Délután a gyerekgyárban leállnak a szalagok, amin a tanítani és nevelnivaló gyerekek mennek, az ember szusszan egyet, lemossa a vért a kezeiről, és hazajön. Itt aztán jól beuzsonnál, és aztán felötlik a gondolat benne, vagy Dóriban, eselleg Boldiban, hogy de jó is lenne egy kertes házban lakni, ahol szépen gondozott, de azért nem kényes fű van, és ha már ilyen fű lenne, akkor arra a fűre le kellene menni focizni. Nagy szerencse, hogy immáron ez nem csak gondolati szinten, hanem a földszinten is megvalósult.(szóval viccelek) Így aztán gyakran megyünk le délutánonként focizni. Boldi már eddig is szép sikereket mutatott föl a labdával. A felé guruló gumilabdát viszonylag nagy pontossággal rúgja vissza célzottan nekem, és ebben nem csak a saját korosztályát tekintve van jó helyen , hanem az egyesítettett összkisgyermekkori csoportban is. Nem tagadom, hogy atyai keblem büszkén dagad, mikor a játszótéren hanyagul odavetem Boldinak, hogy na gyere focizzunk, majd 5-6 folyamatos passzolás után, ha fél méterrel mellém rúgja a labdát, akkor rászólok, hogy, hé, Boldi!, pontosabban. Ilyenkor aztán tisztességben megőszült lányos apák szemét lepi el a könny, kevésbé labdaérzékeny fiúk apukái néznek fogcsikorgatva maguk elé.
A fejlődés következő lépcsőjén vettünk Boldi szülinapjára (április 11., többet nem mondom el, tessék megjegyezni!) egy „igazi” bőrlabdát. Fehér alapon fekete pöttyök, öt és hatszögletű darabokból összevarrva, szóval igazi klasszikus darab. Még aznap ki is próbáltuk, és Boldi gumilabdán csiszolt technikája itt sem mondott csődöt. A foci hangjaira megjelent Roni, a szomszédból, akiről röpke 30 másodperc alatt az alábbiak derültek ki:
Ő Roni, óvodás, a Lauder oviba jár, de jövőre iskolás lesz. Most Viktornál volt, aki ott lakik fönnt és van egy pléjsztésönje, de az neki (Roni) is van. Van egy bátyja, Dávid, aki szintén lauderes, 3.-os, és Móniba szerelmes, és ez nem titok. Ő itt össze szokott barátkozni mindenkivel.
És ez tényleg így lett, mi is bemutatkoztunk, aztán odajött Viktor, aki focista, végül befutott Dávid, aki mindenben megerősítette a Roni által elmondottakat, egyet kivéve, hogy a Móni az titok. Így aztán Dávid jól meggyepálta Ronit, de aztán fociztunk, helyesebben csak passzolgattunk, és a fiúk is megdicsérték Boldi labdaérzékét.
Foci közben mi a fiúkkal építgetjük a jószomszédi viszonyt, Dóri a lányokkal veszi föl a kapcsolatot. A házban lakó Réka már volt is nálunk vendégségben a mamájával együtt.
A fejlődés következő lépcsőjén vettünk Boldi szülinapjára (április 11., többet nem mondom el, tessék megjegyezni!) egy „igazi” bőrlabdát. Fehér alapon fekete pöttyök, öt és hatszögletű darabokból összevarrva, szóval igazi klasszikus darab. Még aznap ki is próbáltuk, és Boldi gumilabdán csiszolt technikája itt sem mondott csődöt. A foci hangjaira megjelent Roni, a szomszédból, akiről röpke 30 másodperc alatt az alábbiak derültek ki:
Ő Roni, óvodás, a Lauder oviba jár, de jövőre iskolás lesz. Most Viktornál volt, aki ott lakik fönnt és van egy pléjsztésönje, de az neki (Roni) is van. Van egy bátyja, Dávid, aki szintén lauderes, 3.-os, és Móniba szerelmes, és ez nem titok. Ő itt össze szokott barátkozni mindenkivel.
És ez tényleg így lett, mi is bemutatkoztunk, aztán odajött Viktor, aki focista, végül befutott Dávid, aki mindenben megerősítette a Roni által elmondottakat, egyet kivéve, hogy a Móni az titok. Így aztán Dávid jól meggyepálta Ronit, de aztán fociztunk, helyesebben csak passzolgattunk, és a fiúk is megdicsérték Boldi labdaérzékét.
Foci közben mi a fiúkkal építgetjük a jószomszédi viszonyt, Dóri a lányokkal veszi föl a kapcsolatot. A házban lakó Réka már volt is nálunk vendégségben a mamájával együtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése