Boldinak és Áronnak esti mesét olvastam, amolyan szomorkásabb hangvételűt, de persze minden jó, ha a vége jó. Így szólt az eleje:
"Volt egyszer egy kislány, apátlan-anyátlan, és olyan szegény volt, hogy szobácskája sem volt, ahol ellakhatott volna, és ágyacskája sem volt, ahol megalhatott volna; végül egyebe sem maradt, csak egy szál ruhája és egy darab kenyér, amit irgalomból adott neki valaki."
Jólelkű fiaim sopánkodtak rendesen, majd Áron felszólalt:
"Én beengedném a szobámba és aludhatna az ágyamban, ha kijönne ebből a meséből... Szerelmes lennék bele és elvenném feleségül."
(a mimózább lelkek megnyugattására, leírom a mese végét: "....az ingecskéjébe gyűjtötte a tallérokat, és gazdag volt, amíg csak élt.")
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése