SzidiDani

Hat napot velünk töltött Szidi és Dani Almádiban. Én még nem hallottam Boldit ennyit röhögni, s azt hiszem az ikrek is élvezték a nyaralást, "bár ha apa is itt lenne, az még jobb lenne"!

2 hónapja meghalt az Apukájuk (az én kedvenc Nagybátyjám) tüdőrákban, Pápa kertvárosi részéről, egy gyönyörű, hatalmas villából fel kellett költözniük Pest belvárosába egy albérletbe, az iskolát előbb abbahagyták, szeptembertől Budapesten folytatják, közben a velük élő Nagypapájuk is nagyon beteg lett (szintén rákos).
Régóta próbáltam írni István haláláról, de sosem volt hozzá lelkierőm. Fáj, és tele voltam/vagyok indulattal. Senki ne dőljön be a bagósok "velem úgysem történik meg" szövegének! Pedig mi hányszor kértük... Vele voltunk az utolsó pillanatig. Azt szokták mondani, hogy "az idő segít, végül leginkább a szépre és jóra emlékezünk majd". Én nem tudom feledni az utolsó félév kínjait, a rohamos leépülését, a magatehetetlen testet és ki tudja merre kószáló lelket a büdös kórházi szobában. Ahányszor cigiző embert látok, csak arra gondolok, hogy gyilkolja magát (ráadásul oly sokszor a felhúzott kocsiablak mellett ott ücsörgő egész családját is). Undorodom. Persze leszokni sem lehet olyan könnyű, ezt egy pszichológus pontosan tudja, de orvosi segítséggel és belső elhatározással nem lehetetlen! Kb. tíz dohányzás ellenes kampánybeszéd tervezetet fogalmaztam meg és töröltem ki a blogból. Mindenki gyászol, ki-ki a maga módján. Emlékezünk, elmélkedünk. Szidinek és Daninak megy ez a legnehezebben, ami érthető, nekik meg érthetetlen.
Balatonon nagyon jó volt együtt lenni az ikrekkel, és terveim szerint jövő héten Bogdányban folytatjuk a mosolygást!