös fájás érkezésekor már egyikünk sem emlékezett, hogy 2.09-kor vagy 2.11 volt-e az előző.
Azért is fontos ezeket mérni, mert nem akartunk túl korán érkezni a Barossba, mert 3 éve hosszúnak tűnt a délelőtt, amit ott töltöttünk a fájásokkal.
4 órakor, mikor már 2-3 percesek voltak a fájások, én már pedzegettem Dórinak, hogy esetleg hívjuk fel fogadott szülésznőnket, hogy szerintünk szülünk. Dóri egy picit bizonytalankodott, hogy hajnali négykor illik-e telefonálni, de meggyőztem, hogy igazából ezért ismerkedtünk már korábban meg Icával, a szülésznővel, hogy ne vadidegeneket hívogassunk hajnalban, ami aztán tényleg pofátlanság lenne. Ica is mondta, hogy menjünk.
Boldi
mellé vezényeltük a nagyszülőket, mi meg három fájás alatt eljutottunk az ajtótól a kocsiig, majd egy újabb fájás alatt a háztól a Városmajor utca végéig.
Kihasználtam azt a soha vissza nem térő alkalmat, hogy gyorshajtásért még sose büntettek meg olyat, aki szülő nőt vitt.
A Barossban a szokásos ügymenet szerint először felvették az adatokat Dóritól, mert az adminisztráció az első. Kisvártatva aztán mind a hárman, a szülőszobában voltunk (Áron még bent.), és megkezdtük a hadműveletet. Közben Ica is fölbukkant és elrendezett egy-két apróságot, pl. kanült ültetett be Dóri karjába, és megvizsgáltatta Dórit az ügyeletes orvossal. A mi orvosunkat is ugarsztották otthonról, hogy jöhet, mert a burok megrepedt.
A fájások meg egyre erősebbek voltak. (A technikai részletekért rajongóknak: a fájáserősségmérő gép helyenként 127-et mért, ami szerintem sok, mert Dóri már a 70-esnél lélegzetvisszafojtva nyögött, és már akkor úgy tűnt, hogy nagyon fáj neki. Megkérdeztem, és tényleg.) Ennek Ica is nagyon örült. "Szépen tágulunk", mondta. Majd suttogva megtárgyalták az ügyeletes orvossal, hogy a mi dokink már úton van, de hogy beér-e...
Dóri kapott infúziót, hogy ne legyen éhes, meg legyen energiája, aztán egy kis no-spát, hogy ne fájjon annyira, aztán kezdődhetett a kitolás. Ennek én is örültem, mert az utolsó fájás alatt kicsit leesett a vércukorszintem, és majdnem dobtam egy hátast, mivel nehezen viselem a fájdalmat, de aztán úgy tettem, mintha csak azért ültem volna le a székre, hogy segítsek Dórinak.
Áron feje gyakorlatilag az első kitolás alatt felbukkant, a második alatt kijött, míg a harmadik nyomással az egész Áron megjelent (kb. ilyen sebességgel), igaz akkor még zsinórral össze volt kötve a méhlepénnyel, ami meg még bent volt. Na most erről van fotó is, de az nem publikus, mert egyrészt intim, másrészt az egyszeri olvasó számára gusztustalanul véres, nyálkás és kaotikus.
Mikor végre kint volt, akkor mi sirdogáltunk egy picit, illetve Ica és az ügyeletes doki ebben nem vett részt, Áronról meg nem pontosan tudjuk megállapítani, hogy végül is sírt-e, de mindenesetre levegőt vett, és zajongott is valamit. Ezután némi biztatás hatására egy mozdolattal(!!) elnyisszantottam a köldökzsinórt, és ezzel kivívtam a hivatalos személyzet elismerését, és mellesleg hivatalosan is átadtam Áront az önnállóságnak. A születés hivatalos időpontja 2007 március 23. reggel 5 óra 54 perc lett.
Kis anyázás (tettleges) után Áront átvitték a tisztítóba, ahová én is követtem, ami egyrészt jó volt nekem, mert nézhettem a másodszülöttet, másrészt nem volt jó, mert Dórit ott kellett hagynom a kézimunkaszakkör számára, hogy az ilyenkor keletkezett sérüléseket összeöltsék. Ez a dolog három éve sem volt Dóri kedvence, és hogy ez nem hebehurgya, első indulatból született zsigeri ellenszenv volt, azt a mostani beavatkozás is megerősítette. A varrást, az akkorra már befutott Cola végezte.
A melegedőben Áron mosás és törlés után hosszasan sütkérezett a hősugárzó melegében, és az elfogódott atyai tekintetben, amit néha vakuvillantásra cseréltem, miközben bocsánatkérően motyogtam valamit. Száradás után kapott karszalagot, bepelenkázták, felöltöztették, és pólyábarakták, majd hagytak minket még ismerkedni egymással. Ebben inkább én voltam a kezdeményező, Á. inkább csak melegedett.
Aztán visszatértünk Dórihoz és akkor már hárman örültünk egymásnak.
Hát így szültünk mi.
és még néhány kép:
