Kacsaréti színes

csütörtök, október 23

Harangos

Árcsi ma reggel is rossz fát tett a tűzre, mire Boldi mérgesen megszólalt:
-Árcsi, most harangos vagyok rád!!!

szerda, október 22

Amikor Namu velünk van, gyakran gondolkodom azon, hogy-hogy csinálnám tök egyedül egész nap a három gyerekkel, hogy főznék akkor ebédet, mi lenne, ha megbetegednének, hogy végezném el a házimunkát, miközben kedvesen eljátszadozom velük (és ezzel a gondolattal).
Éjjel VP-nek nagyon fájt a foga, így a délelőttöt a fogorvosi székben/váróban töltötte, és én egyedül voltam otthon 3 gyerekkel, főztem ebédet (még sütit is sütöttünk), Boldi nagyon lázas volt, mostam, takarítottam, és játszottunk egy hatalmasat. Ezt szakmai berkekben "elárasztásos terápiának" neveznék (értsd: rázúdítják a páciensre fóbiájának tárgyát). Nálam bevált!

kedd, október 21

Esküvő

Még tegnap a Gáboráronból hazajövet szegezte nekem a kérdést Boldi:

- Mikor lesz nektek megint esküvőtök?
- Anyának meg nekem?
- Igen, ott ahol a Daniéknak. Meg szeretném nézni!

Ezek után kiegyeztünk abban, hogy este megnézzük DVD-n az eredetit. Boldi egy idő után belealudt, mi viszont néztük kitartóan, egészen a priznicelésig. Dóri visszamenőleg elégedett volt a kinézetével, én viszont túl gebe voltam...

Néha meghatódtunk egy kicsit, azokon, akik azóta már nem élnek, és azon, hogy Boldinak mutogatjuk az esküvőt, aki ... szóval értitek

Még csak buli elején tartunk, de folyt köv. ma!

hétfő, október 20

Igen-igen és egy nagy buli!

"hogy mondjam el milyen nagyon szeretlek én, ha bakker

nem áll rendelkezésre több mint 160 karakter"

Varró Dániel

Szombaton Dani is kimondta azt a bizonyos boldogítót. Az esküvő előtt kb. 3 nappal már csak arra tudtam gondolni, hogy-hogy fogom logisztikailag kivitelezni, hogy 3 gyerekkel ott legyünk, időben érkezzünk, teli hassal, üres pelussal, kialudva...

Mindezt nehezítendő örök segítőink távol Afrikában...

Nem részletezném, de szombat reggel 6tól délután 4ig félórás idősávokba beosztottam a napot, tudtam, hogy mindennek klappolnia kell! És klappolt is, bár Nóri S.O.S. segítsége nélkül, VP még most is a ruhám hátsó szalagjaival küszködne...

A polgári szertartáson minden papírforma szerint zajlott, "igen-igen".

A helyszín a Történeti Múzeum, pont mint nálunk anno, csak egy emelettel feljebb, a Gótikus Lovagterem helyett egy tágasabban.

Én legalább olyan büszkén vonultam végig a termen kis családommal, mint Emese Dani oldalán. Lubickoltam a gyermekeimet dicsérő tekintetekben, a régi ismerősök, barátok döbbenetében, hogy "neked már 3???", "jé, itt egy szakajtónyi gyerek"....

Áron szegénykém a babakocsiban élvezte végig az amúgy (nagyon helyesen) nem elnyújtott ceremóniát, mivel aggódtam, amikor megláttam az asztalon felsorakoztatott 200 üvegpoharat... Ha valaki, hát az én kicsi Oborzilom biztos megtalálta volna a módját, hogy nagyobb feltűnést keltsen, mint maguk Daniék.

Berci és Boldi is nagyon helyesen viselkedtek.

Este Kriszti tett baráti szeretetéről tanubizonyságot, mikor bevállalta a bébicsősz szerepet. Most először hagytam Namun kívül másra a fiúkat, akik ezt cseppet sem bánták.

Reggel, mikor újságoltam Boldinak, hogy este Apával esküvői vacsira megyünk, és Kriszti fog rá vigyázni, ő rögtön rávágta, hogy "az jó, mert nagyon szeretem a Krisztit!".

Induláskor amolyan első randi előtti pánikban voltam, de igazából alig vártam, hogy "kiszabaduljunk egy kicsit". Úgy érzem, ez 4,5 év után (bár ezalatt eljutottam egyszer Helgáék esküvőjére, egyszer moziba, kétszer színházba) jogos vágy.

Tudtam, hogy szűkös az időm (két szoptatás közti 3 óra), úgyhogy belehúztunk a buliba, és a vacsi helyett inkább rég nem látott barátokra és a táncra összpontosítottunk!

Olyan de olyan jól éreztem magamat.... Megfogadtam, hogy havonta-két havonta egyszer elviszem VP-t egy "ereszd el a hajam" estére... (ill. elvitetem magam)

Nosztalgikus érzés volt kicsit másnaposan, fájó-hólyagos lábakkal ébredni vasárnap reggel.....

Dani és Emese, kívánom, hogy a közeljövőben érezzetek hasonlóképp!!!! (Szóval szép családot, sok-sok gyereket!)

csúsz

Délelőtt ismét célba vettük a Hajógyári sziget csúszdaparkját. Mint Dóri találóan megállapította, most először úgy, hogy épp nincs pocakja.

Pocak ide vagy oda, azért így is volt mit csinálni...

Én személy szerint nagyon kedvelném a parkot, ha időről időre nem merülne föl az igény valamelyik gyerekben, hogy az ölemben csússzon le a fedett, rohadt gyors csúszdák valamelyikén. Korábban Boldi késztetett önvizsgálatra, most meg Áron mutatta fel határaimat. De mindegy, első a gyerek, főleg a második, úgyhogy megint csúsztam, és csak az az egy vigasztal, hogy Dóri szerint - aki szemből nézte hogyan bukkanunk ki a lukból- Áron éppen olyan rémült volt, mint én. Nem is értem, hogy akkor minek csináljuk.

Szerencsére Bobek már teljesen öncsúszó, és még a piramisra is felmászott, ahonnan a meredekebb csúszda gyakorlatilag a szabadon esést imitálja, de itt aztán megtorpant és visszafordult. Igen, ez az én vérem! Én már a Petőfit sem értettem, hogy miért kell fikázni azt, aki ágyban párnák közt akarja befejezni és nem mondjuk egy csúszdába szorulva, kificamodott medencével.

Egy idő után Boldi érkezett Áron és az én segítségemre, és kiegyeztek egy közös csúszkálásban a minipályán. Boldi húzta maga után Áront fölfele,

aztán meg csúszott vele lefele, hol így,

hol úgy.

Hazafelé Boldi elég sírós-nyűgös lett, ami előrevetített némi lázas állapotokat, amik aztán be is igazolódtak.

Délután a Varga nagyszülőknél gyakorlatilag végig aludt, de egy kis meccsnézésre azért ki tudott kelni. Éva nagymama sütött lángost, úgyhogy a diéta jegyében ez lett a vacsora.

Itthon Bobi bágyatag volt, úgyhogy most fejeztük be az első kör hidegvizes törölközőbe csavarást, hogy a lázat 39.7-ről leküzdjük 37.9-re...