kedd, december 23

Téliszony

Bercust megrémisztette egy sötét lépcsőház meredek lépcsője. Elkeseredett hangon mondta:
-Nekem téliszonyom van!

Februárban már engem is elfog az érzés....

Önreflexió

Berci hajnalban kérdésekkel ébreszt:
-Mama,mama,mama, te rosszalkodtál már életedben?
-Persze.
-És mennyit?
-Szerintem nem túl sokat.
-Én kilencezermilliót.

vasárnap, december 21

Vad-kalandok

Az úgy volt, hogy az ünnepek alatt fellendült az iskolában a belső-kereskedelem, és ennek keretében hozzájutottunk (többek között) 2 kiló szarvashoz, amit a tanári mélyhűtőjében tároltunk átmenetileg, csak amíg a nagyszülőknél fel nem szabadul 2 kilónyi hely a fagyasztóban, hogy aztán Szilveszterig szarvasunk ott jegelje magát, majd onnan kerüljön az asztalunkra. Aztán jött a Könyvünnep a suliban, nagy felfordulással járt, közben valakinek s.o.s. szüksége volt a hűtőre, kidobálta belőle a fagyos tartalmakat, de sajnos elfelejtette visszarakni, és szarvasunk másnapra kiengedett. Ez volt december 18-án. VP két kilónyi "főzz belőlem még az este valamit" hússal érkezett haza, meg egy jó adag méreggel, ami csak akkor szállt el, mikor éjfélre elkészült a vörösboros, borókabogyós, korianderes, babérleveles, szegfűborsos vadpörkölt. Titokban két kanál mézet csurgattam bele a legvégén, de ezt VP meg ne tudja!!! Másnap estére vendégek is akadtak, és együtt lakmároztuk a vadat, persze biztos ami biztos, sütöttem mellé egy kis oldalast is, hogy a rozmaringos krumpliról ne is beszéljünk! (Mindezzel kellő gasztronómiai alapokra helyeztük a ránk váró egy hetes ünnepi gyomortágítást... )

Na végre!!!!

Kriszti, mi nagyon-nagyon várunk ám Téged minden alkalommal, légyszíves már most írj be a naptáradba egy januári látogatást, a doktori nem kifogás, jössz és kész!!!!. 



ui.: A Kisherceges társas zseniális, nagyon élvezzük családilag, köszönet érte!

hétfő, december 15

A nagy fogás, ho-ho-hóóóó

Még az ősszel jártunk Váraszón, ha minden igaz, erről VP már megemlékezett anno, csak a képek hiányoztak. 













vasárnap, december 14

Karácsonyi fények

















Süssünk, süssünk valamit....

Az adventi hetekben 2 nap híján mindig volt itthon beteg gyerek. Próbáltam alkalmazkodni a kruppos, torokfájós, lázongós decemberhez, és idén sem a plázákban hangolódtam rá az ünnepekre, nem szippantott be a karácsonyi-para. Az előkészületek minden percét élveztem, rengeteg időt töltöttünk együtt, nem csupán egy lakásban, hanem ténylegesen együtt tevékenykedve. Így sült meg a Háromgyerek hathatós közreműködésével kb. 25 tepsinyi (nem túlzás) mézes-diós-csokis-vaníliás... keksz, melyet dobozokba adagolva, kis kiegészítőkkel fűszerezve adtak át az óvónéniknek, tanítóknak... A recepteket majd közzéteszem, mert a narancsos-diós-csokis keksz csuda jó ám!









Dombon inneni mesék

Lackfi János Dombon inneni meséi volt a kötelező olvasmány Áronéknál az első félévben, melyből decemberre született egy ajtós színdarab. Az aláfestő zenét a gyerekek fújták, billentyűzték. 21-ből 16-an tanulnak zenélni az Ajtó osztályban, nagyrészt Joci személyes varázsának köszönhetően, aki a tanítás alatt is rengeteget muzsikál (furulyázik, fuvolázik, zongorázik) a nebulókkal. Árcsi is zongorázott, bár alig látszik ki a kotta mögül..











szombat, december 13

Mikulás

Évről évre egyre nehezebb elhitetni gyerekeinkkel, hogy Lalinak pont öt perccel a Mikulás érkezése előtt kell hirtelen távoznia. Berci még úgy ahogy bedől a trükknek, de Boldi arcán már kamaszos félmosoly húzódik, de azért ő is rendesen beszámol a sakksikerekről és megígéri, hogy majd nem rágja szét a pulóvereit.
A Mikulás idén is módfelett tájékozott volt az orra alá dugott papírokról, felsorolva minden érdemet és bűnt, majd osztott ajándékot érdem szerint.

Év végén kicsit közelebb hoztam a Mikulást a gyerekekhez, mikor elárultam nekik, hogy a szarvaspörköltnek való húst a szánhúzóktól szereztem...