Vizesnyolcas

Kora gyerekkorom traumatikus élménye volt, hogy nem mertem lecsúszni Aligán (a pártüdülőben) a vízicsúszdán. Emlékszem, hogy egyszer még a tetejére is felmentem, de aztán mégis inkább a létrán jöttem vissza. És mivel azóta se nagyon kerültem vízicsúszda közelébe, így aztán nem is kellett azon filózni, hogy így (picivel) harmincon túl le mernék-e jönni.

Aztán tavaly, mikor először voltunk Törökbeee', és ott éktelenkedett három víziszörny, éreztem, hogy eljön az igazság pillanata. Mikor Boldi hívott, hogy menjünk és csússzunk le, habozás nélkül mentem vele és csak a szemben lévő kameraállásból látszódhatott, hogy az első csúszás inkább a rettegésről szólt. Aztán kiderült erről is, hogy igazából tök jó. Így aztán csúsztam a gyorson, a kanyargóson, háton és hason, fejjel előre és lábbal előre is, és nagyon élvezetem. A legrosszabb fejjel előre háton, ezt nem is nagyon forszíroztam. Boldi is élvezettel csúszott, egyedül is, míg Áron és Berci csak ölben jött le.

A három gyerek közül Boldi óvatos kezdő, először felnőttel csúszik, de aztán egyedül folytatja, ha a próbát túlélte mindenki.

Berci a legvagányabb, bár neki is okozott az idei menet meglepetést. Már egész jól csúszott a nagy kanyargóson, mikor ismét felmentünk a csúszdák tetejére, és ott határozottan bökdösött a sárga csúszda elejére. A sárga egyszerű csúszda volt: két emelet magasról nyílegyenesen bele a vízbe típusú. Próbáltam Bercit lebeszélni és vonszolni a kanyargós lassabb hoz, de mindhiába. Hát akkor legyen. Beültem, ölembe vettem Bercit, még egyszer megkérdeztem, hogy

- Akkor menjünk?

- Tyeeeee! - monda Berci, ami annyit tesz igen, mire elindultunk.

Mintegy 90 cm megtétele után Berci meglátta az előttünk, de inkább alattunk lévő vályút és elkezdett tiltakozni, de ekkor már késő volt. Két másodperc múlva csobbantunk, Dóri is rögtön ott volt és menekítette Bercit a kezemből, aki persze magy is Dóri t választotta inkább. (De az is lehet, hogy a tükörneuronok segítségével leképezte Dóri eltorzult vonásait...) Ezután legalább egy fél óráig nyugtom volt tőle... De a kiscsúszda legnagyobb vagesza Bercus volt: egyedül mászott fel, és aztán lábbal előre, hason jött le, úgyhogy csodájára jártak a szülők.

Áron a legprézlibb mindhárom közül. Nagy nehezen lehet csak felimádkozni a gyerekcsúszdára, majd fentről - nem törődve a mögötte feltorlódókkal - hosszasan irányítgat, hogy hová álljak még közelebb és kapjam el, majd elindul, széles terpesz, kitárt kar, full fékezés, jön le, mint a csiga és közben olyan halálfélelem van az arcán, hogy az ember szinte már sajnálja. Gyakorlatilag ül a csúszda végében, mikor elkapom, ekkor kisimulnak a vonásai, és a

- Jó volt, Áron? - kérdésre habozás nélkül hazudja, hogy

- Ahaaaa!- de közben kicsit remeg a hangja. Azért lejött a kanyargóson is, de volt vele némi polipmunka, mire minden végtagját sikerült kontroll alá helyezni.

És ki élvezte a csúszdázást még a gyerekeknél is jobban?

Ja, majd el felejtettem: a legelső képen látható narancssárga csúszda volt a szülőcsatorna. Végig fedett, meredek. Az ember elindult, aztán zuhanás a sötétbe, és reménykedés, hogy az út végén nem fal van, hanem a medence. Filozofikus hangulatúaknak, illetve a hasonlatok kedvelőinek javaslom kipróbálásra, hogy mi mindent lehet belemagyarázni. Utólag. Ott helyben csak a cidri volt, meg a para...