Sorról-sorra

Mikor Boldival kórházban voltunk karácsony és Szilveszter között, 24 óra után már nagyon unatkozott/unatkoztunk, Boldinak nem volt türelme se mesét hallgatni, se kártyázni, csak tekergett az ágyában, én meg kérleltem, hogy ne rázza még jobban össze az agyát, de hiába...
Szerencsénkre eszembe jutott valami a gyerekkoromból. Sokszor játszottunk a barátaimmal mese/vers-írósat, méghozzá úgy, hogy miután leírtunk egy mondatot/tagmondatot, visszahajtottuk a lapot (hogy a másik ne lássa az irományunkat), és a társunknak csak a mondat utolsó szavát árultuk el. Aztán ő is írt, majd hajtott rajta egyet, s elárulta a végszót, stb....
Boldinak tetszett az ötlet, így született ez a mese:

• Hol volt hol nem volt, hetedhéthatártengerén túl, (B)
• él tegy hasfájós oroszlán (D).
• farkán túl volt egy királyfi (B).
• Ennek a királyfinak földig érő orra volt. (D)
• Egyszercsak kérdezi az apját. (B)
• Erre az öreg király szörnyű haragra gerjedt. (D)
• Elmennék a tizenhétfejű sárkányhoz, mert azt hallottam, hogy ott van a legszebb királykisasszony! (B)
• Ennek a kis asszonykának nagy volt ám a bánata (D).
• Elmegyek a bélrendszeremért (B).
• Pukkantott erre egy világraszólót (D),
• és legyőzte a sárkányt, itt a vége, fuss el véle.... (B)

Mentségünkre legyen mondva, tényleg elég deprimáló és depriváló volt a környezet, és szörnyen fáradtak voltunk.....