Újabb gyöngyszem

Pénteken találtam rá, azóta nem megy ki a fejemből.

Kányádi Sándor: Öreg kút az utca szádán

Öreg kút az utca szádán,
öreg asszony ül a káván.
Mint a botja, olyan görbe,
beleréved a vödörbe.

Nézi magát, motyog, motyog.
Mosolyt próbál - be nagy dolog! -,
de a mosoly nem sikerül,
abbahagyja kedvetlenül.

Jaj, mert az a félvödör víz
égeti, mint eleven tűz.
Ég a karja, ég a háta,
azért ült le a kávára.

Én istenem, hányadik is!
Nincs a kútban most annyi víz,
amennyit ő eddigelé
húzott reggel s estefelé.

Ha az a víz egybefolyna,
fél falunak elég volna.
Nagy tó lenne, talán tenger,
elsírt, lenyelt könnyeivel.

Talán ezen, talán máson -
tűnődik az elmúláson.
Sokáig élt, nincs más bűne...
S ottfelejti magát ülve.

1956