Affektív apnoé

Az ikrek szülinapjának apropóján (meg a sajátomén) 3 napra megszakítottuk a balatoni nyarat, és visszajöttünk Bp-re. Mielőtt 5 gyerekkel elindultunk Almádiból, Áron egy hiretelen kádból való kivételnek, majd gyors ágyra ledöntésnek és az egész napos 35 foknak köszönhetően beájult. VP tartotta a kezében, szemfönnakadás, lilulás, rázta, de semmi hatás, egyre inkább "húzták lefelé a rolót". Végül Áron egy jól irányzott hátbavágás hatására magához tért. Az este 8 órás tervezett indulásunknak befellegzett, egy órát pátyolgattuk Áront és magunkat. Az úton azon gondolkodtam, hogy milyen jó, hogy velem még nem történt ilyen, mit csináltam volna egy ilyen szituban, ha tök egyedül vagyok. Másnap elvittük orvoshoz, aki a kötőhártyagyulladáson kívül nem állapított meg semmit, s mivel mi sem ragaszkodtunk neurológushoz, az ájulást betudtuk a 35 foknak és hirtelen mozgatásnak.

A doktornéni után Namuéknál töltöttük a délelőttöt. 11 óra tájban Berci nyűgösködött az étkezőasztal árnyékában, én éppen a konyhában mosogattam. Hirtelen nem hallottam a panaszos nyafizást, és éreztem, hogy nem stimmel valami. Mire beértem a szobába, Berci sötétlila volt, kidülledtek a szemei és nem vett levegőt. Felkaptam, hangosan beszélni kezdtem hozzá, erősen megráztam, de semmi reakció. Ütöttem a hátát, de semmi. Szürke lett a gyerek, én meg teljesen pánikba estem, Namu is odaszaladt, és a legjobb ötletnek a hidegvíz tűnt, így beraktam Bercit a mosogatóba (az volt közel) és folyattam rá a hideg vizet, melynek hatására magához tért. Nem sírt, meglepetten nézelődött. Életem legkeményebb 25 másodperce volt, végig az járt a fejemben, hogyha nem segít a víz, akkor mi lesz? Kiabáltam, hogy hívjon Namu segítséget, meg hogy Bercus mit csinálsz... A csurom vizes gyerekkel átfutottam a sarkon lévő rendelőbe, ahol először is megkérdezték, hogy mit keresek a G. doktorúr rendelésén, mikor Cs. doktornőhöz tartozunk. Én mondtam, hogy nem vett levegőt és elájult a 11 hónapos kisbabám, legyen kedves vizsgálja meg, mert igencsak megijedtem ill. beszéljük át, hogy helyesen cselekedtem-e! Biztos voltam benne, hogy nincs nagy baj, és valószínűleg a 24 óra alatti két beájulás borzolja az idegeimet. A 10 perces vizsgálat első 5 perce arról szólt, hogy miért hoztam el a gyereket TAJ kártya nélkül, így be sem léphettem volna a rendelőbe, nem is tudja, hogy most mi legyen. Én kértem, hogy azért legyen olyan kedves, és vizsgálja meg, a TAJ-számot majd bediktálom telefonon, esetleg keressék ki a kartonját Cs. doktornő rekeszéből. Így is lett, de közben vagy tízszer elmondta, hogy TAJ nélkül nem lehet.... Én meg hajtogattam, hogy megijedtem, és tudtam, hogy csak délig van rendelés, ő volt a legközelebbi orvos....

Pedig kötelessége!!!!!!!!!!!! A TAJ kártyára, vagy Hippokratészre esküdött fel?????? Tudtommal 18 év alatt alanyi jogon jár az orvosi ellátás. Elszomorító ez a hozzáállás! Ha megy az utcán és rosszul lesz valaki, átlép rajta, mert lejárt a munkaideje?

No de elég a püffögésből, vissza az ájulós gyerekekhez!

Dr G. azt mondta, hogy nem kell megijedni, affektív apnoéról van szó, ami nyers fordításban annyit jelent, hogy érzelmi behatás következtében nem vesz levegőt, egy éves kor körül nagyon gyakori, leginkább hiszti/ijedtség közepette jelentkezik... Teendő: erős külső ingerlés (anyuka kiabál, ráz, ütöget, locsol...), legjobb a hideg víz, szóval helyesen cselekedtem. Remélem soha többet...