SWPP

Az úgy kezdődött, hogy Dóri nagyon undorodós. Nem szereti a húst, főleg ha látszik rajta korábbi állat mivolta, például fél kacsa, vagy csirkefej a levesben. Érthetetlen kivétel a HAL.

Nem szereti továbbá a csontos húsokat sem, mert mellette olyan izés lesz a hús. Ha már hús, akkor ne legyenek benne EREK. A porcogóról, bőrről, bőrkéről szó se essék, az asztalnál száműzetik minden ilyesmi. Ha töpörtyű, az más elbírálás alá esik.

A belsőség kérdése már kicsit komplikáltabb: hosszú kutatások alapján megállapítható, hogy az a belsőség fogatható el Dóri számára fogyasztásra, amely nevéhez nem kapcsolódik az elfogyasztandó szerv funkciója.

Nézzünk néhány példát:
szív: brrr, ráadásul a végén ott vannak az erek, szóba se jöhet.
máj: ha nyersen nem látta, illetve kettévágva nincs benne semmi véres izé, akkor jöhet, de létkérdés az alapos vizsgálata.
pacal: ab ovo szó sem lehet róla, már a szagát se, fúj de undorító
köröm: lásd pacal, de megfőzve a lakásba se engedhető
zúza: alapos tisztítás után elfogadható, de ne beszéljük meg, hogy eredetileg mire való
vese: tilos
ikra és haltej: jöhet, de csak funkciójától elválasztva
velő: hú de finom, de ne beszéljünk róla

A visszataszító ételek listáján évek óta tartja magát a pacalpörkölt-körömpörkölt-disznósajt triumvirátus.

Hosszú házasságunk során azért Dóri is elmozdult a kezdeti, hús=csirkemellfilé dogmától, de azért mindennek van határa. Sajnálatos módon a Három fiúk törvénye alapján Dóri számára is világos lett, hogy ha étkezésben nem is, de főzésben mindenképpen kénytelen lesz olyanokba is beletanulni, amiről korábban nem is rémálmodott. Így került a repertoárba az oldalas, vagy a sült csülök.

A fiúk is nagy örömmel kontráznak rá anya khm.. tartózkodására bizonyos ételektől, sőt azok nyers alapanyagától, és előszeretettel tesztelik idegrendszerét a hentespultnál.

A klasszikus: Áron lelkesen hívja Dórit a közértben, majd a húsok között boldogan rábök egy darabra: disznóvese. Olyankor Dóri nagy sebességgel vágódik be a biztonságos lisztespolcok közé, miközben Áron visít a gyönyörűségtől.

Szegény Dóri sokszor ki van téve a témával kapcsolatos piszkálgatásnak, meg a "Naaaaa kóstold meg, csak egy falatot" tukmálgatásnak, így nem volt kérdéses, hogy egyszer nekünk is kell valamivel jó példát mutatni, azaz olyat kóstolni, amit előtte még soha.

Még nyáron megállapodtam Árcsival, hogy egyszer mi is megkóstolunk valami igazán különlegeset. Így esett választásunk a kukacra, azaz még pontosabban a konzervkukacra. Meg is állapítottuk, hogy mecsoda vagányok vagyunk mink ketten, de a teljesítés késlekedett, mert a Sparban - óh minő balszerencse - sose lehetett kukacot kapni. Egyszer már majdnem összejött a dolog: a Kulinárisban volt csilis tücsök 3000-ért, de azt nem vettem, mert féltem, hogy Áron a csípősség miatt fog visszakozni.

Aztán felvirradt a nagy nap: már az ünnepek után, az újévben betévedtem az RC-be szusiért. Míg elkészítették a rendelést, addig gondoltam körbenézek a japán-koreai boltban és akkor megláttam: csinos kis konzervdoboz, rajta a felirat Silkwarm-puppy.

Szilkvórmpupi. Éreztem, hogy eljött az igazság pillanata, most vagy soha. Elvettem a dobozt, mondom magamnak, ha drága, akkor inkább itthagyom, de csak 600 Ft volt. Juhé gondoltam illetve bazzz gondoltam. Elszántan vittem a kasszához a szerzeményt. A csaj (magyar) megfogta, megnézte a konzervet, majd felnézett rám, és csak ennyit kérdezett:

- MEGKÍVÁNTA?

Én persze rákentem Áronra az egészet, de azért a szomszédban megkérdeztem a koreait, hogy hogyan kell elkészíteni.

- Icredi. császtít. - mondta (illetve úgy mondta, hogy It's ready. Just eat, csak én értettem fonetikusan.)
Hazaértem a szerzeménnyel és örömmel állta körbe a család gyerekestül, nagyszülőstül.

Aztán Dóri elment hányni (komóóly, mondaná Bercus), mi meg kinyitottuk a dobozt és ott úszkált (illetve lebegett) mintegy 100 db döglött selyemhernyócska.

Ilyen ni:

Hogy ne húzzam a dolgot soká, megkóstoltuk. Először apa jártam elő szép példával és fogyasztottam egyet, majd Dani

és Boldi is meg(t)ették a magukét.

 Nagyszájú Árcsi csak visítozott és végül egy egy kis darabott leharapott, majd némi rágás után kiköpött, így a bátorságpróbát elbukta.

Mi Boldival megettünk fejenként vagy tízet, ettük mexikói szósszal, majonézzel, meg magában is.

Az íze halványan a rákra emlékeztet, kicsit olyan morzsalékosra rágható. A legbizarrabb az első harapás, mert olyan vastaghéjú szőlő-fílingje van neki, ahogy elroppan az ember foga alatt.

Voltak terveink is, hogy a maradékot egy kis fokhagymás cuccon megfuttatva pirítgatjuk egy kicsit pupiékat, de aztán másnap inkább letettünk a dologról, anyósom erős metakommunikációját érzékelve, hiszen az ő konyhájában történt volna a nevezetes esemény.

Hát így esett az idei év eleje, azt hiszem innentől jogos az elvárás Dóri felé egy pacalkóstolóra, nem?