Dolgok

Szombat reggel Boldit elvitték a nagyszülők egy Bécs melletti, kifejezetten gyerekcentrikus szállodába három napra. Boldi adott puszit mindenkinek és minden különösebb cécó nélkül vette tudomásul, hogy két éjszakára elszakad tőlünk. Mi is igyekeztünk nem elkámpicsorodni, és végül is ez sikerült, bár a három nap alatt sokszor megállapítottuk, hogy túl nagy anyugalom itthon. Boldi egyébként állatira élvezte a dolgot, ami onnan is nyilvánvaló, hogy mindkét telefonálás alkalmával kvázi lerázta Dórit, persze csak miután teljesítette a kötelezőt:Küldött egy puszit, majd közölte a Namuval, hogy „Most elég volt”, és átadta a telefont. Globálisan persze nagyon örültünk ennek, hogy könnyen földolgozza a hiányunkat, lokálisan viszont hálátlan dög.

Mert hogy mi volt olyan jó ebben? Mia túrót lehet órákon keresztül ugrálni egy ilyen hülye gumiasztalon? Pláne így:

Amikor meg vacsorázni kellett volna indulni, akkor Boldi a gumiasztal szélére letett cipőjét fölkapta, és bedobta a közeli szemetesbe, mert a vacsorához indulás a cipőfelvétellel kezdődik…

Nem is emlékszem, hogy csinált volna mást is a Boldi, persze a szokásos homokozás csúszdázás, rohangálás, mászókázás meg ilyenek mellett. Volt még egy érdekes jelenet, mikor Boldihoz németül karattyoltak az osztrák gyerekek, akkor ő nem magyarul nyomta nekik a sódert, hanem valami halandzsát vágott hozzájuk, biztos abból a megfontolásból, hogy ha azok is, akkor ő is.

Eközben itthon mi sem tétlenkedtünk. Én elmentem focizni (nyertünk a Tele5 Taxi ellen 5-2-re, rúgtam egy gólt, és az utolsó percben jót üvöltöztünk a taxisokkal, mert rúgtunk egy gólt, amit bedobás előzött meg, de a taxáék reklamáltak, hogy szögletet kellett volna rúgni. Amúgy igazuk volt, de azért Csaba, a galamblelkű kapus átüvöltötte a pályát, hogy „Ha nem gól, akkor meg kussoltok, mi?”, na erre aztán azok tényleg elkezdtek üvöltözni, szóval tök jó volt.)

Kora délután elindultunk sétálni Áronnal a környékre, mert Lacusék leadták a drótot, hogy Adél alszik, így ők később jönnek. Séta közben megmutattam Dórinak a környéket, az általános iskolámat, meg az összes általános iskolai szerelmem volt házát (a Tokaji Sáráét is!!!) és egyéb helyi nevezetességet.

Lacussal végül megegyeztünk, hogy áttesszük a találkozást kora délutánról késő délutánra, így aztán hamar itt is voltak. Már jó régen láttuk őket, úgyhogy volt mit beszélgetni. Adél egy igazi kis napocska, állandóan mosolyog és nagyon érdeklődő. Megtanultuk a Gyulázást, meghallgattuk az oroszlánüvöltést, de sajnos nem tudtuk lefotózni, mikor Adél a Nagy Rettentőt mutatta.


Egyébként ez az egész blogírás nekik köszönhető, mert az ő blogjukat olvasva jött az ötlet, hogy mi is írjunk. Köszönet nekik itt is!

Este jó későig dumáltunk, az idő múlását csak az jelezte, hogy Adél lefeküdt a szőnyegre, és nyűgösködött pár pillanatig, ami addig egyátalán nem volt rá jellemző. Így aztán elbúcsúztunk, és a legközelebbi randit már meg is beszéltük Pomázra.

Oltás

Áronnak leesett végre a köldökcsonkja, amit már nagyon vártunk. Általában ez a születés utáni második héten esedékes, de Boldi esete már fölkészített minket a hosszas csonkolásra. Az övé is több mint 1 hónapig kitartott, ráadásul az utolsó héten csak egy 3 cm-es cérnaszálhoz hasonló izén lógott és lifegett a hasán, míg a védőnő a sterilközeli körömvágó ollóval le nem nyisszantotta. Áronnal jobban jártunk, mert ugyan a hónapfordulót kivárta, de legalább nem növesztett himbálót, hanem a csonkot diszkréten elhelyezte a pelenkában, majd egész estés üvöltéssel koronázta meg a napot.

Ma Boldi volt soron, mert el kellett vinnünk a doktornénihez, hogy a 3 éves korban aktuális oltását megkapja. Mi sem egyszerűbb ennél, van a szülők között 1 db pszichológus és 1 db pedagógus, így fel tudtuk készíteni a nagy eseményre. Boldi ennek köszönhetően egész úton zord arccal hajtogatta, hogy

- Én NEM megyek a doktornénihez!

Azért persze jött. A rendelőben kicsit zseblámpázott a dokinéni lámpájával, de aztán jött a szuri. Boldi nem is a szúrástól sírt, hanem attól, hogy az aszisztencia lábkulccsal és duplanelsonnal lefogta, amitől Boldi iszonyú dühös lett, így a szurit már nem is érezte. Utána benyomott két csokit, egy adag sült krumplit és egy tölcséres fagyit. Ja, és Dóri sem sírt, végig.

Vendégjárás

Új gyerekkel, új lakással és közismerten szenzációsan aranyos bátyussal a tarsolyunkban, gyakran jönnek piknikezni vendégek a Kacsarétre. Nézzük a múlt hetet! Hétfőn Mártival és Gerivel játszóztunk egyet a Torockó téren. A két kis kakas (Geri és Boldi) szokásos „párhuzamos” játéka után Geri átadta Boldinak a szülinapi meglepijét. Ismét gyönyörű ajándékokat kapott!!! A kedvence a Thomasos labda, amit azóta is nagy becsben tart. Kedden Fanni ugrott fel és tartott élménybeszámolót a brazil cserkészfiúk Húsvét hétfői locsolkodási szokásairól. Szerdán Klári néni érkezett lakás-baba-nézőbe, csütörtökön Luxi és Cili látogatott el hozzánk. Ekkor eszünkbe jutott a fényképezőgépünk, és innentől kezdve képi formában is eltároltuk kedves vendégeinket. Íme:

Pénteken a Boldi-Áron szurkolócsapat egyik vezéralakja, Kriszti jött el a fiúkhoz, és rajongása jeleként egy mozdonnyal kedveskedett Boldinak, aki nagyon örült az új gőzösnek.

Menet közben Helga és a kis Lóri is csatlakozott.

És így játszottunk mi egész délután.

Züm-züm

Itt a meleg, elszaporodtak a legyek!!!!!

deja fű

Itt a szombat, megint lenyírtuk a füvet Bogdányban. E héten Dóri és Áron is velünk tartottak. A bogdányi szélcsatorna - ahogy várható volt - kitűnően szelelt, ezért aggódtunk egy kicsit, hogy Áron huzatot kap, de aztán beállítottuk egy szélvédett sarokba, letakartuk pokróccal, és Áron meg is hálálta a gondoskodást, mert majd három órát horpasztott egyhuzamban.

Amikor fölébredt, akkor megbeszéltük Dórival, hogy a hidegre való tekintettel rapid tisztába rakást hajtunk végre. Na ebből az lett, hogy eltávolítottuk a teli pelust, de még mielőtt beraktuk volna az újat, Áron telenyomta a badiját és utána rögtön belebukott egy fél deci tejet a felsőruházatába is. Így aztán mégiscsak teljesen át kellett öltöztetni.

