Loccs

Hétfőn reggel puccparádéba vágtuk magunkat Boldival és elindultunk locsolkodni. Először Namun és Dórianyán kísérleteztük ki a locsolóverset (Zölderdőben jártam/kék ibolyát láttam/el akart hervadni/Meg szabad-e locsolni?), és alapoztuk meg csokitojás-nagykereskedésünket, majd sorban Éva nagymama, Karolanéni, Csengi-Luca-Titi jött sorban (itt még egy plusz Kati is volt, de nem bántuk, mert érte is kaptunk tojást).

Szinte mindenhol volt a kínálókosárban kindertojás, amit Bobek eléggé szeret, de azért egy-két festett keményet is szereztünk mutatóba.

Ezután mentünk Rékához és Nórihoz, ahol végül is döntetlennel zártunk: Boldi a hátam mögé bújva nem mondta velem a verset, cserébe Réka Nóri háta mögé bújva lehellte alig hallhatóan, hogy köszönöm a locsolást.

Meglátogattuk még Cilit, aki elmenekült otthonról, ugyanúgy, ahogy Ági; Luxit, ahol egy egész tábla csokit locsáltunk össze, és Pannit, aki sírva közölte, hogy nem akarja, hogy meglocsoljuk. Így aztán Pannival csak csokitojást cseréltünk, miközben Boldi csábítóan bedugta orrába félig a kölnisüvegét. Nagyon férfias jelenség volt...

Délben ebéd előtt és után Évadédi és Eszti is részesült locsolásban, így a csokitojáskészletünk egy kosárnyira szaporodott, ami előrevetít heti hat vitát és két székszorulást Boldival.

Na ezért szoktam én bevinni a suliba a kollégáknak annyi csokinyulat. Nem a jó szívem, hanem a gyerek bele miatt.