Almádiból szombat délután indultunk haza, illetve át Bogdányba, de útba ejtettük Budapestet is, részint azért, mert erre vezet az út, részint pedig azért, mert lepasszoltuk a gyerekeket a Nagyszülőkhöz, hogy 24 órát kettesben tölthessünk VP-vel (tíz év alatt már harmadszor). Este 9-re kiértünk Bogdányba, engem a hullamerevség kerülgetett, és megfogadtam, hogy amíg nincs a közelemben gyerek, nem csomagolok ki, nem takarítok, nem csinálok semmit, és ezt most komolyan veszem.... Vasárnap reggel őrült kupiban, de állati boldogan ébredtünk, s irány a strand, ahol két órán keresztül csak heverésztünk a takarón, olvastunk, és néztünk másokat sok gyerekkel, élveztük a "kettecskén" hangulatát. Nem volt vita, sürgés-forgás, izgalom, csak a napsütés, ködszitálás, homok meg mi... VP foglalt egy asztalt az egyik kedvenc éttermembe, ahol a világ legfinomabb tárkonyos vadragu levesét készítik, utána őzet és szarvast.... Az ég dörgött, de a vihar megvárta, míg hazaérünk... Idilli... Aztán jött egy telefon a nagyszülőktől, és 52 perc alatt a János Kórházban voltunk az ügyeleten, majd egy éjszaka gyermek-onkológiai beutalóval a tarsolyunkban, másnap egy idegörlő délelőtt, és kiderült, hogy semmi baja Bercinek, de erről most szót sem többet, mert........
