Egyedül nem megy...

Az utóbbi időben ünnepnapnak számít, ha gépközelbe kerülök, pláne, ha Kacsarétig is kitart a lendület. Tönkrement a laptopom, s bár Kere jóvoltából kaptam egy régebbi, de tökéletesen működő gépet (örök hálám), nincs benne kártyaolvasó. Sebaj, megkerestem a régi, külső kártyaolvasónkat, ami viszont múlt héten ment tönkre, s azóta csak most volt időm előkotorni a fényképezőgéphez tartozó zsinórokat, szinkronizálni emezt amazzal. A technikai mélyrepülés mellett szinte minden este egyedül vagyok a Háromgyerekkel, ráadásul VP múlt héten 5 napos erdei táborban volt a Bakonyban, ezen a héten pedig szigorlatozik, közben a suliban tombolnak az érettségik, szóval sűrű neki is. Így fordulhatott elő, hogy idén családilag még nem jutottunk ki Bogdányba, csak a kötelező fűnyírós köröket abszolváljuk havonta egyszer. (Talán majd ezen a hétvégén.) Bercussal is intenzívre sikeredett az elmúlt két hónap, rohangászunk ilyen-olyan vizsgálatokra, terápiára, s úgy látszik, közben csak én fáradok el, mert ő még éjjel fél 11kor sem alszik, cserében viszont fél 6kor már ébren van. Most is mászókaként használva felpolcolt lábaimat, billentyűzetbe kapaszkodó ujjaimat, már ötször átmászott rajtam egy nagy marok legoval egyetemben, melyből még a dekoltázsomba is jutott egy figurányi, s közben okít:
- Neked meg én vagyok a főnököd, hogy mit csináljál!