Bobival ovi után mindig a 22-es busszal zötyögünk el a Budagyöngyéig. Még szerencse, hogy Áron ilyenkor nagymamai felügyelet alatt szunyál, mert ketten is alig férünk fel a menetrendszerinti BKV járatra. Boldi szeret ülni a buszon, és bár mindig elmondom neki, hogy sokan lesznek, és nem biztos, hogy le tud csücsülni (egyébként meg egy ilyen nagy, erős ovisnak nem jelenthet gondot egy kis kapaszkodás). Erre ő csak legyint, és megnyugtat, hogy ő bizony talál magának helyet. És tényleg. Felszállunk a buszra, és mindenféle nevelés, fenyítés, beígért jutalom ellenére, Boldi mint a mérgezett egér elkezd fel s alá járkálni a tömött buszon, és hangosan mondogatja:
-Úgyis lesz helyem, úgyis találok magamnak egy helyet!
2 kör után mindig akad valaki, aki átadja. Ekkor elfoglalja frissen szerzett zsákmányát és ártatlan képpel mondja:
-Mama, látod van helyem. A bácsi miért állt föl nekem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése