Azok a régi szép idők

Azt hiszem elértem a holtpontot, és mivel nem szándékozom belehalni, remélem mihamarabb átlendülök rajta... Minden nap kisregényt írhatnék az aktuális éjszakai történésekről, de nem teszem, csak összefoglalóan jelenteném ki, hogy bizony egy anyatigris is belefárad az iccakázásokba. Egy kis víz a legnagyobbaknak, néhány buksisimogatás a középmezőny fejére, másfél óránkénti kocaszopi a bölcsőben ringóknak, és napközben sincs ám megállás, egy percre sem. (Főleg, amikor mind a hárman itthon betegeskednek...)
Valamelyik délután egy kis relaxáció alkalmával megfogalmazódott bennem a nagy kérdés, sőt rögtön kettő: Mikor aludtam át utoljára egy éjszakát? Mikor fogok minimum 7-8 órát egyhuzamban horpasztani?
Az első kérdésre viszonylag hamar kiegyeztem magammal egy "minimum öt éve" válaszban, a másodikra adandón nem merek elgondolkodni, hátha megálmodom!
És az én drágaságos éjszakai vízivóm még így tízhez közeledve is itt csipog mellettem, hogy "mama, mit írsz???? te ilyen gyorsan tudsz írni???".