Szigetcsúcs

A Szentendrei sziget felső végénél, Kisoroszi határain túl van a legendás Szigetcsúcs. Évek óta nézegetünk át, és tervezgettük, hogy egyszer átmegyünk. Na idén végre összejött. Amúgy is el kellett menni Tahiig a Tescoba, mert fogyóban volt az éltető sör, így aztán útba ejtettük a szigetet is. Kisoroszi legvégén, mikor elfogy az út, letettük a kocsit és kiballagtunk a szigetcsúcsig. Valószínűleg a rossz oldalon mentünk, mert útközben először egy naturista nagycsaládba botlottunk, ahol a fiatal pár látványa ellen nem volt kifogásom, de a két nagyszülő próbára tette a legendás szépérzékemet, nem beszélve arról, hogy a nagypapa éppen intim higiéniás szakkört tartott: alig győztem Áronnak mutogatni a békát a part menti sekélyesben.

A szigetcsúcs kavicsos, kicsit zsúfolt plázs volt, a bokrokban ezer sátorral, és Dóri megállapítása szerint sehol egy mobilwc, így nem nagyon jöhetne szóba ott egy átvágás a bozótoson. A csúcson viszont hosszasan be lehet gyalogolni a Dunába hosszában!!! anélkül, hogy elsodorna, vagy ellepne a víz.

Mivel nagyon csinálni nem volt mit, ezért egy fél óra után elindultunk a sziget másik, Nagy-Duna ág felőli oldalán. Na ez a rész viszont nagyon király: homokos part, a víz kristálytiszta és ott is az első néhány méter homokos, utána meg finom apró kavicsos. Szóval nem bántuk meg. 

Visszafelé kihagytuk a nudit, helyette megtanultuk az okos visszautat a kocsihoz és mentünk haza. Na de nézzük a képeket, hiszen azért jár ide a látogató!

Angliából

Régóta szerveztük (Mária dédi moderátor szerepéért örök hála), és szerencsére augusztus elején összejött az angol-magyar rokontalálkozó. Good job! Remek délután volt, igazi "rokon-lelkek" egyvelege, élveztük minden percét! Angol gyep helyett az augusztusi magyar ugar várta a távolról érkezőket, de a limonádé kárpótolt minket mindenért.  

Dolce vita!

40 fokos nyári estéken a medencébe érkezik a vacsi! (Ez is a sanyarú gyermekkor része...)

Ben Bogdányban

Miután a két jóbarátnál csillapíthatatlanul tomboltak az elvonási tünetek, elhívtuk Bent a Dunához, és reméltük, hogy 3 nap intenzív együttlét után, valahogy leküzdik majd a fiatalok az iskolakezdésig tátongó 3 hetes űrt. 

Bob és Bobek

Bercus szülinapi meglepetései közé tartozott, hogy elmentünk a Nagyvillámra, a bobpályára. Túltettük magunkat a parkolós lehúzáson (800 Ft/beállás a cirka 1,5 órás otttartózkodásért, igaz maradhattunk volna ennyi pénzért estig is.), és mentünk fejenként 6 menetet.

A fiúk a várakozásnál is jobban élvezték a száguldást, Boldi egyedül, míg az ikrek szülői ölben.

Mikor Dóri ment Áronnal, akkor nem fékeztek, mert Áron izomból tolta előre a kart, míg anya visított, hogy lassabban, de azért megúszták.

Mire becsapott volna a hőség, addigra mi is végeztünk.

Berci induláskor közölte: Ez a legjobb ajándéka a világomnak!

Darázsirtás

Két év nyugi után megint az az öröm ért minket, hogy az eresz alá lódarazsak költöztek. Míg múltkor elérhető helyen, a teraszajtó fölött voltak és kisipari módszerekkel, úgymint Cobra spray, purhab és légycsapó, három nap alatt tettünk pontot az ügy végére - bár egy bazinagy purhab-csók vagy pur-habcsók még mindig ott éktelenkedik a tett helyszínén, idén szakembert hívtunk a feladathoz.

Megérkezett, beöltözött és némi bontás és irtópor használata után elkezdtek potyogni a lovak az égből: rögtön negyediknek egy lódarázsnak is giga darab esett ki, mire a maszkos emberünk "Itt az anya!" felkiáltással vetette magát rá és borította el Cobra permettel a fészek úrnőjét, melyet kis tétovázás után a nagyítógépünk alá tettük, és büdösödésig (5 nap) tartogattuk.

Utána megnyugtatott minket, hogy az anya pusztulása után "A fészekaktivitás megszűnik!". És szerencsére igaza lett. Azóta csak egy egy magányos felderítő húz át a kertünkön és csak az eresz menti luk, valamint 17ezer elillant forintunk emlékeztet arra, hogy idén is volt lódarázsfészkünk.

(Most, hogy nézegetem a képeket, jöttem rá, hogy mondhattam volna azt is, hogy én irtottam ki a fészket...)

Családi

Kukorica

Az idei nyár Joker-kajája a főtt kukorica. Tahiban vettük a legfinomabbat, de még a kevésbé édes csöveket is szívesen megkopasztják a fiúk. Én már besokalltam, de a három kis malacom boldogan és önfeledten (és bár ez a képekből nem derül ki, rendkívül hangosan) lakmározik. 

Namu és a fiúk

A kis Tarzan

A Nagyszülőknek ajánlanék egy Xanaxot, mielőtt e képeket alaposabban szemrevételezik. Első körben jó mókának tűnt ez a hatalmas, Duna közeli kötél-lógasz, aztán láttunk egy nőt a hátára esni, Boldit pedig térdre, és már nem is rajongtunk annyira az efféle mulatságért. Szerencsére képeket még a "ráismerés" előtt készítettünk.

Relax

Boldi egyszer nagyon fázott a Balcsiban, mire én biztattam, hogy üljön fel a gumimatracra, fordítsa az arcát a nap felé, csukja be a szemeit, és hallgassa amit mondok:
-A homlokod átmelegedik, érzed, ahogy a meleg szétárad az orrod és a szemeid felé....., az egész arcod meleg, ez az érzés továbbárad a nyakadba....................
Boldinál remekül működött a dolog, nagyon koncentrált, közben ellazult, a hullámok ringatták a matracot, pár perc múlva nyoma sem volt a hideglelésnek.

Pár hétre rá Boldi újra vacogott, csak most a Dunában. Láttam, amint becsukja a szemeit, a nap felé fordul, nagyokat lélegzik.... Áron közben ordítva rohan Boldi fel, aki rászól:
-Áron, így nem tudok "relUxálni"!

Labirintus

Bogdányi hétköznapjaink jól bevált programja volt tavaly, hogy ellátogattunk Visegrádra, és megkergettük a Háromgyereket a Mátyás király történelmi játszótér labirintusában. Általában ezt a programot "rosszabb" napokra tartogattuk, így az idei, forró nyárban csak egyszer jutottunk el ide, ráadásul nem úsztuk meg a 35 fokot sem, de ez most nem panasz.