hétfő, április 7

Dolce vita

Ma Boldi a kései ébredésnek, valamint a rengeteg új játéknak köszönhetően itthon maradt, amit cseppet sem bántunk meg, mert igen jól telt a napunk. Áron és Boldi irtó ügyesen játszanak már együtt, amikor meg Árcsi alszik, akkor minden percet kihasználva társasozunk Bolbekkel, ill. olvassuk az új könyveket (Thomas 5., Tesz-vesz város kalapos kalndjai Ólasi úr főszereplésével). Ebéd után kimerészkedtünk sétálni, de nem úsztuk meg szárazon, ráadásul a szakadó esőben a felső kertkapu kilincse csak kormánykerékként üzemelt, így rohanhattunk 2 utcán keresztül az alsó kapuig. (A ruháink azóta is száradnak, de Bobek élvezte a "kalandot".) Namu is velünk volt koradélutánig, majd 5 tájban Mária dédi látogatott meg minket, aki valami hihetetlen fantáziával és lelkesedéssel játszott másfél órát a fiúkkal. Ennek VP is örült, mivel így meleg vacsi várta. Jó kis nap volt ez a mai.




Nincsenek megjegyzések: