A doktornénink hatására úgy döntöttünk, hogy beadatjuk Boldinak a bárányhimlő elleni szérumot. Amikor 12 körül végeztünk az oviprojekttel, kezdődhetett a 6 órai oltásra való lelki felkészítés. Tudom, sokan nem mondanak előre semmit, vagy max. azt, hogy "ne félj, nem fog fájni". Nekem erről más a véleményem. Az oltás igenis kellemetlen dolog, kicsit fájdamlas, na nem nagyon, de azért a szokásos "szunyogcsípés duma" eléggé alulértékeli. Én mindig nyíltan elmondom Boldinak, hogy hova megyünk, miért kap szurit (megmutattam neki, hogy az én hasamon vannak bárányhimlőnyomok), és mennyire fog fájni. Ettől persze van némi hiszti otthon, de azt gondolom, hogy az alapvető bizalom kíépítéséhez ilyen szituációban is fő az őszinteség. A délutáni alvásból már sírva ébredt, és nem mondta az okot, de én tudtam...
Aztán vagy százszor átbeszéltük az ügyet, mert láttam rajta, hogy szorong. Boldi az indulás előtti pillanatban is azt hajtogatta, hogy inkább fodrászhoz menjünk (azt sem szereti). Aztán erőt vett magán, és sírós hangon közölte, hogy jó, csak kicsit fog fájni, és ő nem fog sírni. (Ettől én majdnem bőgtem egy sort.) Mondtam neki, hogy az sem baj, ha sír, és utána kap egy meglepit (pl. elviszem kullancsoltásra is).
A doktornéninél Boldi viselkedése hősiesnek bizonyult. Köszönt, szó nélkül kinyitotta a száját, leült a védőnő ölébe, mosolygós volt... Az oltásnál meg sem rezdült, és tényleg nem sírt. Még a doktornéni is beájult!!! Olyan büszke vagyok a fiamra!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
1 megjegyzés:
Kedves Anyuka!
Egyetértek a felkészítéssel. Kérem, nyugodjon meg, ez a hozzáállás pszichológiai szempontból is teljesen helyénvaló!
Üdvözlettel:
Gaskó Krisztina, pszichológus:)
Megjegyzés küldése