Árcsi ballag

Tavaly minden idegszálunkkal azon küzdöttünk, hogy Bercus szeptembertől jogosítványt szerezzen az óvodai közösségi létre. Nem volt könnyű, és bizony azóta is izzadunk családilag, óvodapedagógiailag, de az első évet végül is abszolváltuk, bár nem jár heti ötször, és naponta csak 4 órát "működik" húsz közül egyikként. Én közben megjártam egy teljes kardiológiai kivizsgálást, mert egy hónapja sikerült komolyabban magamra ijeszteni, de szerencsére semmi, csak egy "kis"stressz, napi fél bogyó, és gond egy szál se. 

Egy hete ballagott Árcsi az oviban. Még most is könnyes lesz a szemem ettől a búcsútól, melyet hónapok óta szerveztünk az anyukákkal és lelkesebb apukákkal (Miklós és VP bravoooo). Minden olyan szépen sikeredett, igazán meghitt volt a pillanat, sikerült szívből megköszönni Sylviának, Sacinak, Gyöngyinek, Editnek, Juditnak és Klaudiának a tartalmasan, de annál fürgébben elröppent három évet. Nekünk kellemes emlék minden perce, a kis szitakötőknek pedig nagyon jó és érzelmileg biztonságos alap ahhoz, hogy továbbszárnyaljanak. Áron jövőre iskolás lesz. Barátkozom a gondolattal, de jelenleg még csak az ovis éveket siratom. Pár napja beszélgettem Áron leendő tanítójával, aki pillanatnyilag szintén a negyedikes osztályát "gyászolja", és saját bevallása szerint majd valamikor nyár közepe fele tud majd lelkiekben ajtót nyitni az újra. Már csak egy ovis van Kacsaréten, de nehéz az iskolatáska...