Múlt hét csütörtökön megbeszéltem Mónival, hogy találkozzunk a Vérhalom téri játszón, s míg a csemeték homokoznak, beszélgetünk egy jókorát. Anya tervez, gyerek végez... Bár egyazon játszótéren töltöttük a délelőttöt, de a messziről integetésen kívül nem igazán sikerült kommunikálnunk, mert Berci jobbra, Mimi balra, s mi anyukák a nyomukban, elvégre a játszótér eredeti funkciója szerint a gyerekek szórakoztatását biztosítja, ami ezen felül lehetséges (anyukák bandázása), az csak hab a tortán. Miközben Berci egy kölcsönautóval berregett, megláttam Mártit és Gergőt, akikkel vagy két éve nem találkoztunk, a jó ég tudja miért, pedig Gergő volt Boldi első "barátja", Mártival pedig másfél évig boldog, első gyermekes anyukákként találkozgattunk, első perctől kezdve közös hullámhossz. A viszontlátás örömét nem leplezve először Márti nyakába ugrottam, aztán második körben vigyorogtam rá, mint a tejbetök, hogy Máááááárti, de jóóóóóóóó, majd harmadik körben, mikor levettem a sapkámat, Márti megismert és megkönnyebbült. Rég örültem így, és ezen a héten remélem Boldi is találkozhat Gergővel.
Összefutottam még Magdival is, aki elmesélte, hogyan ütötték el Namuék utcájában Csongit a járdán, és hogy a kedves sofőr leüvöltötte az anyukák fejét, hogy ez kocsikiálló, és ő már százszor megmondta, hogy a túloldalon kell a gyerekkel közlekedni stb..... Ahol elütötték Csongit, az nem kocsikiálló, hanem járda, igaz egy kocsikiállót köt össze az úttesttel, de ettől még járda, s ráadásul 20 méterre iskola, óvoda....., az ember meg ilyen vadbarmokkal van körülvéve. Csongi szó szerint a kocsi alól kászálódott elő, vérzett a feje. A dögje meg sem kérdezte, hogy jól van-e a gyerek, az sem jutott eszébe, hogy esetleg kórházba vigye...... S csak akkor kezdett visszavenni az arcából, mikor Magdi kijelentette, hogy hívja a rendőrséget. Hú, erről nem írok többet, mert újból remeg a hasam.
A játszótérről hazafelé busszal mentünk, s bevallom érzelmileg elég felfokozott állapotban voltam. Bercus elfáradt, és babakocsi híján nehéz volt ölben tartani a buszon, mindig fel akart állni, és ennek hangot is adott. Nem üvöltős hisztire kell gondolni, csak sírás kezdeményre, feljajdulásos panaszhangokra. A buszvezető a tükörbe nézve odaszólt nekünk, kedves hangon, hogy "ha sírni kezd a gyerek, akkor le kell szállni". Én biztos voltam benne, hogy viccelődik, bár nem voltam ráhangolódva, főleg, hogy Berci nyüglődött, próbáltam elterelni a figyelmét, s közben számoltam, hogy még hány megálló. Aztán Bercus megint nyekkent egyet, s újból jött a fülke felöl a már nem is annyira kedves hang: "megáll a busz és le kell szállni, ha sírni kezdesz". Magamban azon töprengtem, hogy ez most komolyan gondolja, hogy egy 2 év körüli gyerekre hatással van????? A harmadik feljajdulásnál megállította a vezető a buszt, és harmadszorra is odakedveskedte nekünk... Egyre kellemetlenebbül éreztem magam, s nem tudtam eldönteni, hogy ez most poén, vagy komolyan azt gondolja, hogy le kéne szállnunk????
Végül megérkeztünk, leszálltunk, Bercus is megnyugodott (de tényleg nem hangos hiszti volt a buszon..., nagyon messze állt tőle). Felhívtam VP-t, mert ölég szarul éreztem magam a történtek után, főleg, hogy odafelel háromszor dőlt ránk egy bájosan részeg fickó, aki persze szó nélkül utazhatott a BKV kötelékeiben........ Egyszerűen nem tudtam/tudom eldönteni, hogy a buszvezető komolyan gondolta, vagy csak nekem volt Csongi miatt rossz kedvem, és ezért értelmeztem félre egy (bénácskán)segítő jószándékot.
Másnap találkoztam Mónival a játszótéren, aki szintén velünk buszozott hazafelé, csak ők a busz hátsó felében ültek, és Mimi nem nyűgösködött. Móni rögtön kérdezte, hogy nem találtam furának a vezető viselkedését, mert ő bizony elég rosszul érezte volna magát a helyemben, először poénnak tűnt, de harmadszorra már nem.
Létezhet erre valami szabály, hogy ha sírni kezd a gyerek, leszállíthatnak?
Bercus nem sírt, de ha sírt volna, komolyan el kell
távolítani minket? A részegek, büdös emberek meg nem zavarnak senkit? Hogy is van ez???
Aztán 
Aztán sajnos nagy szünet következett, három évig nem találkoztak, semmi összeveszés, csak az élet így hozta. Bármilyen hihetetlen, de 
2 órát játszottak együtt, teljes összhangban, barátságban. Sokat tanulhatunk tőlük! Nem lesz többet három év!!!!!!!!!!!
