Ki is az-az M.D.?

Természetesen a "főkommentelőnkről" van szó, aki nem más, mint Mária Dédi. Imádom a hozzászólásait (is), jól tükrözik, hogy milyen életvidám, sokoldalú, jó humorú, egy szó mint száz, szerencsés unoka vagyok, hogy ilyen Nagyit osztottak nekem a pakliból. (Ezek nem nagy szavak, legalábbis nem annak szántam őket.) Janikovszky is megírta, hogy 60 fölött is lehet mosolyogni, örülni, boldogan élni.

A héten kétszer is meglátogatta a fiúkat Mária dédi, a túl korai őszüléstől mentve meg engem. Nem volt egyszerű ez a 7 nap bezártság. Háromgyerek, akik bár köhögnek, meg van némi hőemelkedés, de a fordulatszám már a régi, csak a tér nem elég tágas a pörgéshez. Berci volt, hogy 50 percenként ébredt éjszaka, máskor meg Áron kukorékolt már fél5kor (ami nekem abszolút nem szokott problémát jelenteni, szeretek korán kelni, de csak akkor, ha már aludtam előtte....)

Node, kanyarodjunk csak vissza M.D.-hez!

Egyik délelőtt építettünk egy kanyargós, izgalmas vonatpályát Boldiékkal, és vagy 2 órát tologattuk a mozdonyokat. Tudtam, hogy délután feljön M.D., így gondoltam, nem rámoljuk el az alkotást, hátha játszanak még vele. Titkon azért kételkedtem benne, mivel délelőtt igencsak ráuntak Thomasékra. Mária dédi hozta a szokásos fantáziatöltetet, aminek köszönhetően még vagy másfél órát izzott a vasút, pöfögtek a kis gőzösök.

Boldi szervírozta a kávét, aztán "túlélő kártyákból" vizsgázott jelesre, majd nyolc társasból megnyert hetet.

(A szemfülesek észrevehették, hogy a képeken Boldinak és Áronnak hol hosszabb, hol rövidebb a haja. Megoldás: Tegnap meglátogattuk Magdi nénit, a fodrászt, aki megtavasziasította a skacokat, és mint írtam M.D. kétszer járt nálunk, egyszer a fiúk hosszúhajas korában, aztán pedig tegnap, a kopaszítás után.)