Tegnap az egész nap euforikus hangulatú volt, örültünk Boldi minden egyes lépésének, fülig ért a szánk, megkönnyebbülés, de meg ám. Mikor hazaértünk a kórházból, és Bercus ebéd után kidőlt, én Boldi mellé heveredtem az ágyra, és másfél órát úgy aludtam, hogy Bobek simogatta a fejemet. Fantasztikus pihenés volt, úgy éreztem, végre megtehetem, és sehol egy kósza rémálom.
Sajnos nem kaptuk meg ily könnyen az áhított happy end-et. Ma rettenetesen fáj Boldizsár lába, leginkább a sarka, alig hajlandó ráállni, inkább négykézláb közlekedik a lakásban, és azt hajtogatja, hogy ő majd járás nélkül megoldja az életét. Ezt látni és hallani is szívszorító, nem számítottam rá, hogy újabb megpróbáltatás következik. Gyógytornászt jövő szerdára sikerült szereznünk (bár Boldi orvosa szerint teljesen felesleges????!!!), addig marad a fokozatosság, amit azt hiszem tegnap sikerült szem elől téveszteni megmámorosodott lelkiállapotunkban. Nehezebb lesz, mint a hat hét fekvés, csak most döbbentem rá........., tegnap vak voltam, de vak ám.
3 megjegyzés:
Drukkolok nektek a további javulásért! Ez hosszú folyamat lesz, de már az is nagy dolog, hogy Boldi tud járni, és biztos, hogy teljesen meggyógyul:)
Szilvi
Köszi Szilvi, nagyon kedveseket írsz mindig :-)! Boldival ma már jártunk a játszótéren is, igaz mászókázás helyett a homokban gubbasztott, de kezdetnek ez sem rossz!
Legyen szép hétvégéd,
Dóri
Szegény Boldi, jól kikapta ezt most, de rendbe fog jönni, sok idő, míg egy ilyen sérülés regenrálódik, meg a trauma. Én tudom, az én anyukámnak peroneusz bénulása volt,ínszakadás, és ilyenkor tényleg jó a gyógytornász, ő is járt, teljesen igazatok van, hogy kerestek Boldinak.
Drukkolok neki, és üdvözlöm a másik két fiút és VP-t is:)
Szilvi
Megjegyzés küldése