Pitör motorral jött utánunk és úgy emlékezett, hogy van kint váltóruhája, de nem volt. Szerencsére a csizmáskandúros jelmezt még nem vittük haza, így nem kellett neki motorosszerkóban focizni...


Megnéztük, hogy Dóri mennyit fejlődött fociban


de ezért a mozdulatért sárga lapott kapott, hiába segítette föl az áldozatát.

Aznap már semmi izgalmas nem történt, azon kívül, hogy Hujber Feri nyerta a megakorcsolyázósat a Tilla előtt. (vagy valami ilyesmi)

és dagad

Áron születése előtt eldöntöttem, hogy nem fogok mérleget bérelni, elég volt a „súlygyarapodási”, „mennyit evett a gyerek” parából!!! Boldi az első hónapokban nagyon sokat sírt, és míg ki nem derült, hogy tele van gázzal a pocija, mindenki arra gyanakodott, hogy nem eszik eleget. Persze azonnal béreltünk egy mérleget, amolyan hálósat (nem ám a digitális verzió), amit ki kellett tárazni, és minden szopi előtt és után mértük ficánkát. Igazi kihívás volt ez mindannyiunknak (egy hasfájós, éhes csecsemőről lévén szó, és nem 5 kg krumpliról). A végén egész görcsös lettem, és akkor adtam fel a dolgot, amikor negatív súlygyarapodást mértem a szopi után. Ezzel a múlttal úgy gondoltam, hogy Áron esetében megoldjuk az életünket a "gyarapodta-e a heti 150 gr-ot a gyerek?" kérdések nélkül, és bízunk az elégedett babatekintetben, tartalmas pelusokban, nyugodt alvásokban, combihurkákban. ÉS BEJÖTT! Így az első hónap vége felé elvittem Áront első mérlegelésére (Boldi ebben az időben már 136-on túl volt). Az eredmény: ez a baba dagi, 1 kg-ot hízott kevesebb, mint 4 hét alatt. Ez babáéknál tetemes (már heti 100-150 gr igen szép kis gyarapodásnak számít). Én is dagadtam kifelé a rendelőből a büszkeségtől. Olyan jó érzés!!!!!

Áron egy napja

Vannak benne ismétlődő elemek, gazdagon. Ilyen pl. a szopi, kaki, köldökcsonk-kezelés (mert egyeseknek a szokásos 8 nap helyett még az első hónap végén sem esik le!!!), karban-levés (amitől kissé nehéz egy kézzel gépelni), séta a levegőn, vendég-várás, bukás, esti fürdés a mosdóban, napi egy csepp D-vitamin, puszifogadás…
A délelőttök nyugisak, általában 8-tól alszik 2-ig, persze közben szopi-szüneteket is beiktat. Ezalatt én kb. fél 11-ig elintézem a legszükségesebb otthoni tennivalókat (reggeli, öltözködés-öltöztetés, ágyazás, rendrakás, hangyairtás, mosás…). Áron olyan nyugisan alszik ebben az időszakban, hogy legtöbbször egy nagy játszás is belefér Boldival (ez a „golyózást”, matricázást, gyurmázást, „kuckózást” tartalmaz). Időközben megérkezik a Mamám (aki minta Nagyi) az ebéddel, és együtt indulunk a játszótérre. Egyedül még nem próbálkoztam a 2 gyerek 3 emelet problémával. Idővel biztos menni fog, de mostanában Boldi elég szófogadatlan, és nagyon kell rá ügyelni a lépcsőn lefelé, hogy a kívánt sebességgel és formában érkezzen meg a földszintre. A játszótéren Áron békésen alszik a babakocsiban, persze fogadja a gyönyörködő tekintetek özönét, ha nincs „elsátorozva” egy textil-pelussal. Mindenkinek azt mondom, hogy a nap miatt, de igazából nem akarom, hogy irigykedjenek. Boldi eközben focizik, homokozik, hintázik (szóval amolyan átlagos játszótéri foglalatoskodás), amiben egyedi, az a galambriasztó játéka. Ez egy olyan társas-játék, amelyhez kell egy elég gyorsan futó, jól kavicsokat dobáló, hangosan kiáltozó és természetesen sas-szemű kisfiú és galambok. A nagy játékban egészen hisztiig fárad a család, úgyhogy a hazafelé tartó út göröngyös, hosszú és nagyon hangos. Otthon ebéd - ez a legfárasztóbb pontja a napnak: párhuzamosan eszik a farkaséhes Áron, és az éhségnél fáradtabb Boldi. Ebéd után Boldinak aludnia kéne, de ezt manapság egyre nehezebb kivitelezni. A mama általában ezen a ponton mond búcsút az unokáknak. Áron délután hol alszik, hol sír, hol nézelődik, ez jellemző rám is. Aztán megérkezik a mi Apucink, és kezdetét veszi a foci a kertben, amihez Áronnal ritkán csatlakozunk, de legtöbbször a teraszról figyelünk, és közben készítjük a vacsit. Az esti vacsi-fürdés-altatás elég flottul megy. Szeretem az estéket. Boldi minden este meghatározza, hogy hol alszik, és hogy kell-e a pelus éjszakára. Egyre népszerűbb alvóhely a csúszdáságy, és annak is a kuckóvá avanzsált alja. Áron általában mellettem alszik, illetve 2 napja visszakaptuk Ágiéktól a bölcsőt, mely tizenvalahány csecsemőt ringatott már, és Ági szülei rendelkeznek ideiglenes lakhelyéről.

Boldi duma

Áron 4. hetének betöltekor úgy gondoltam, itt az idő, hogy elmenjek egy kis szabadságra. A 2 gyereket magam mögött (és anyukám előtt) hagyva, merészen nekivágtam a nagy útnak. El is jutottam a tőlünk kb. 150 m-re fekvő bevásárlóközpontba, hogy beszerezzek egy-két dolgot. Élveztem is, meg nem is. Azt hiszem függő lettem. Hazafelé arra gondoltam, hogy veszek egy nagyobb fajta 2 kg-os kenyeret, és ringatom… 30 percig tartott magányom. Mama azzal fogadott otthon, hogy Áron sírt, és Boldi arra a kérdésre, hogy „miért sír ez a kisbaba?”, valószínűleg helyesen azt a választ adta, hogy „mert éhes”, és utána kissé felháborodva hozzátett, hogy „és mama magával vitte a tejet!”.

Boldi és az empátia

A nagyon megható élményeim közé sorolom (nem csak a jelenleg bennem zajló hormonális túlbuzgás miatt), amikor Áron sírására Boldi is szájgörbüléssel válaszol (természetesen ennek iránya a lefele, jó tesókról lévén szó). Ilyenkor gyakran beállok a sorba (jó anyjukról lévén szó).

Munka után édes a pihenés

Délután a gyerekgyárban leállnak a szalagok, amin a tanítani és nevelnivaló gyerekek mennek, az ember szusszan egyet, lemossa a vért a kezeiről, és hazajön. Itt aztán jól beuzsonnál, és aztán felötlik a gondolat benne, vagy Dóriban, eselleg Boldiban, hogy de jó is lenne egy kertes házban lakni, ahol szépen gondozott, de azért nem kényes fű van, és ha már ilyen fű lenne, akkor arra a fűre le kellene menni focizni. Nagy szerencse, hogy immáron ez nem csak gondolati szinten, hanem a földszinten is megvalósult.(szóval viccelek) Így aztán gyakran megyünk le délutánonként focizni. Boldi már eddig is szép sikereket mutatott föl a labdával. A felé guruló gumilabdát viszonylag nagy pontossággal rúgja vissza célzottan nekem, és ebben nem csak a saját korosztályát tekintve van jó helyen , hanem az egyesítettett összkisgyermekkori csoportban is. Nem tagadom, hogy atyai keblem büszkén dagad, mikor a játszótéren hanyagul odavetem Boldinak, hogy na gyere focizzunk, majd 5-6 folyamatos passzolás után, ha fél méterrel mellém rúgja a labdát, akkor rászólok, hogy, hé, Boldi!, pontosabban. Ilyenkor aztán tisztességben megőszült lányos apák szemét lepi el a könny, kevésbé labdaérzékeny fiúk apukái néznek fogcsikorgatva maguk elé.

A fejlődés következő lépcsőjén vettünk Boldi szülinapjára (április 11., többet nem mondom el, tessék megjegyezni!) egy „igazi” bőrlabdát. Fehér alapon fekete pöttyök, öt és hatszögletű darabokból összevarrva, szóval igazi klasszikus darab. Még aznap ki is próbáltuk, és Boldi gumilabdán csiszolt technikája itt sem mondott csődöt. A foci hangjaira megjelent Roni, a szomszédból, akiről röpke 30 másodperc alatt az alábbiak derültek ki:
Ő Roni, óvodás, a Lauder oviba jár, de jövőre iskolás lesz. Most Viktornál volt, aki ott lakik fönnt és van egy pléjsztésönje, de az neki (Roni) is van. Van egy bátyja, Dávid, aki szintén lauderes, 3.-os, és Móniba szerelmes, és ez nem titok. Ő itt össze szokott barátkozni mindenkivel.
És ez tényleg így lett, mi is bemutatkoztunk, aztán odajött Viktor, aki focista, végül befutott Dávid, aki mindenben megerősítette a Roni által elmondottakat, egyet kivéve, hogy a Móni az titok. Így aztán Dávid jól meggyepálta Ronit, de aztán fociztunk, helyesebben csak passzolgattunk, és a fiúk is megdicsérték Boldi labdaérzékét.

Foci közben mi a fiúkkal építgetjük a jószomszédi viszonyt, Dóri a lányokkal veszi föl a kapcsolatot. A házban lakó Réka már volt is nálunk vendégségben a mamájával együtt.

Szülinapi buli

Minden idők legnagyobb szabású rendezvényét tartottuk új lakásunkban azzal a céllal, hogy megünnepeljük Boldi 3. születésnapját. (Itt jegyzem meg, hogy 11-én Dóri is kapott egy csokor virágot, mert neki meg szülésnapja volt aznap. Érdekes egybeesés.) Ennek megfelelően egész nap sütött-főzött A Daubner György féle és az Eckhardtné Judit féle cukrászda, hogy aztán egy páros versenyben mérje össze erejét a habkönnyű epres túrótorta és a szedres sárlott (í.: Charlotte) torta. (A pogácsákat nem versenyeztettük, erőnyerő volt a gauda sajtos.)

Délelőtt még lehordtam az erkélyről 12 db úgynevezett bazinagy falazótéglát, amiből 2 db alkotott egy kört. Így 6 fordulóval hipp-hopp lent is volt az egész a tárolóban, ami – bár a harmadikon lakunk – 4 emelet, azaz összesen 24 emelet le, ugyanannyi föl, plusz még egy üres kör föl és le, amikor a kertészetben vásárolt 10 literes földet vittem föl a fogaim közt, mert a kezemben azok a rohadt nehéz kifejlett leanderek voltak, míg a fülemről a büdöskék lógtak szatyorban, mert 10 db most csak 999 Ft volt. Egyszóval vidám vasárnap délelőtt volt, amit nem véletlenül vett kamerára az ATV stábja, hogy a jövő héten leadja a sorozatban. (A téglák, meg úgy maradtak ott, hogy a felújításkor Lajos, a kőműves nem vitte le őket a konténerbe, állítása szerint azért, mert kelleni fognak a kád beállításakor, és nem azért, mert mocskosul nehezek. Na most persze jól megszívta, mert mind a két állítása megdőlt. Úgy kell neki, minek akarja átvágni az okosabbat.)

A rendezvény fél 6-kor vette kezdetét. Először érkezett Csenge és Luca a nagymamával. Ők Évi bm kivételével birtokba vették a csúszdát, és csak mogyorót enni jöttek ki, egészen az ünneplésig.

Aztán jött Namu és Pitör meg Mária és Sándor, és befutottak Esztiék is, akik hoztak héliumos lufit, meg kis szülinapi csákókat, amiket rögtön ki is próbáltunk.


Aztán ittunk Dóri diplomájára


, amit – mivel elfelejtett átvenni hivatalosan, ezért .- előző nap elhoztam a tanulmányi osztályról. Itt aztán hirtelen kerekedett is egy diplomaosztónál is meghatóbb családi ünnepség, mert Sándor azon kívül, hogy gartulált, átadta Dórinak a „királygyűrűt”. Ez egy családi ereklye, amit Sándor papája kapott Ferenc Józseftől, mert summa cum laude végzett a Pázmány Péter Egyetemen anno. Aztán mikor Sándor végzett az orvosin szintén így, akkor megkapta tőle ő. Míg nála volt, addig egyszer betörtek hozzájuk, és minden családi ékszert elvittek, kivéve ezt, mert valószínűleg a betörők elejtették kifele menet. Na ezt a gyűrűt kapta meg most Dóri, aki szintén jeles diplomát szerzett, azzal a kikötéssel, hogy majd adja tovább ő is egy Eckhardt vezetéknevű diplomásnak (na Boldi, ezt elszúrtuk :-)).Ezen Mária dédi jól meghatódott. (A többiek is, csak ők nem pityeredtek el.) A gyűrű egyébként az FJ monogramot viseli, bár elég nehezen olvashatóan. Aznap délelőtt készült ez a kép a királyi család tiszteletére. ( a sas leszállt)

Ezután elárasztottuk Boldit az ajándékokkal.

Ennek ő megörült.


Utána meg tortáztunk,


meg gyertyát fújkáltunk,


és párhuzamos beszélgetéseket folytattunk.

Szóval igazán szép összejövetel volt. Este hálát adtunk az eszünknek, hogy vettünk mosogatógépet, és bedőltünk az ágyba. Érdekesség még, hogy Évi bm hazafeleúton defektet kapott, de ezen nem idegeskedett nagyon, mert csak utólag tudta meg, mikor hazaért. Addig csak furcsa volt az autó viselkedése. Még jó hogy közelre kellett csak menni.

Hol van a híres Kacsarét?

Boldi 2 évesen (amikor még a Kacsa utcában töltötte boldog gyermekkorának hajnalát) arra a gyakori kérdésünkre, hogy „Tudod-e, hogy hol laksz?”, helyesen azt felelte, hogy „Kacsa szám tizenhat”. Na, mi ezt a biztos tudását zavartuk össze fél év múlva egy költözéssel (a Pasaréti útra). Manapság, a fenti kérdésre helytelen, de annál helyesebb választ ad, mely szerint a Kacsaréti úton lakik, hisz az „otthon” fogalma már elkacsásodott.

Dóri konyhájában csak a mosogatógép üzemel

Az új konyhában ritka az ebédfőzés, hála Mamámnak, aki minden nap reggel 8 körül az egész napi ellátmányunkat táskájában cipelve lép be hozzánk. A mai menü: alaszkai lazac, almával, rizzsel (ráadásul házhoz jön). Amikor reggel hallom, hogy nyílik az ajtó, Pavlov híres kutyáihoz hasonlíthatnám magamat és kicsi családomat. Jövő héten már a csengő hangját is társítani fogjuk az ajtónyikorgáséhoz….

