Dobos az éjszakában

Másodszülöttünk meg azzal visz minket a sírba, hogy nem alszik. Nem költői túlzással nem alszik, hanem csak úgy. Pontosabban szunyókál nappal kétszer félórácskát, de egyébként csak kúszik-mászik. Estére rafináltabb trükkje van. Ordít, hogy éhes, Dóri megeteti , ebbe Oborzil belealszik. Utána lábujjhegyen letesszük aludni, majd nem egész egy óra múlva ébred és nyöszörög, majd szívszaggatóan sírni kezd. Ágyból ki, Oborzil-séta, nehogy Boldi is felébredjen. Utána etetéssel előről. Éjféltől 6-ig ez a program.

A legviccesebb, mikor éjszaka az evés után Dóri ájulna vissza, de Oborzilt nem lehet a bölcsőbe tenni. Ilyenkor kettőnk közt marad, és elkezd játszani. Rángatja a pizsama ujját, gagyog, vigyorog, odadől, köpköd, és röhög. A lábával meg hasonfekvés közben dobszólót tart az epedás franciaágyon, így azon fekve, mintha közvetlenül a dobhártyánkat ütné valaki ezerrel.

Ha most valaki olyan megjegyzést ír, hogy az általa ismert csecsemők mióta mennyire alusszák át az éjszakát, azt kitiltom.