csütörtök, november 15

Életbenmaradási verseny

Hétvégén volt a 22.Laokoón Életbenmaradási verseny, mely vérfagyasztó neve ellenére "csak" egy éjszakai teljesítménytúra. A dolog úgy néz ki, hogy a jelentkezőket vasárnap hajnali 2-kor egy busz viszi ki a verseny helyszínére, amiről csak azt tudni, hogy Bp 100 km-es körzetében van. Ott minden csapat kap egy térképet, rajta bejelölt állomásokkal. Minden felkeresett állomás pontot ér. Ezen kívül vannak kihelyezett bónuszok, amik kis tárgyak, melyeket az a csapat szerezhet meg, aki először jár az adott helyen. Hogy hol van elhelyezve bónusz, azt a főszervező által írott kis versikékből lehet megtudni.

A verseny 2-től tart másnap este 6-ig.




Na ezen vettem részt a hétvégén. A csapatomban volt 15 gyerek (11-12 évesek), akiket egy kollégámmal kettesben vittünk. Fél 3-től másnap délután fél4-ig voltunk terepen, mentünk kb. 30 km-t, mindezt mindenféle nyávogás és nyafogás nélkül. A verseny Pilisszentlászló és környékén volt, és  az időjárás idén kegyes volt hozzánk, mert éjjel nem fagyott, nappal pedig a Pilis a legszebb, legszínesebb arcát mutatta a verőfényes napsütésben. A gyerekek is nagyon elfáradtak, de másnap öröm volt nézni a büszkeségtől ragyogó arcukat, bár szokásukkal ellentétben elég csöndesek voltak...

A verseny nyitott mindenki számára, úgyhogy 2013. november 2. hétvégéjére már most be lehet írni!

Nincsenek megjegyzések: