Áronnak leesett végre a köldökcsonkja, amit már nagyon vártunk. Általában ez a születés utáni második héten esedékes, de Boldi esete már fölkészített minket a hosszas csonkolásra. Az övé is több mint 1 hónapig kitartott, ráadásul az utolsó héten csak egy 3 cm-es cérnaszálhoz hasonló izén lógott és lifegett a hasán, míg a védőnő a sterilközeli körömvágó ollóval le nem nyisszantotta. Áronnal jobban jártunk, mert ugyan a hónapfordulót kivárta, de legalább nem növesztett himbálót, hanem a csonkot diszkréten elhelyezte a pelenkában, majd egész estés üvöltéssel koronázta meg a napot.
Ma Boldi volt soron, mert el kellett vinnünk a doktornénihez, hogy a 3 éves korban aktuális oltását megkapja. Mi sem egyszerűbb ennél, van a szülők között 1 db pszichológus és 1 db pedagógus, így fel tudtuk készíteni a nagy eseményre. Boldi ennek köszönhetően egész úton zord arccal hajtogatta, hogy
- Én NEM megyek a doktornénihez!
Azért persze jött. A rendelőben kicsit zseblámpázott a dokinéni lámpájával, de aztán jött a szuri. Boldi nem is a szúrástól sírt, hanem attól, hogy az aszisztencia lábkulccsal és duplanelsonnal lefogta, amitől Boldi iszonyú dühös lett, így a szurit már nem is érezte. Utána benyomott két csokit, egy adag sült krumplit és egy tölcséres fagyit. Ja, és Dóri sem sírt, végig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése