szombat, február 1

Félévi bizi

Mivel nagyon büszkék vagyunk Bobek félévi eredményeire, ezért idekopizom az "ofőértékelést", meg néhány gyöngyszemet a szaktárgyiakból.


Kedves Boldizsár!

Hihetetlen, de ez már a harmadik közös évünk! Már több van mögöttünk (2 és fél év), mint előttünk (másfél év). A nagyokhoz tartoztok az alsósok között, ezért is fontos, hogy az osztályban egyre több önállósággal, egymásra figyeléssel éljétek az életeteket.
Számtalan példa jut eszünkbe, hogy mennyi mindent teszel azért, hogy jól működjön az osztály:
- a játékban és a tanulásban is a közös tevékenységekre koncentrálsz, nem vitázol feleslegesen, a veszekedéseknél igyekszel békíteni
- mindenkivel jó viszonyt ápolsz, a munkában mindenkivel együtt tudsz működni
- a fociban továbbra is bíró nélkül boldogultuk, képes vagy elfogulatlanul megítélni a vitás helyzeteket, sőt, gyakran engedsz az ellenfélnek, csak hogy folytatódhasson a játék
Két dologban várunk változást a második félévben:
- az órai munkáknál kevesebb beszélgetés kísérje a feladatmegoldásokat
- a sakkszakkör kezdési időpontját próbáld te is figyelni, hogy időben érkezz!

Boldi, most is nagyszerű eredményeket értél el a tanulásban. Közben arra is volt gondod, hogy az osztályközösség összetartó szereplője legyél. (Matekos és sakkos sikereidről most nem is beszélve!)

Legyen szép és sikeres a második féléved is!

Schmittinger Judit                     Fonyódi Gábor



és a szemelvények a szaktárgyiakból:

Ének: Igen jó a ritmusérzéked, ami nagyon fontos. Néha túl hangosan énekelsz nagy lelkesedésedben. Elég egy fokozattal halkabban is.

Magyar: A feladatok megoldásánál jó szomszédként segítitek egymást, csak figyeljetek, hogy ne nyúlnak hosszúra a „munkamegbeszélések”! Ne az ültetés oldja meg a helyzetet, legyetek ti azok!
Pár- és csoportmunkákban mindig a társadra és a feladatra figyelsz, a munkában fáradhatatlan vagy, jól teszi, aki téged választ.

Termi: Ebből a jóból én is sajnálom, hogy kimaradt az osztály! WC kiállítás azért nincs minden országban!
A plakátod a Közlekedési Múzeumról az egyik legszebb az osztályban!   Nemcsak a képek szépek rajta, hanem a megírt szöveg is érthető, világos és rengeteg információt tartalmaz. Hangosan, beszéltél, tartottad a szemkontaktust, és még személyes élményeket is fűztél a mondandódhoz! Kevesen tudnak ilyen összeszedett, szórakoztató előadást tartani harmadikos korukban! Gratulálok neked!



Tesi: Időnk nagy részében a zsámolyos és az unga-bunga nevű játékokban szereztünk jártasságot.

Vizu: Embereid továbbra is hiányosak: haj, fül, orr ritkán bonyolítja arcukat. 


2 megjegyzés:

Gaskó Krisztina írta...

Boldiról meg azt nem gondoltam volna, hogy ő lesz a locsifecsi és túl hangosan énekel az órákon!!! :D Nagyobb baja sose legyen!
És hát oké, Picasso nem lesz, így eggyel kevesebb választási lehetőség marad a sokféle tehetsége közül... ;)

Bár semmi közöm hozzá, de én is büszke vagyok Boldira!!! Innen is üzenem neki, és sokszor puszilom!!!

Kriszti

Esperidon írta...

Nagyon ügyes! Gratula! Ez az értékelési forma nekem új, de az az igazság, hogy meg tudnám szokni. Ellenben igazán kiváncsi lennék, hogy Fábián mit szólna a Töprengőhöz :))