Beszoktunk

A siker még nem 100%-os, de a reggeli "nem megyek oviba" műsorszámot leszámítva belerázódtunk (családilag) a hétköznapokba, amik a közhiedelemmel ellentétben nem is olyan szürkék. Boldi a Zebra csoport kis csíkos ovisa, bár ahogy hallottam, már a Nyuszi csoport (ők a nagyok) is tiszteletbeli taggá fogadta, hiszen Bobek reggelente Sacival, a nagycsoportosok óvónénijével szokott vágni, meg szinezni. A Lauder oviról csupa-csupa jót és szépet lehet elmondani, az óvónénik hihetetlen energiával alkotnak a gyerekekkel együtt napról-napra valami újat.

Voltak már kirándulni a 22-es busszal (megnézték a Budagyöngye zöldségeseinél fellelhető kerek zöldségeket-gyümölcsöket), múlt héten volt "zöldség-nap", amikor a gyerekek az otthonról hozott zöldségekből különféle figurákat készítettek (pl. autót- krumpli test, répa szelet kerékkel, botkormánnyal...), máskor saját sütésű pogácsával vártak, szóval minden nap találok valami remekműgyűjteményt a Zebra csoport tájékán.

Boldira ragadnak a dalok, naponta bővül a repertoárja, ami onnan derül ki, hogy mindenféle külső kényszer nélkül énekelgeti itthon az új kedvenceket. A tornaterem nagy haver (esős napokra jutó szárazföldi edzés), és focilabda jelünknek megfelelően nem egy óvónéni dicsérte meg Boldi gömbérzékét, mozgását.

Minden nap hazahozom ebéd után, hogy "nekem is jusson a jóból".

Mostanában, amikor meglát, elkezd körbe-körbe rohanni az öltözőben, és öröm-esések közepette üdvözöl. Ebben a felfokozódott lelki állapotban úgy 25 perc alatt át is öltözünk, a 30. perc környékén már cipő is van a lábunkon, aztán irány a busz, amit Boldi varázsol a megállóba (ez előbb vagy utóbb sikerül neki, de van hogy a szemközti oldalra bűvöl egy piros távolságit, vagy sárgát, de akkor pontosítunk az "ábrákád ábrá, legyen itt a busz" sablonszövegen).

Barátságos, családias, kuckós, mosolygós.... 2 hónapja még izgultam, hogy "jajj az én kisfiammal mi lesz nélkülem???" (meg velem nélküle), ma már nem féltem (se őt, se magamat). Nagyon tetszik!!!