Revans

Még a múlt vasárnapi zsúron letutiztuk, hogy egy hét múlva Bogdányban folytatjuk a bulit. Veronika és Boldi kisebb-nagyobb mosolyszüneteket leszámítva jól elmolyoltak a kertben, Bercus pedig Klári társaságát élvezte, aki egy igazi kis tündérbogár. A felnőttek iwiw-et felülmúlva számtalan közös ismerőst találtak (Kingáék, Lacusék, GálPetiék, és még sok-sok közgazdász, hogy BaracsiRicsiről és Mazsiról, Juliról ne is beszéljek, és akkor még sorolhatnám egyetemi tanáraimat...), s nagy nehezen még egy üveg bor is elfogyott (ebben a vendéglátóknak jutott a legfőbb szerep). Bár a szomszéd füve tényleg zöldebb volt, és csak egy félig pukkadt, kiszáradt műanyag medence árválkodott a kert sarkában, sőt a két zebracsikó lázadásának köszönhetően a beígért túra is elmaradt, remek kis nap volt.

Sophie Marceau?

Rend a lelke mindennek!

Veronika party

Boldi múlt hét vasárnap hivatalos volt Veronika zsúrjára. Felöltöztünk csinibe, aztán pontosan megjelentünk, méghozzá hármasban: Bobek, Anya meg én.

Boldi gyorsan belevetette magát a forgatagba, ugrált trambulin (automatikus helyhatározó), dobált karikát és buzogányt, részt vett a naaaaagy vetélkedőn, ahol Andrissal ők szerezték a legtöbb baglyot, de a két igazi nagy meglepi még hátra volt. Először is Veronika tortájához volt a bázi nagy Barbie, kívül marcipánból, belül meg tömény csokikrémből, és mivel Veronika teljesen magától értetődően mondta, hogy ő a Barbie-ból enne, megkezdődött a horror-show. A sápadozó szülők füle hallatára követelték a gyerekek, hogy

- Vágd le a fejét!

- Nekem a haja kell meg a fejéből!

- Én a szemét akarom! Szúrd ki!

Végül Györgyi diszkréten elkezdte nyiszálni Barbie szoknyáját és osztotta a szeleteket. A hentesmunka java-részét Andris papája vállalta. Mire a felsőtest sorra került volna, addigra minden gyereknek az összes bele ragacsos lett a csokitól, így már nem volt szükség további gyilkolászásra.

A másik tökjó pedig a szemben lakó Zója tűzzsonglőr előadása volt, amit a gyerekek tátott szájjal néztek végig, persze a bátrabbja itt is reklamált, hogy a

- Sárkányosat megint!

- A lábaddal pörgesd!

És Zója tekerte, pörgette, míg csak el nem fogyott a petróleum.

Külön említést érdemel még a sok-sok finom kaja, amit hiába próbált felenni a vendégsereg, nem járt sikerrel. Dóri azóta már itthon is elkészítette az ott ellesett salátát: szőlő, alma, sajt, joghurt.

Este Boldi holtfáradtan dőlt az ágyba, nem is beszélve a szülőkről.

Pancsur és Berci together

Hétfőn, miután Bercus végigüvöltötte az éjszakát, teljesen zombinak éreztem magam, és bizony elképzeltem milyen lenne a napom a gyerekeim nélkül. Szerencsére a délelőtti depin átlendített a Diáékkal való játszóterezés, ahol Ákos nagy lapáttal osztotta az egybegyűltek fejére a homokot, mi pedig Diával némi fegyelmezéses felszólalásokat leszámítva remekül elcsevegtünk a homokban, közben természetesen készültek a gödrök, várak, mikor mire volt rendelés.
Délután úgy alakult az élet, hogy Namu elvitte magával a közértbe Áront, én pedig Bercus mellett Pannira vigyáztam, amíg Eszti dolgozott. Csak ültem a földön, és töltekeztem! Elillant a fáradtság, visszatért az életkedvem. Ezért:

Margitsziget

Régen jártunk már a Margitszigeten! A hídfelújítás nem kedvez a babakocsisoknak (sem), bár egyszer biztos kész lesz, és szép lesz. A sziget felöli járda le van zárva, csak a másik oldalon lehet egy vékony csíkon elmanőverezni a cikázó biciklistákkal tűzdelt tömegben, s akkor még hátra a java: szűk helyen megfordulós, soklépcsős, pisi szagú aluljárós le és fel menetellel átjutás a sziget bejáratához. Ott aztán a környezet kárpótol mindenért! Csak a játszótérig jutottunk el, ami szerintem nagyon jónak számít a városban, főleg, hogy kulturált focipálya is jár hozzá. Boldi és Áron egész délelőtt rohangászott Szidivel és Danival, mi pedig Bellával végre beszélgethettünk egy nyugisat!

Remíz

A Kulturális Örökség Napjainak keretében ellátogattunk a Szépilonánál található Remízbe. 25 perc várakozás után bejutottunk a villamosok garázsába, ahol ráültünk egy targoncára (ez az???), bámultuk az áramszedőt, és a fiúk vezethették a hosszú sárgát. Boldi ajtót nyitott-csukott, lámpát kapcsolt, Áron pedig hangosbeszélt és szolídan csengetett ötöt, az arra járók legnagyobb örömére.

Újra öten

A külön töltött nyolc nap alatt háromszor is beszéltünk Boldizsárral telefonon.
Első alkalommal megtudtuk, hogy a szállodában lent van egy étterem, ahol jobbra asztalok, balra pincérek sorakoznak (ez amolyan török specialitás lehet!). Aztán kaptam egy kedves sms-t:

"Írd meg anyának, hogy jó a Törökország, és sokat gondolok rá! És azt is, hogy ültem tevén! Boldi"

A második beszélgetés alkalmával Boldi Áronnal tárgyalt, de ha jól hallottam, csak a "nagyon félünk a farkastól" topic-ot vesézték ki.

Harmadszorra végre valami török beütése is volt a csevejnek: Boldi elújságolta, hogy Ahmed, a kedvenc pincér, mikor sem a kis, sem a nagyfőnöke nem figyelt, sütött csak Boldinak tésztát, s mivel Bobeknak "nagy volt az étvágya" három adaggal tolt be. Valamint Bobek elárult egy nagy titkot: "Hozok nektek ajándékot! Nektek négyeteknek, mert hozni kell, ha az ember elutazik. Nagyon meg fogtok lepődni, és nagyon-nagyon örülni fogtok neki! Ne mond el az Apának, de képzeld, kaptam egy fociruhát, Messist. Ez titok, hogy meglepetés legyen."

Szombat reggel végre kiegészült a család. Az ajándékunkként Boldi megmutatta a legújabb mezét, "Barcelona 10", azaz Messi, nagyon büszke volt magára . Mi is, és jól sejtette, hogy a legjobban neki örülünk majd!

Éjjel egykor indultak a szállodából és reggel nyolcra értek a Zöldkőbe. Boldi magához hűen fél kettőig pörgött... Mi meg csak hajtogattuk a "három az nem kettő" szállóigénket, és közben nagyon örültünk, hogy három.