Gomolyog a semmi

Reggel nagy ködre ébredtünk, s tudom sokan szeretik a sejtelmes sziluetteket, feloldódást, nyugalmat, de nekem a köd szó hallatán mindig a krupp jut az eszembe, és már görcsöl is a gyomrom, hogy melyik fiú kezdi az ugatást. Ma elmaradt a köddel járó krupp, és végre gyönyörködhettem a kerti fákban.

Simon István: Decemberi ködben

Reggel nem látszanak a fák,

olyan sűrű a köd.

S köd fekszi meg az éjszakát,

csillagot a vidék fölött.

Mintha a világűrben járnék,

lábamnál a Tejút remeg.

Elmaradt hű kutyám, az árnyék,

szemem se tudja, hol megyek.

Csak szívem tud eligazodni,

a szív mindig hazatalál,

ahogy a lég milliónyi

útján a költöző madár.

Fekete István: Szeretem a ködöt (részlet)

Szeretem a ködöt, amely eltakar, és egyedül lehetek benne.
Szeretem a ködöt, mert csend van benne, mint egy idegen országban,
amelynek lakója a magány, királya pedig az álom.
Szeretem a ködöt, mert túl rajta zsongó jólét, meleg kályha,
ölelésre tárt karok és mesék vannak, melyek talán valóra válnak.
Szeretem a ködöt, mert eltakarja a múltat, a jövőt,
és a jelen is olyan homályos benne, hogy talán nem is igaz.
Olyan kevesen szeretik a ködöt, és olyan kevesen találkozunk benne,
de akik találkozunk, nemcsak a ködöt, de egymást is szeretjük.....