Guszta család: majd jön a sok vendég baba-nézőbe, és a csöngetőket lógó nyállal fogadjuk, ami Boldi és Áron esetében még csak-csak érthető, no de nálunk már kevésbé szokványos.
Ha netalántán rám hárul az ebédfőzés, akkor sem esem kétségbe, hiszen Boldizsár remekül segédkezik, főleg a fűszerezésben, zöldség-aprításban, „varázstorta-sütésben”. Éppen gulyásleves készül…

Áron fürdik

Szóval van egy másik fiunk is, Áron, aki már majdnem három hetes. Blogírás közben derült ki, hogy Boldival több dolog történik, mint Áronnal, ezért róla könnyebb írni, de ez nem jelenti azt, hogy. Most Áronról.

Áron szépen hízik, picit nőtt is. A bőre eddig gyönyörű volt, de most kezdenek kijönni rajta az anyatejes pöttyök, amitől majd beragyásodik, mint három éve Boldi. (Akkoriban mi, elfogult szülők nem nagyon vettük észre, de utólag végignézve a ragyás képeket, hááát.)

Egyszer oldalfekvésből átfordult hasra, de ez inkább véletlen lehetett, viszont mostanság már mosolyog, főleg ha anya hajol fölé (nem egy bármely, hanem AZ anya). Csak a vájtszeműek kedvéért írom, hogy ez a mosoly már nem endogén mosoly, hanem a külső ingerre reagáló igazi. /Ez ügyben kérdéseket Dórinak lehet föltenni./

Áron sokat izeg-mozog, szereti, ha kézben van. Ezt onnan tudjuk, hogy jóllakott és kipihent állapotban az ágyon bőg, de ha kézbevesszük, akkor abbahagyja. Sőt, akkor is abbahagyja, ha Boldi odamászik és elénekli neki a Tava sziszél vízeeet ááááraszt c. slágert, ami nem csak Merkúr Frédi kedvenc magyar dala volt, hanem a dokinéni csengőhangja is.

Boldi viszonya eddig az öccséhez kifogástalan. Ugye az elején megvesztegettük, és úgy tűnik ez bejött, de lehet, hogy anélkül is jóba lettek volna. Amikor kéri, akkor Áront az ölébe tesszük és hagyjuk, hogy pátyolgassa. Ennél több is történt már: Amikor Áron sírdogált az ágyon, Boldi odament hozza és azt mondta (eredeti Boldis kiejtéssel):

- Ne sírj kisbaba! Itt az Ányád!

Ma reggel meg spontán oda ment és puszival vigasztalta.

(kis csalás, mert ez a kép nem ma reggel készült)

Áron egyébként nem nagyon sírós, viszont hangosan nyög kakilás közben. Délelőtt nagyot alszik, éjjel viszont sokszor felébreszti Dórit és eszik. (A helyes napirendet már átadtuk neki írásban, de úgy tűnik még tanulmányozza, mert pozitív változást még nem tapasztaltunk. Ha nyolc napon belül nem reagál, akkor végrehajtót küldünk rá.)

Esténként fürdetünk. Na ezekből a képekből adunk most ízelítőt:

Ez még a szobában. Itt látszik, hogy mennyire ki van gömbölyödve. (Tiszta apja.)

Itt Dóri ellenőrzi, hogy Áron hónalja szépen derékszögelődik-e.

Két nemendogén mosoly.

Ez meg már a fürdés utáni szárítás. (Tiszta fiú.)

Fürdés közbeni képek azért nincsenek, mert maga az aktus négykezes (plusz az Áron darabjai), így a fényképezőnek nem marad hely.

Gyorsan mutatunk még néhány képet, most, míg nem ragyás Áron

Alvást tettet

Ordít vagy ásít?

1095 B-day

Így néz ki a hároméves Boldizsár a szülinapjának reggelén.

Este meg így.

A kettő között meg szolid ünneplés.

