Ma délelőtt annyira "elevenek" (értsd kezelhetetlenül rosszak) voltak a fiúk, hogy a két kisebbel lementem a Marczira a Kőketáncra. Boldi a heveny ugatós köhögése miatt otthon maradt, de nagyon nem bánta, mert egész délelőtt társasozott Dórival a teraszon, anélkül, hogy a kicsik belematattak volna..
Áron, miután megtudta, hogy lesz igazi zenekar is, lelkesen hozta a dobját. Berci is örült a lehetőségnek, őt a tánc ígérete csábította el.
Leértünk, a beugró 600/fő, így kilónkénti áron nekem volt a legolcsóbb. A lenti nagyteremben volt a buli. A háromtagú zenekarban ott fújta a furulyát a Pettson hasonmásverseny közép-kelet-európai első helyezettje is, a gyerekek nagy örömére. (lopott poén)
Áron azonnal beült a dobos mellé segíteni. Ott volt Micó is, aki szintén a zenekart támogatta kezében egy dorombbal, bár az igazi hangszere a léghegedű volt.
Egy konyharuhás jóasszony próbálkozott népi körjátékokkal és hasonlókkal, igen jó hatásfokkal azokra a gyerekekre értve ezt, akiket nem én vittem. Berci állandóan a kör közepén járkált és ugarbugrált, ami csak akkor változott meg, ha Áron megunta a dobolást, mert akkor ketten művelték ugyanezt.
A legvisszafogottabb kritika Tamástól (Micópapa) érkezett:
- Nem mondhatni nagyon konformistának a fiúkat...
De szerencsére azért nem volt nagyon cikis a helyzet, így aztán maradtunk a déli zárásig. Berci még rajzolgatott egy kicsit
és felfedezte, hogy körforgalomban is lehet rohangászni, Áron meg rettenetes komoly pofával dobolt a zenekarban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése