Túrázás

Andris sokat emlegette az oviban a János-hegyi Erzsébet-kilátót (no, itt hova is kell kötőjel???), és ezen felbuzdulva Andris szülei ovis kirándulást szerveztek a János-hegy tetejére.

Nosztalgia gőzössel mentünk át a Széchenyi-hegyről a János-hegyre, majd kezdődött a túra, s ami a városban tavasz, az az erdőben saras télvége, így utólag egyáltalán nem bánom, hogy Bercus elaludt a kocsiban, és a vonat indulása előtt hazaküldtem VP-vel, mert el sem tudom képzelni, hogy babakocsival + Áronnal + Boldival hogy abszolváltuk volna a hegynek fel menetet. Természetesen a szülőtársakra lehet számítani, de ez a túra babakocsi nélkül egy kicsivel és egy naggyal könnyebb volt, mint teljes létszámmal (+ VP igazolt hiányzással otthon maradt).

A Széchenyi-hegy tetején ill. a kilátó lábánál is van egy nagyon helyes játszótér, amit használatba vettek a zebracsikók. Az Erzsébet-kilátót gyönyörűen felújították (most a Libegőn a sor), felmásztunk a legtetejére, lenéztünk. Láttuk az ovit, sőt még Kacsarét is ott rejtőzött (valahol). A Normafáig vezető utolsó hat kilómétert Áron csukott szemmel tette meg, először az én karomban, majd Zoltánéban, akinek millió köszönet! Gergő megpróbált felajánlani Áronnak egy éppen megüresedett háti hordozót, de mikor beletette, Áron keservesen sírva fakadt. Mikor itthon VP megkérdezte Árcsitól, hogy milyen volt a túra, Áron felháborodva utalt vissza Gergő kísérletére:

-Apa, engem be akartak kötözni egy börtönbe!

Boldi 11től 4ig rohangászott fel s alá, az ovisokon kívül minden arra járó családdal focizott egy keveset, majd mikor 4kor hazaértünk, elment Sebiékkel a kisjátszóra és 6ig rúgták a bőrt. Ezt hogy csinálják a gyerekek???? Mikor Sebi apukája hazahozta Boldit, megdicsérte, hogy milyen jó állóképessége van a gyereknek. El sem hinné, hogy hány km volt már a lábában aznap...

Muszáj megemlítenem: Gabi 50 db rántott húsos szendvicset készített a kirándulásra. (Guinness-gyanus)