Sakkmakk

Jobb lesz mihamarább túlesni ezen az itthoni punnyadáson, mert Boldi rendszeresen laposra ver sakkban. Mondjuk nem vagyok egy nagy spíler, de a lépéseket tudom és időnként akár egy-két (konkrétan egy) lépésig még tervezni is hajlandó vagyok, de mióta megtudtam, hogy ezt csak a buta sakkomputerek csinálják úgy, hogy végiggondolják pár lépés mélységig a kombinációkat, a nagy bajnokok meg ún heurisztikus megközelítést alkalmaznak, azóta én is csak összehúzott szemmel érzem, hogy az adott mintázatban mihez is kéne nyúlni.

Na ennek köszönhető, hogy Bobek föltörli velem a fekete-fehér padlót. A mai különösen kínos volt, mert még az elején elnéztem egy bástyát (úgy látszik, az összehúzott szem csak a heurisztikának kedvez, a látásnak nem), de Boldi magától értetődően engedte, hogy visszavegyem a lépést. A középjátékban egy lépésem után javasolta, hogy inkább a gyalogot toljam meg, mert így jobban járok, és mivel igaza volt (onnan tudom, hogy elmagyarázta), így hagytam, hogy ő lépjen egymás után hármat, fehér-fekete-fehér sorrendben, elvégre még csak gyerek.

Heurisztika ide vagy oda a végjátékban maradt 1 db királyom, neki meg a király mellett egy bástyája, Hm. Már ez is egy kicsit ciki volt, de gondoltam, hogy ezzel aztán úgyse mattol be. De.

Nekünk, jó sakkozóknak ez magától értetődően megy, de aki kezdő? Még nincs 7? Se írni, se olvasni nem tud? Meg még járni se? Hát neki aztán nagy dolog! Na ezért hagytam. Elvégre pedagógia is van a világon, nem minden a heurisztika.

Kontroll

Ma voltunk felülvizsgálaton a féllábúval, és az alábbiakat tudtuk meg:

Egyelőre minden oké, most még négy-öt hétig csak így tovább, azaz ágybanfekvés, max félig ülő helyzetig enyhítve. Derékszögben, pláne hegyesszögben ülni tilos. Négy hét múlva újra kontroll, várhatóan hasonlóképpen eseménytelenül. Ezek után lassan lábraállunk és bemozgatjuk a pasit, aki addigra már nem a ficam miatt nem fog tudni járni, hanem azért, mert elszokik tőle.

Három hónap múlva egy MR, hogy kizárjuk az esetleges combfejvérellátási-zavart, aminek csekély az esélye, lévén, hogy Boldi fiatal, a ficamot 6 órán belül helyretették, idegsérülés nem volt. (Egy harminc fölötti pasi 3 napig a lavina alatt, fülére hajtott lábakkal, na annak lehetne erre sansza.)

Tavasz közepére-végére már újra futkoshatunk.

Kérdeztem a dokit, aki szintén Varga, hogy hosszútávon mik az esélyek, sportolás, síelés, balett terén, és megnyugtatott, hogy még olimpiai bajnok is lehet a gyerekből, és nem csak a sakkban...

Érdekes adat még, hogy a főorvos szerint négy éve nem volt gyereknek ilyen ficama, kb 24 000 gyerekre jut egy traumás csípőficam, úgyhogy megtisztelve érezzük magunkat, már-már a kiválasztottság szele lengi be a szobát, vagy leért Boldinál a lencse...

Megmértük Boldi súlyát is (tömegét), 22 kg, amit 4 emelet magasra mozgattam (meg le is), ez kb 14 méter, így 22*10*14=3080 J munkát végeztem és mégis nagyon elfáradtam. Ha ezt az áram csinálja helyettem csúcsidőszakban (55 Ft/kwh), akkor majdnem 5 fillérbe kerül, bár én akár 2 Ft-ot is megadtam volna érte, ha valaki felcipeli helyettem.

Továbbképzésen

Ha tudom, hogy Kriszti jön hozzánk, előre fellélegzek, mert két órán keresztül tuti nem rajtam lógnak a gyerekek, ez garantált.

Nekem csak néha kell benyújtanom a szobaajtón egy csésze kávét, mert bizony hiába tanít egyetemen az ember, az ovis logikai játékok nagyobb kihívást jelentenek mindennél.

Itt van pl. a Murmel Monster, ami igazán egyszerű játék, egy (igencsak rövid) idő után viszont az ember úgy érzi, hogy kifolyik a szeme, zsong a feje, és felsőfokú végzettség ide vagy oda, az ovisok győznek, lazán, fölényesen és vihogva.

Egy félkör alakú tartóban 7 golyó van, kicsit megrázzuk, mire a golyók összekeverednek, és valahogy elrendeződnek egymás mellett. Nekünk csak azt kell megtalálnunk, hogy melyik lapocskán láthatjuk ugyanezt az elrendeződést.

Találós

Boldinak és Áronnak a délutáni alvás előtt találós kérdéseket olvastam, nagyon élveztük. Már majdnem aludt Áron, mikor Bobek előrukkolt a sajátjával:

-Lépnek vele, mégsincs lába. Mi az?

Megfejtés: sakk.

Vágjuk a centiket

Egyre nehezebb Boldit ágyban tartani, bár még mindig nem lehet egy szavam se, olyan fegyelmezett (de azért gyerekből van). Délelőtt feladatokat oldunk meg, a labirintusok a legnagyobb kedvencei, mesélek, rajzolgat, sakkozunk, és most a dvd mesefilmek mennyiségét sem korlátozzuk túlságosan (főleg, ha akad egy kistesó, aki egész nap hisztizik a báránypöttyeitől). Délután kártyázunk, társasozunk, s mikor Apa hazajön, előkerül az x-box és a foci... Kicsit egyhangú, mégis változatos napjaink vannak, elfáradunk a semmittevésben, és reggelente vágjuk a centiket. -> Mária dédi készített Boldinak egy speciális mérőszalagot, melyen egy cm egy napot jelent, minden napnak más a színe, a vasárnap a sárga, s a rajta lévő arcocska egyre mosolygósabb, ahogy közeledik az ötödik hét vége, amikor is újból lábra állhatunk!!! (Van még durván egy 30 cm-es szakaszunk.)

((lábjegyzet: Boldinak a bal lába fáj, az aggódó Nagyszülőknek üzenjük, hogy csak a "vágás" alatt ül, egyébként fekszik, és olyat, amilyet a képen a jobb lába csinál, még véletlenül sem csinál a ballal (nem is tudna, mert az is fáj neki, ha nagyobb mozdulatot tesz vele))

Játékforrás

Már-már visszatérő rovatnak számít Kacsaréten egy-egy "okos játék" dicsérete. Szeretem, ha valaminek van értelme s mind emellett esztétikailag sem veri ki a biztosítékot, szeretem, ha nem túl nagy, szeretem, ha több korosztály elbabrál vele és a legfontosabb, szeretem, ha szeretik a gyermekeim. Sok időt fordítok játékvásárlásra, de bizony gyakran sétálok ki üres kézzel a "menő" játékboltokból, többször előfordult már, hogy 3000 játék közül sem tudtam választani, mert valójában nem volt miből. Legtöbbször interneten keresztül vásárolok, szinte mindent, így a játékokat is. Nagyobb a választék, általában időt és pénzt spórolok. November végén találtam rá egy nagyon szép internetes boltra, kedvesek, kommunikatívak, megbízhatóak, és a vásárolt játékokkal is elégedett voltam: http://www.klasszikusjatek.eu/ . Kedvenceim a Geko játékok, hoztak is az angyalkák a Háromgyereknek.

Másfél hónapja jutottam el Ági segítségével "A JÁTÉKBOLTBA", ilyenről álmodtam, amióta csak gyerekeim születtek, s talán még azelőtt is. Ez egy olyan hely, ahol mindent kézbe vehetsz, megfogdoshatsz, sőt nem vásárolhatsz anélkül, hogy ki nem próbáltad volna. Családi vállalkozás, egy nagyon kedves családé, hihetetlen kompetensek, leülnek és játszanak a gyerekkel és veled, és ez nem kötelez semmire, örülnek, ha jól érezted magad.
A legkisebbeket külön játszószoba várja, pelenkázóhelyiséggel. Hétközben ingyenes tanácsadás, zenebölcsi, különféle bama-mama csoportok.

Engem lenyűgözött a "hely szelleme", az eladók mentalitása, és a játékok színvonala, hiszen olyan játékoktól roskadoznak a polcok, melyeket ezidáig egyesével vadásztam innen-onnan. Karácsony előtt itt "tankoltunk" szinte minden fiatalkorú-rokonnak, és alig várom a következő név/szülinapot, hogy visszamehessek válogatni, játszani, mert ez a bolt tényleg nem szimpla játékbolt, élményforrás is egyben.

http://www.jatekforras.hu/

Szuperdédi

Gyerekkoromban volt egy sorozat a tv-ben, "Szupernagyi" címmel, skótkockás satyakos energiabomba nagyi, aki mindent megoldott, az összes zsiványt fülön csípte, és fantasztikusan szórakoztatta az unokáit. Mária szuperdédi segített minket át a tegnapi délelőttön, és múlt héten is többször pesztrálta a kicsiket, míg én Boldival a kórházban voltam. Sok-sok puszi érte!

Sok jó ember kis helyen is....

Mostanság, hogy a hálószobánk Boldi főhadiszállása, egyre aktuálisabbnak érzem, hogy lecseréljük az ágyunkat egy kicsit nagyobbra....

Báránybőr

Ma nem jelent meg újabb pötty Áronon, és a meglévők sem viszketnek már annyira neki, csak fáj a bőre, füle, mert a nagy részét elvakarta, tiszta seb mindenhol. A legkellemetlenebbnek a szájában lévő dudorokat érzi. Köszönöm a szódabikarbónás ötletet, a bárányhimlő következő családi áldozatánál (szerintem Bercuson a sor) kipróbálom, sokan írták/mondták, hogy szuper.

Az ilyen pillanatok adnak erőt:

Kiváltságok

Szó mi szó fényesre nyaljuk......, de megérdemli. Számítógépezhet, rengeteg új mesét nézhet dvd-n, édességek, a szokásosnál is több figyelem és szeretet, ajándékok.... Természetesen az elsőszülöttem kezd elkanászodni, de ezt most senki sem veti túlságosan a szemére (lesz ennek még böjtje....). Este, mikor egy oda-vissza horizontális mozdulattal letudta a fogmosást, megkérdeztem tőle:

-Boldikám, ennyi volt a fogmosás????????
-Ahaaaa, a betegeknek kevesebb fekete foguk van, neeeeem????

Koszt

Mindkét kórházban meglepően tűrhető volt a kaja, bár az ember nem enni jár oda, de nem árt, ha azt is tud.... Természetesen az én finnyás fiacskámnak semmi sem ízlett, s bár kezdetben megörült, mikor mondtam, hogy lencsefőzeléket hoztak ebédre, de az első, s egyben utolsó kanál után morcosan mondta:

-Anya, igazán megtaníthatnád a kórházat főzni.

Továbbiakban

Szeretnénk, ha Boldi jövőre újra lécre állna, le kell győznie/győznünk a félelmet, rossz emlékeket. A kórházban kérdeztem Boldit:

-Boldi, ugye fogsz még síelni?
-Igen, csak nem havon!

3ból 1

Legalább a Háromból Bercus jól van. A képeket múlt héten készítettem a kertben.

Nagyon hiányoztak a kicsik a kórházban, főleg, mikor már Boldi jobban volt, és maradt időm ezen keseregni. Egy hete hétfőn úgy indultam útnak, hogy megígértem Áronnak, estére itthon leszek, s hozom Boldit is. Akkor még nem igazán láttam világosan, ill. VP sem avatott be telefonon az összes részletbe, ő sem tudta pontosan, hogy-hogyan tovább. A hétfő estéből péntek délután lett. Nem tartottam be a szavamat. Sosem töltöttünk egymástól távol ennyi időt. Árcsi ezidáig egyszer aludt nélkülem Namuéknál, Berci egyszer sem. Sok volt ez a négy nap nekik és nekem is, bár Nagyvadiék elképesztő odafigyeléssel terelgették a kicsiket, hogy végig Boldi mellett lehessek. Áron, mikor újból találkoztunk, a szájával simogatott, "anyácskám, jó hogy itt vagy", de mikor meg akartam ölelni, eltolt magától. "Sarokban álltam" egészen estig, mikor is megígértem, hogy vele alszom, csak rendbe teszem a konyhát, és jövök is. Áron megkérdezte:

-De ugye most nem fogsz becsapni?

