Elapátlanodva

Tegnap reggel VP elutazott Ausztriába síelni, és hogy senki ne mondhassa "milyen disznóság, hogy 3 gyerek mellől elment", vitt magával másik 45-öt.

Letettem a nagyesküt, hogy minden nap írok a gyerekekről, és képileg is igyekszem igazolni az "itthon minden a legnagyobb rendben" állításaimat.

VP híján délután én mentem Bobekkal korizni, amire már régóta vágytam. Bercit és Áront leparkoltuk Dédinél, ahol Namuék vigyáztak rájuk. Áron kötelességtudóan átaludta az anya nélküli másfél órát, de Bercus gyakorlatilag az utolsó percig végigüvöltötte. Mire Boldival megérkeztünk, egészen be volt dagadva a szeme a sok sírástól. Miután a kezembe vettem Bercust, hatalmas vigyorral, gügyögéssel, arc harapdálással konstatálta, hogy anya visszatért. 6 hónap alatt most hagytam először egyedül (ill. kétszer elszöktünk este VP-vel 2 órára, de akkor már aludt), szó mi szó nem aratott nála nagy sikert.

Visszatérve a korira. Boldi az elején hatalmasakat esett, és bizony nem tartozik a nagyon ügyesek közé, mégis olyan de olyan jó volt nézni, meghajtom a fejem az akaratereje és kitartása előtt. Ez a videó pár hete készült, amikor Bobek még tök kezdő volt:



Azóta beáll hokizni, és bár még nem tudja felvenni az iramot Fülöppel, Samuval és Salamonnal, nagyon élvezi amit csinál, és csak ez számít neki és nekem is!