Hétvégén rengetegszer eszembe jutott Boldi síbalesete. Olyan távolinak tűnik, erőn fölöttinek, amit átélt/átéltünk. Egy éve történt, 3-4 hónapig csak erről szólt az életünk, s nem csak a miénk, hanem az egész családé, barátoké. Sosem felejtem a mérhetetlen szeretetet és figyelmet, ami körülvett minket, Boldi kitartását, pozitív életszemléletét, együttműködését.
Jövő hét végén VP és Boldi Ausztriába mennek síelni, vettünk új bukósisakot, gerincvédőt (,és egy mély levegőt). Boldiban nincs félelemérzet, azt hiszem nem csak testileg, lelkileg is sikerült feldolgoznia a múlt év drámáját. Én aggódom egy kicsit, de az anyák már csak ilyenek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése