csütörtök, február 23

Nincs időm gyógyulni

Múlt hét pénteken elég lázasan ébredtem, égett a torkom, fájt a fejem, szédültem. Aznapra hívtuk át magunkhoz Annipannit, helyesebben mondva csütörtökre, csak Áron olyannyira lütyő volt, hogy adtunk neki még egy napot, hátha bujkál benne valami. Olyan büszke voltam magamra, egész nap immunerősítettem a fiúkat, akik estére partiképes állapotba kerültek, még telefonáltam is Annipanniéknak, hogy teljes a siker, mehet a másnapi buli, aztán tessék a végén én robbanok le, és nem is késsé, hanem teljes szétesés. Bűntudatom volt, hogy most megint le kell mondani a vendégséget, pedig a gyerekek már nagyon várták, de mit tehettem volna mást, a reggeli kakaót alig tudtam elkészíteni a fiúknak. A Nagyszülőktől kértem a telefonos segítséget, és ők természetesen egy órán belül nálunk voltak, a gyerekeket elvitték magukhoz, engem meg orvoshoz. Kaptam antibiotikumot, és egy rámijesztést, hogy nagyon alacsony vérnyomásomhoz képet hihetetlen szapora a pulzusom, ami azt jelzi, amit már hónapok óta érzek, hogy elfogyott a tartalék. A doki szerint addig nem fogok meggyógyulni, míg így ver a szívem, feküdnöm kellene, csak semmi megerőltető.
8 év után először komolyan vettem magam, és 2 napot feküdtem, a nagyszülők és az időközben hazaérkező VP pedig őrjöngtek a gyerekekkel, közben én azon gondolkodtam, hogy ez jár nekem, meg azon is, hogy ez jár nekik?
Aztán hétfőn már nem tehettem meg, hogy ne tegyek semmit, így kedden újból fájt mindenem, s fáj azóta is, igaz a lázam már csak néha megy fel. Meg akarok gyógyulni, de nincs időm! Hogy adjak magamnak időt? Kitől vegyek el?

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Drága Dóri, nagyon brutális leszek. Nagyapám mondogatta mindig, hogy a temetők tele vannak nélkülözhetetlen emberekkel. A gyerekeid gyönyörűek, okosak, ellenállhatatlanok -- nem akarnád fölnevelni őket?
Vigyázz magadra, mert ha kórházba kerülsz, akkor már sokkal nagyobb lesz a baj, és muszáj lesz megszervezni az életet, amíg benn vagy.
Van olyan, hogy a szülő beteg. És akárcsak a gyereknek, neki is kell idő a gyógyulásra. Add meg magadnak, és nekik, ezt az időt. Muszáj. (Tapasztalatból beszélek... nem kell mindenkinek_ugyanabba_a csapdába beleesni.)

Katona Ági