Na végre!!!

Pénteken jött el az ideje annak, hogy Zsolti elvegye Esztert feleségül. Nem azért mondom, de én már két éve karácsonykor is mondtam az Eckhardt unokatesóknak, hogy használják ki, hogy az egész nagycsalád ott van, és az ünnepi ebéd alatt kórusban kérleljék a Zsoltit, hogy: Vedd el az Esztit feleségűűűűűl!

Persze nem mondták, így aztán most azt sem lehez állítani, hogy effajta külső presszió hatására szánta volna el magát Zsolti. Vagy Eszti. Szóval ők ketten immáron elvesztek az epekedő hajadonok és agglegények számára, mert most éppen Párizsban vannak meglepetésnászúton. Aztán majd mennek előretudottnászútra is, és ahogy ismerem őket lesz itt még utónászút, meg emlékszelméganászutunkra?-nászút is.

Az esküvő hasonlított az 1989-es népszavazásra (a négyigenesre). Itt is lehetett tudni a helyes válaszokat és ők sem rontottak sem a temlomban, sem a hajón, ahol a polgári szertartás zajlott, csak itt nem a Pozsgay "a hála-nem-politikai-kategória" Imre köztársasági elnöksége volt a tét.

Emez sikerült kötetlenebbre, de előtte még be kell számoljak a templomi eseményekről. Nem is. Előbb az odaútról. Egy autómániás taxissal mentünk, akinek elég volt egy elismerő pillantás a vadiúj mp4-es autótv-rádiójára, hogy elmesélje összes autóit, és felcsavarja maximumra a volumét, amire Áron megduplázta a cumiszopás sebességét, Boldi meg összevissza dülöngélt az ülésen, és jól bepörgött.

Szerencsésen megérkeztünk a templomba, ahol Boldi viszonylag jól bírta az első 40 percet, a sekrestyeajtó körüli padok aljában egész jól lehetett tologatni a két piros autót, de a szertartás nem különösebben kötötte le. Mikor rövid időre leült a Nagy Vadász mellé, akkor Péter próbálta felkelteni az érdeklődését. Asszem épp a gyűrűáldás(?) folyt, amikor Pitör odasúgta Boldinak:
- Figyelj Kis Vadász, ez nagyon érdekes dolog, és mindjárt felbukkan egy vaddisznó!
Boldi ezen nem nagyon akadt fönn, de engem annyira váratlanul ért, hogy majdnem lefordultam a röhögéstől a pad alá.

Menet közben persze kiderült egy csomó minden, pl, hogy Eszti milyen ruhában lesz, amit persze én már napok óta tudtam, mondtam is Dórinak, mikor kérdezte, hogy fehér, de ő ezzel nem elégedett meg. Itt végre ő is meglátthatta, hogy igazam volt.

Aztán az is, hogy itt sokkal több kérdést tesznek föl, meg több fogadalom is elhangzik, mint a polgárin. Zenének meg az Ave Mariát választották, amit én személy szerint szeretek. Ezt a Dóri is sokat fuvolázta koncerteken, sőt még a zongoraszólamát is tudja (most meg itt dúdolja mellettem...).

A templom előtt Eszti nagyvonalúan nem is egy, hanem egyszerre három csokrot dobott a háta mögé, így most három hajadon is reménykedhet egy darabig.

Utána -némi Áronetetési szünet után - folytatódott a polgári szertartással azt Európa rendezvényhajón. A második forduló előtt Eszti tanúját le kellett cserélni, vélhetően sérülés miatt, így Réka helyett Mirko tanúskodott a hajón. (szerencsére a sérülés nem akadályozta Rékát a továbbiakban...)

Itt aztán voltak versek, jókívánság a Budavári Önkormányzat Anyakönyvi Hivatalának Anyakönyvvezetőjétől, majd a végén az első kör pezsgőn túlesett baráti kör elénekelte Esztinek és Zsoltinak Zalatnay Sarolta és S. Nagy István közösen írt szerzeményét, a Mindig kell egy kabát címűt.

Záróakkordként mindenkitől kaptak egy lufit, amin egy-egy nekik címzett képeslap volt valami fogadalommal. Az lett volna a lényeg, hogy a lufikat szélnek eresztik, amik előbb-utóbb földet érnek valahogy, és ha a levlapokat a megtalálók postára adják, akkor akinek a fogadalma megérkezik, annak aztán teljesíteni kell. Az ötlet abszolút kedves volt, csak a megvalósításba csúszott apróbb hiba: Zsolti úgy engedte el a lufikat, hogy a zsinórok összegabalyodtak, így az összes lufi együtt távozott. Így vagy az összes megjön, vagy egyik se. Lehet szurkolni.

Ezek után levonultunk a két emelettel lejebb lévő nagyterembe, hogy kezdetét vehesse az evés. Volt ott minden finomság: libamájas bélszínérme, pisztáciás sorbet, őzfilé valami zöldséges tallérral, de mi Dórival felváltva csak belekóstoltunk a finomságokba, mert Boldi inkább táncolni vágyott.

Vacsora után volt meglepetéstüzijáték, de nem kispályás, hanem valami negyedórás, és utána indult be a nagy buli. Na, ekkorra ájult be Boldi (Áron már korábban bedobta a törülközőt), így kerestünk valami félreeső kis zúgot, ahol két alvó gyerekkek kivártuk, míg kikössön a hajó, és hazamnetünk. Így csak a hírét hallottuk, hogy 3/4 5-ig tartott a mulatozás. Nem láttuk sem a menyecskeruhát, sem az esküvői tortát, sem az éjféli töltött káposztát, de a gyerekeket sem lehetett a végtelenségig kínozni.