-Ti meg mi a túrót csináltok itt fiúk???????????????? - kérdeztük kedvesen (Előző nap mondtuk nekik, hogy a strand ezen része bár csábító, még nem nekik való....)
-Játszunk, és már pénzt is találtunk hozzá, rengeteget.- felelte Árcsi fittyet hányóan, a kezében egy kitömött pénztárcát lobogtatva.
Történt ugyanis, hogy a gyerekek a Tilosban járva egy földön heverő pénztárcára leltek, tele forinttal/euróval, iratokkal.
Áron érezte, hogy "nem úgy van az", s rögtön boci szemeket meresztgetve megkérdezte:
-Ugye megtarthatjuk? Mi találtuk!S innentől kezdődött a húsvéti pedagógia, megértetni a gyerekekkel (akiknek jelenlegi kedvenc játéka a "kincskeresés"), hogy ez nem minket illet, nem mi dolgoztunk meg érte, nem a miénk, a gazdája biztos keresi....., egyszóval nem tarthatjuk meg. Mi a teendő? Először is, mivel van benne egy rakat irat, megnézhetjük, hogy ki vesztette el, hátha találunk valami telefonszámot/címet, majd megpróbálhatjuk visszajutatni a tulajdonosának, ha ez nem működik, akkor marad a rendőrség, ők majd hivatalos úton megteszik mindezt.
Áronnak beadagoltunk egy jócselekedet/nagy kaland/tulajkeresés programot, és megkezdődött a Sherlock Holmes-os szál. A pénztárca tulajdonosa egy 21 éves német srác, de telefonszám sehol, németországi cím van. Mivel tudtuk, hogy azon a hétvégén német focibajnokságot rendeztek a strand melletti pályán (egész éjjel zengett tőlük a környék), felmerült a gyanu, hogy a tárca 21 éves tulajdonosa egy német stoplis. A szállodánk tulajdonosától azt az infot kaptuk, hogy a focibajnokság itthoni szervezőinek ragad a keze, így elhatároztuk, hogy személyesen adjuk át a tárcát. Megtudtuk, hogy a német focisták a főút mellett laknak valahol, ezért autóba vágtuk magunkat, és elkezdtük keresni a "sok német autó egy helyen" panziót. 5 perc alatt meg is találtuk őket, 11kor éppen reggeliztek. Az helyi tulajnak mondtuk, hogy szeretnénk beszélni a bajnokság szervezőjével, hátha ő ismeri azt, akit keresünk, német nyelv nem akadály jeligére. A főszervező álmos fejjel előkerült, és meglepetésünkre tört magyarsággal mondta, hogy igen-igen az említett célszemély is itt pihen, s bár ő személyesen nem ismeri, a csapatának tagjai itt ülnek az asztalnál. Hurrá! Mondtuk Árcsinak, hogy küldetés teljesítve, már csak át kéne adni. Szerettük volna személyesen "neki", node egy csapattárs is megtette, s Árcsi már nyújtotta is a pénztárcát, mire a főszervező-úr németül odalökte az "átvevőnek" : " Nincs valakinél 10 euro ezeknek az embereknek?". Mivel Nagyvadival értünk németül, családilag megalázva menekülőre fogtuk a dolgot, rávágtuk auf Deutsch, hogy "erre igazán nincs semmi szükség, viszlát" (s mellesleg, ha belenéznek majd, akkor láthatják, hogy az említett összeg több tízszerese hever a tárcában az iratok mellett).
Már kanyarodtunk kifelé a parkolóból, mikor a szervező utánunk futott, és adott Árcsinak egy focis pólót.
Jó lett volna, ha ezzel indít, vagy egyszerűen csak megköszöni Áronnak. Őt nem tanította meg az anyukája?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése