Érika

Amilyen undok kiskakas volt Boldi egy-két éve, magam sem gondoltam volna, hogy mennyire kedves tud lenni. Na nem olyan Áron-módra duplacsövön nyomva a kedvességet meg a nyalizást, hanem olyan szégyenlősen-félszegül Boldi módra.

Például ha azt érzi, hogy a szülei kissé besokallnak, akkor segédkezik a kicsik mosdatásában. Vagy hagyja magát puszilgatni, de ehhez persze nem árt kivárni, amíg este teljesen elfárad, mert akkor aztán nem tiltakozik.

Aztán: tegnap vacsi közben egy spontán "Éljen a Boldi!" tapsos kórussal köszöntöttük abból az alkalomból, hogy felvették az iskolába. Ő meg rögtön ezután indítványozta, hogy Áront is tapsoljuk meg, mert ő meg középsős lesz jövőre.

Ma csak annyi időm volt a szülői fogdosás előtt, hogy hazadobjam a fiúkat az oviból. Kinyitottam nekik a lépcsőházi ajtót, és arra kértem őket, hogy együtt menjenek föl, mire Boldi:

- Nyugi, apa fölmegyünk együtt, te meg menjél nyugodtan, nem kell megvárni míg fölérünk! - és ezzel kézen fogta Árcsit, aki még tiltakozni is elfelejtett és elindultak fölfelé. Én meg még mindig ott állok tátott szájjal.

A sérülését is úgy viseli, hogy csak na. Az ovikertben csak focizik, viszont nem megy neki úgy mint régen. Tegnap kikapott a kiscsoportos (de nem kisméretű) Artúrtól, de nem hisztizett, hanem megmagyarázta, hogy ez azért van, mert még nem tud rendesen futni, Artúr viszont nagyon ügyesen játszott.

Múltkor társasban háromból harmadik lett, de nem hisztizett, hanem azt mondta, hogy milyen izgalmas volt. Lehet, hogy most már tényleg iskolaérett?