péntek, január 17

Rövid cikk a Nemzeti Sportból



Alighogy elkezdődött az év, máris folytatódott a Budapest Grand Prix sorozata az Újhegy Kupával Kőbányán. A diákolimpiák közeledtével végre többen is úgy gondolták, érdemes melegíteni, az évadban először jelentős létszámú lauderes csapat indult, és nem is akármilyen eredménnyel.




A legnépesebb, 59 fős B csoportban Varga Boldizsár fantasztikusan versenyezve holtversenyes 1.-3., fél segédponttal lemaradva a 2. helyen végzett, ezzel eddigi legnagyobb egyéni sikerét érve el. Hamar elszenvedett egy vereséget, utána azonban minden partiját magabiztosan nyerte meg, 7-ből 6 pontot szerezve.


Csak a kevéssé hozzáértők kedvéért elmagyarázom, hogy mi az a svájci rendszer, meg a segédpont.

Ugye a legtisztább az lenne, ha mindenki mindenkivel meccselne és így alakulna ki az eredmény, de ez 59 résztvevőnél 1711 parti lenne, ami picit elnyújtaná a versenyt, ráadásul minden partiban világosnak előnye van a kezdés miatt.

Ehelyett találták ki a svájci rendszert, amiben az első fordulót véletlenszerűen párosítják, utána pedig mindig az azonos pontszámúakat rakják össze egymás ellen.

Így történt ez most is. Végül a három hatpontos fiú között a segédpontok döntöttek. Ezt meg úgy számolják, hogy mindháromnál megnézik, hogy azok, akikkel játszottak, összesen hány pontot gyűjtöttek. Aki első lett, annak a 7 ellenfele összesen 29 pontot szerzett, míg Bobek ellenfelei 28 és felet. Azaz tényleg csak nagyon picin múlt a különbség. Valahol egy remi egy győzelem helyett...


De ilyen a sport, és nagyon büszkék vagyunk Boldira.




2 megjegyzés:

Gaskó Krisztina írta...

Én is gratulálok!!! Szuper ez a gyerek... ;)

Puszi,
Kriszti

Névtelen írta...

Gratulálunk, a Dédik! Büszkék vagyunk Rád! M.