Rokonok

Na tessék! Múltkor írtam Boldiról, hogy a zene nem annyira fekszik neki, erre hétfőn tojást kerestünk a Gáboréknál, és Boldi a nap végén négykezest játszott Tomi nevű negyednagybátyjával. A manók táncán kívül volt azért mászókázás-csúszdázás is.

Itt ismerkedtünk meg Eckhardt Erzsivel (és családjával), akinek dégynagypapája megegyezik Dóri üknagypapájával. Tomi pedig nem más, mint Erzsi legkisebb fia.

A tojáskeresés jól ment, az összeset megtaláltuk, így a gyerekek nem jelentettek konkurenciát Ági remekbeszabott szendvicseinek megevésekor.

Fák, virágok

Ma Bogdányban jártunk a nagyszülőkkel, de csak a fél család, mert Dóri és Ironman otthon maradtak. Boldi több mint 2 órán keresztül állt a fűnyíró mögött, és tolta. Lehet mondani, hogy bejön neki a füvezés. A motoros fűnyíró mellesleg alig akart elindulni, miután egész télen kint volt a terasz alatt. Az igazi csoda mégsem az volt, hogy beindult a gép, hanem hogy nem lopták el.

Ez lett a végeredmény.

Hazafelé Boldi bealudt a kocsiban, kezében szorongatva az ibolyacsokrot, amit Dórinak szedett. Itthon aztán félig kómásan nehezen értette meg, hogy miért küldözgetjük a lakásban ide-oda, de végül rájött, hogy a titokzatos nyúl csokikat rakott neki mindenfelé. Begyűjtötte az összeset és a nagyobb részét be is tolta. Mi meg most izgulhatunk, hogy ami ilyen könnyen bement, az milyen nehezen jön majd ki.

Gasztroenterológia

Idén is húsvétkor látogattunk el Traktaharkányba. A rutintalan Zsolti sógor minden falat után dicsérte a felhozatalt, míg mellette én, a csendes gyilkos, toltam be a mennyiségeket. Csak desszertből volt háromféle, de addigra már a mezőny meglehetősen lefáradt, és csúnyán alulteljesített, bár ezzel együtt sem hiszem, hogy ma bárhol reggelire került volna sor. Én is csak a gyerek miatt, jelképesen.






Itt volt mindhárom dédi,


Csuszi néni és Tóni bácsi,


Namu és Pitör


Eszti&Zsolti (a róluk készült képet Zsolti kérésére mellőzzük), meg mink. A vacsorát fehérborral öblögettük (Csepregi fűrészes, vagy valami hasonló). Itt csináltunk Áronnal egy ostoba és primitív viccet is, itt ni:


Persze Boldi sem maradt ki:


A menü tételes felsorolásától eltekintek, részint a helyhiány miatt, részint attól való félelmemben, hogy a listától hirtelen megélénkülne a hétfői forgalom.

Tegnap este az is kiderült, hogy Mária dédi szépen halad a számítógépes tananyag elsajátításában. Szöveget szépen szekeszt, de az íméleket, amiket ír, még nyomtatva, borítékba téve küldi el. És most előtte az újabb kihívás: fényképezős mobilt kapott...

Sándor dédi szülinapi buliján, amit az intézetben szerveztek, Áron és Dóri volt a befejező kép, aminek Sándor igen megörült.

Éva dédi a tegnapi mandulás torta után begyűjtött 4-5 megrendelést, úgyhogy nem fog unatkozni. Arról nem is szólva, hogy aktuális a megcsappant stanglikészlet megújítása.

Csuszi néni és Tóni bácsi hírt adott arról, hogy náluk (A Lake Michigan partján) is 20 fokok voltak télen, csak mínuszban.

Míg ezek kiderültek, addig Boldi benyomott másfél nyuszis mézeskalácsot, majd este még megnéztük az Athletico Bilbao-Valencia második félidejének első félidejét, és végül szörnyű rémálmok közepette aludtunk a reggeli ágybakávéig.