"Árnyak sora ül a réten, nyáj zsong be a falu végen..."

Mostanában az este bábszínházzal zárul, VP és én Bercivel egyetemben alkotjuk a publikumot, Boldi és Áron pedig a bábosok. A mai újítás a két felvonás közti koncert volt, "Hull a pelyhes" és "Kis karácsony" dallamokkal. A pizsamás előadóművészek vastapsát követően elcsendesedik a szoba, és egyedül maradunk Áronnal, a következő fél óra csak a miénk. Felvesszük a hálózsákot, lehúzzuk a redőnyt, becsukjuk a szobaajtót. Szopizunk egyet a sötétben a földre kuporodva, közben simogatom a buksiját, mosolygunk egymásra. Aztán karjaimban tartom a kis fejét, és beszélgetünk egy kicsit. Részlet a maiból:

-Áronom, mit csinálunk majd holnap?
-Dolgozunk.
-És mit dolgozunk?
-Hinta-palintát.
....
-Szeretlek Áron!
-Én is szeretlek. Namut is szeretem.

Aztán felkelünk a szőnyegről és betesszük a kedvenc altatós CD-nket (" Árnyak sora ül a réten..."), közösen dúdolunk, énekelünk és közben táncolunk, pörgünk, nevetünk (mondhatni, hogy tudományos alapokon nyugvó vesztibuláris ingerlésben részesítem).

Beteszem a kiságyba, kér egy pohár vizet, iszik belőle egy kortyot, majd lehajtja a fejecskéjét, beteszi a cumit. Betakarom, de két takaróval ám, amit rögtön számon is kér:

-Mama! Egyik, hol másik?

Megmutatom egyiket is, másikat is. Aztán jó éjszakát kívánok, utoljára megsimogatom, és kimegyek.

A lakás északi sarka sötét, nyugodt és csöndes. Ezután következik Boldi fél órája, de erről majd legközelebb.