Hú... ami a szívén, az a száján. Fájt. Még sosem csaptam be a gyerekeimet, legalábbis szánt szándékkal nem tennék ilyet, még a szurinál is mindig megmondom, hogy fájni fog. Árcsi még nem értheti a különbséget a szándékos és véletlen cselekedetek egyazon következményei között, nincs abban a korban. Sajnálom, hogy így alakult, s azóta sokat beszélünk róla, miért is nem mentem hozzá haza akkor este.

Berci rögtön fülig érő szájjal, nagy kosár puszival, ölelésekkel fogadott, sosem láttam ilyen boldognak, pedig ő még a szopit is mellőzte.

Mondom én, hogy együtt a legjobb!!! (jó lenne ide egy családi fotó, majd talán a napokban születik.)

Álmodtam

A mai nap amolyan mélypont volt, no nem a gyerekeknek, hanem nekem. Tudom, hogy húzós héten vagyunk túl, s ki látja még a végét..., de annyira igyekszem.... nem elkeseredni, igyekszem mosolyogni ha a gyerekekre nézek, igyekszem mindig csak az adott lépésre/feladatra koncentrálni... Igyekszem, de ma semmi sem sikerült.... 2 napja nem alszunk, konkrétan semmit, és azt is több darabban, Áron két éjszakát végigsírt, nagyon viszket szegénykémnek mindenhol. A kórházban, bár 9kor leoltották a lámpát, mégsem voltak pihentetőek a sötétben töltött 9 órák. Ma kicsit fáradtabb voltam a kelleténél, kicsit morgósabb, kicsit idegesebb....

Délután lefeküdtem a gyerekekkel aludni, s álmodtam. Azt álmodtam, hogy Boldi az ovisokkal fogócskázik, én is beállok, s kergetjük egymást, nevetve.

Álcázás mestere

Délután meglátogatott minket Fanni, aki két órán keresztül játszott a csipet-csapattal. Node kit ölelget????

Pozitívan

Boldi este járókerettel ment pisilni, nagyon lassan és ügyesen. Bizony nem könnyű minden lépésnél (fél lábon ugrásnál) a kezével megtartani a súlyát, bár az elmúlt egy hét alatt sokat fogyott (az összes bordája kilátszik...).

-Hát nem valami könnyű fél lábon járni, de legalább így megerősödik a karom. - jelentette ki Bobek.

(Miért olyan nehéz ezt a fajta pozitív életszemléletet megőrizni felnőttként?????)

Katica

Játék közben Árcsi megszólalt:

-Azért növesztettem pöttyöket, hogy hasonlítsak a katicabogárhoz!

(Még mindig jönnek a nyavalyás pöttyök...)

Pöttyök

Szegény Árcsit megszállták, 150-nél abbahagytam a számolást. Éjszaka alig aludtunk egy órát, állandóan viszketett neki, kenem Pox habbal, fenistillel, kap fenistil cseppeket, homeopátiás bogyókat (hátha), bioptron lámpázzuk, s mégis viszket, hólyagos, elvakarja.... kiütés van a tenyerén, fülében, szájában, fütyijén, hónaljában, szemén..., most kezd lázasodni.

Boldi itthon is fegyelmezett, egész nap feküdt, ágyba kap mindent, egyedül a fürdés körül volt némi vita, de végül mindenki tisztán feküdt le aludni. A hirtelen mozdulatok még fájnak, de olyan okosan vigyáz magára, remélem kitart még öt-hat hetet!

Eltelt az első nap itthon, és még mindig nagyon boldog vagyok, hiszem, hogy hamarosan könnyebb lesz! Namunak és Nagyvadinak ezer köszönet a gyerekek szórakoztatásáért, a mi tehermentesítésünkért, a finom ebédért, a jelenlétért és elérhetőségért mindig, mindenhol, minden helyzetben.

Cserekereskedelem

Tegnap Áron közel ment Boldihoz az ágyban, mire Boldi szólt neki, hogy ne tovább. Erre bölcs Áronunk:

-Ha te hozzámérsz, átadod nekem a sérülést, én meg neked a pöttyöket.

Péterfyből Kacsarétre

A Traumatológiai Intézetről sem mondhatok semmi rosszat, bár jobb itthon. Ma koradélután hazajöttünk, zárójelentéssel, útravaló jótanácsokkal, egy jövő hetes kontroll időponttal, és egy 3 hónap múlva esedékes MRI vizsgálat ígéretével, ami eldönti, él-e a csont. (Szerintem él és virul, más verziót nem fogadok el!!!)

Boldi tegnap reggelig, bár hősként viselte a vele zajló tortúrát, viszonylag keveset mozgott az ágyon belül, és az első mankózás-járókeretezés sem volt túl meggyőző. A mankózáshoz jó egyensúlyérzék szükségeltetik, a kétkerekű biciklizéshez kötik, amit Boldi csak ősszel kezdett

el. Bizony elég imbolygósan közlekedett mankókkal, így stabilabbnak látta a gyógytornász a járókeretet, amit én nagyon pártoltam, mert Áron és Berci mellett mankózni szerintem egyenes út egy újabb beutalóhoz a traumatológiára. Tegnap mondtam Boldinak, hogy ahhoz, hogy hazamehessünk, bizony közlekednünk kell a járókerettel, és meg kell tanulnia felülni, kikelni az ágyból, eljutni a wc-re, leülni ebédelni az asztalhoz...., mégha nehéz is fél lábon, mégha fáj is... Közben szégyelltem magam, hogy újra kérek, újabb feladat elé állítom, hogy újabb teher kerül a vállára, amivel igazából egyedül kell megbirkóznia, mégha én fogom is a kezét, jobban mondva a hóna alatt tartom a kezemet, és segítek, ha kell. Boldi pár perc alatt összeszedte magát, és nagyon-nagy akaraterővel tette amit kértek, gyakorolt, és estére profin közlekedett a szobában, sokkal ügyesebben mozgott az ágyon belül is. Azt azért nem értem, hogy a gyógytornász kérésére vagy négy órát ültünk az asztalnál, s a főorvos ma úgy engedett el minket, hogy nehogy üljön a gyerek.... Nem fog se ülni, se állni, csak feküdni, esetleg félig fekvő helyzetben enni, rajzolni..., így az elkövetkezendő napokban nem születik még egy ilyen ülős kép!!!

Hihetetlen fegyelmezett fiam van. A traumatológus orvos ma azt mondta, hogy nagyon ritka ez a fajta sérülés gyerekeknél, legutóbb két éve volt náluk ilyen, és hozzátette, hogy elképzelni nem tudom, milyen fájdalmakon mehetett keresztül Bobek. Szó mi szó, ezzel nem segített...,

elképzelem, s oly sokszor elképzeltem az elmúlt 6 nap alatt, bár ez nem változtat a lényegen. Hála az égnek, Boldinak a legrosszabb élménye a kórházzal kapcsolatban az unalom (és nem a fájdalom).

Az elmúlt 6 napban sokan telefonáltak, rengeteg üzenetet, meglepetést, segítséget kapunk, sok-sok figyelmet, szeretetet. Mindez sokat jelent, lendületet ad, továbbra is tudok mosolyogni. Köszönöm az itteni kommenteket, köszönöm az összes csatornán csepegtetett "ölelést". Az elkeseredés helyett boldogságot érzek, mert jó tudni, hogy ennyien aggódnak Boldiért, ennyien szeretik azt, aki nekem az egyik legfontosabb.

Tegnap, mikor meghallottam, hogy Áron bárányhimlős, elbőgtem magam, kijött a feszültség, abban a pillanatban elképzelésem sem volt, hogy-hogy fogjuk végigcsinálni az elkövetkezendő

két hónapot. Aztán rájöttem, hogy vasárnap nem tudtam pontosan mi történt Boldival, hogy rakják helyre a lábát, hétfőn azon aggódtam, hogy kikerüljünk az intenzívről, kedden, hogy kocsival hazaszállíthassuk, szerdán, hogy felüljön, csütörtökön, hogy magától eljusson wc-re, s végül minden sikerült, helyretették, kikerült, elhoztuk, felült, wc-be pisilt... Vasárnap nem hittem volna, hogy ma már itt tartunk.

Hátat fordítottam a pániknak, és próbálok nyugodt maradni, bízom Boldiban, kis lépésekben gondolkodom, örülök az apró sikereknek, ma annak, hogy újra együtt a család az otthonunkban.