Újra itt van

Jelentem belerázódtunk. Bár az első strandolós nap 12. percében Berci belelépett egy méhecskébe és visított mint a kismalac, de a lilahagyma csodát tett: fél óra múlva már nyomát sem találtuk a talpán. (Magam szedtem ki a konkrét fullánkot, ami tényleg ott volt.)

Napi kétszer megyünk strandra, közben egy itthoni ebéddel és alvással törjük meg az egyhangúságot. Ebéd után becsúsz egy jégkrém is, képek mellékelve... A strandon a hosszúlépés még mindig 120 (, az 1bor2szódát én tanítottam meg a kezdő büfésnek), a billiárd még mindig 250, szóval itt Megáll az idő van, csak Szukics Magda nélkül.

Ma már Áron sem üvöltött a vízben a félelemtől, miután ő is kapott egy kedvére való úszógumit, így aztán már körbe tudott nézni a Balcsiban, és imígyen szólt:

- Ott egy lábfej!

és tényleg. Csak pár másodpercet kellett várni, hogy a hozzátartozó ember ismét normális pózban álljon a vízben, de addig mi röhögtünk.

Berci bírja legtovább a hideg Balatonban, köszönhetően a vastag zsírrétegének, és élvezi a vízben levés minden pillanatát. Nála jobban csak én bírom.

A parton a két kicsi kommandózik együtt, Boldi különutas politikát folytat.

Esténként borozgatánk a konyhában, sok spriccel, mert kell a folyadék, és főzőcskézünk derekasan. Nem cserélnénk senkivel ám!